Igazán jól időzítette a Nézőpont Intézet azt a tájékoztatót, amelyen ismertette a magyar politika külföldi médiavisszhangjáról szóló kutatását. Ugyanazon a napon került erre sor, vagyis e hét csütörtökön, amikor Lázár János a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt. A két esemény között persze nincs közvetlen összefüggés.
De figyelemreméltó, hogy a médiakutatás kapcsán Kumin Ferenc helyettes államtitkár neheztelően állapította meg: egyes sajtótermékek munkatársai "szelektív témaérzékenységgel" firtatják a szélsőjobb szaporodó megnyilvánulásait, és kiemelten érzékenyek a magyarországi antiszemitizmus felerősödésére. Ha beírja az internet keresőjébe a Hungarian antisemitic szópárt, sokkal több találatot kap, mintha arra volna kíváncsi, milyen reagálások születtek a román köztelevízió botránya - nevezetesen egy fasiszta vers előadása - után. Ez utóbbit, mondta Kumin, a nemzetközi orgánumok egyszerűen elhallgatták, ékes bizonyítékaként annak, hogy kettős mércét alkalmaznak a mi kárunkra.
Nos, ezen a ponton ajánlhatjuk a méltatlankodó helyettes államtitkár szíves figyelmébe Lázár János és a Mazsihisz tárgyalását.
Mert ennek a hátterében Kumin Ferenc akár meg is találhatná a külföld Magyarországot kitüntető figyelmének magyarázatát. Nem mintha más adalékok nem állnának rendelkezésére, de most maradjunk csak ennél az aktualitásnál. Tudvalevő, hogy a miniszterelnökséget vezető államtitkár azért volt kénytelen találkozni a hazai zsidóság képviselőivel, mert a kormány néhány kényes ügyben olyan döntéseket hozott, amelyekkel a Mazsihisz - és többek között számos történész - a legkevésbé sem ért egyet. Ilyen az újonnan létrehozott Veritas Intézet főigazgatójának kiválasztása, a Sorsok Háza tartalmi koncepciója (amelynek kialakításában, úgy tűnik, nem vehetnek részt), és nem utolsó sorban a német megszállás tervezett emlékművének hamis szimbolikája. Ezek a kérdések természetesen összetartoznak, problematikájuk azonban külön-külön is rávall a kormányzat viselkedés-, és gondolkodásmódjára.
Tömören arra, hogy vizet prédikál és bort iszik. Egyfelől hitet tesz amellett, hogy az egykori magyar állam bűnös volt a holokausztban, mert nemhogy nem védte meg polgárait, de közigazgatása kifejezetten elősegítette a deportálásokat, másfelől azonban folyamatosan gesztusokat tesz a szélsőjobbnak, meg saját radikalizált híveinek. Ez a kettős játék a német megszállás mementója esetében azt jelenti, hogy a verbális célkitűzés elválik a vizuális ábrázolástól. A deklarált szándék szerint a szoborkompozíció minden áldozat emlékére készül; ám azt, hogy az ártatlan Gábriel arkangyalra lecsap a német birodalmi sas, a tiltakozók hazug sugalmazásnak tartják, mert a történelmi tények - éppen a kormány által is elismert - igazságát hamisítja meg. Hasonlóképp, mint a Veritas élére állított Szakály Sándor, aki minden további nélkül "idegenrendészeti eljárásnak" nevezte azt a tömeges kitoloncolást, amely 1941-ben majd' húszezer ember ukrajnai lemészárlásához vezetett.
Amikor a miniszterelnök és társai nem ismerik el a zsidó szervezetek aggályait, és vitatni próbálják álláspontjuk megalapozottságát, akkor azt nyilvánvalóan politikai megfontolásból teszik: igyekeznek kielégíteni bizonyos szavazórétegek "eszmei" ígényeit. És miután ez a nem éppen újkeletű törekvésük meglehetősen világos, a világlapok már eddig is, és persze most is "témaérzékenyen" tudósítanak róla. Amiként beszámoltak annakidején a Nyírő-újratemetés skandalumáról éppúgy, mint arról, amikor az Új Színházat átjátszották egy szélsőséges direkciónak, vagy ahogyan a kereszténydemokraták éppenséggel Prohászka Ottokárt, a magyarországi politikai antiszemitizmus vezéralakját készültek feldicsőíteni. És nem kerülte el a figyelmüket a Horthy-kultusz szorgalmas - és olykor lelkes kormányzati szereplők közreműködésével - folytatott ápolgatása, meg a Magyar Gárda betiltása ellenére is rendszeres és háborítatlan egyenruhás masírozás sem.
Ezek a beszámolók nem "szelektívek", hanem tárgyszerűek voltak, mint ahogy arról is objektív anyagok jelennek majd meg, ami ezúttal történik egyebek között a megszállás emlékműve körül. Minden bizonnyal lesznek olyan külföldi újságírók, akik azt is tisztán látják majd, hogy a kormánypártiak a tiltakozók kifárasztására, vagyis időhúzásra játszanak; Lázár János tárgyal, de nem ígér semmit, Orbán Viktor pedig csak a jövő héten nyilatkozik a maga nézeteiről. Ez a csiki-csuki voltaképp már jóideje tart, és borítékolható, hogy a kormányzati döntéseket végül nem fogják felülvizsgálni, mert a presztizsféltés minden más szempontot felülír.
Holott már láthatnák, hogy ha minden józan érv ellenére áterőltetik az akaratukat, Kumin Ferenc megint számlálhatja majd a világlapok "negatív" írásait. Tegyük fel, hogy azokon Orbánék, mint eddig is, túlteszik magukat. De ha a Mazsihisz ígéretéhez híven végtére elszánja magát, és meghirdeti a holokauszt emlékév bojkottját, akkor a rezsim egyenesen egy világbotránnyal nézhet szembe.
Ideje volna ezt meggondolni.