zsebszerződés;200 méteres vegyesúszás;osztrák gazda;

2014-02-07 12:26:00

Botrányos eljárással vádolja Orbánt egy osztrák lap

Címlapján foglalkozott az osztrák Kronenzeitung azzal a kedden a magyar parlament által elfogadott törvénnyel, melynek értelmében megszüntetnék ausztriai gazdák Magyarországon bejegyzett termőföldpiaci haszonélvezeti jogát, ezzel - mint a lap írja - kétszáz osztrák gazda veszíti el magyarországi földjeit.

A lap megállapítja, a jogszabály szembemegy az uniós alapjogokkal és a nemzetközi szerződésekkel, mégis Brüsszel és a bécsi kormány is tehetetlenül nézi a történéseket. A lap az egyik érintett gazdát, Markus Wolfot idézi, aki azt közli, apja húsz éve törvényesen szerzett termőterületet Magyarországon, s azóta is rendesen gondozzák a földet. Ám rövid időn belül elveszítik azt, mert Vas megyében már jövő utáni héten megtartják a tárgyalást a kisajátításról.

A Kronenzeitung megállapítja, Wolf, valamint a többi érintett gazda számára is lényegében a nullával egyenlő annak az esélye, hogy jogi úton szerezzenek érvényt igazuknak. A lap emlékeztet arra, hogy "a jobboldali konzervatív Orbán-kormány kétharmados többségével módosította a büntető törvénykönyvet is". Ezt pedig eleve úgy szerkesztették meg, hogy abból az osztrák gazdák rosszul jöjjenek ki.

Az osztrák gazdák szerződése május 1-től veszíti érvényét, s összesen mintegy 200 ezer hektárnyi földterületet veszítenek el. Brüsszel azonban ódzkodik attól, hogy fellépjen "a magyar miniszterelnök botrányos eljárása ellen", s a bécsi kormány is visszafogottságot tanúsít. "Talán azért, mert (az osztrák nagykoalíció kisebbik tömörülése) az Osztrák Néppárt a Fidesz testvérpártja" - zárja cikkét a lap.