Orbán Balázs még csak most mondott le a magyar parlamenti mandátumáról

Orbán Viktor korábbi politikai igazgatójának már egy hete kiadták az EP-mandátumát. 

Lázár János kastélya mellett napelempark és több más létesítmény is engedély nélkül épült az erdőben

Az erdészeti hatóság a korábban ismert teniszpályán túl utakat, parkosított részeket, tavakat és két gazdasági épületet is felsorolt az engedély nélkül kialakított létesítmények között.

Vitézy Dávid szerint Lázár János nem olvasott e-maileket, Orbán Viktornak pedig „őszinte híve” elköszönéssel írt

Mindent kinyomtatva, papíron kellett felterjeszteni – idézte fel a közlekedési és beruházási miniszter.

Vitézy Dávid bemutatta a bizonyítékokat, miszerint Lázár János rendelte meg az M6-os autópálya háromszorosan túlárazott üzemeltetését

A NER oligarcháinak koncessziós társasága nem az addigi szerződés szerint tizenegy évre, hanem 31 évre, 2057-ig kapta volna a megbízást, 149 milliárd forintért a reális 44 milliárd forint helyett.

Az NVB kiadta Orbán Balázsnak Szekeres Pál EP-mandátumát

Orbán Viktor egykori politikai igazgatója, a Fidesz volt kampányfőnöke a szintén fideszes Szekeres Pállal cserélt. Ő Orbán Balázs helyét veszi át a magyar parlamentben, amihez már ő is megkapta a mandátumát.

Erdészeti hatósági eljárás indult Lázár János ellen

A korábbi fideszes politikus elismerte, mulasztást követett el, de a beruházásokat saját tulajdonán valósította meg, és azokkal senkinek nem okozott kárt. 

Vitézy Dávid: Nem attól lesz valami magyar érdek, hogy háromszorosan túlárazva Mészárost gazdagítja

A közlekedési és beruházási miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonalra felvett kínai hitelt, az oroszoknak kijátszott metrókocsi-felújítást, Paks 2-t emlegetve fordította visszájára Orbán Viktor gyarmatosítási vádjait.

Vitézy Dávid és Magyar Péter 2026. július 22-én ismertette a Tisza-kormány vasútfejlesztési terveit

Vitézy Dávid visszavonta Lázár János korábbi utasítását, hogy a MÁV méregdrága karbantartási szerződéssel vegyen használt svájci motorvonatokat

A közlekedési és beruházási miniszter kiemelte, hogy a választás előtt három nappal kiadott utasítást az állami vasúttársaság nem hajtotta végre, mert annak vezetése is túlárazást gyanított.

Lázár János nem tolta túl a luxusrepüléseket, sokkal visszafogottabban utazgatott Szijjártó Péternél

Lázár János, a batidai kastély büszke birtokosa szerényen költekezett, ha hivatalos útról volt szó 2022 novembere és 2025 novembere között. Még felesége költségeit is rendre megtérítette. 

Lázár János a NER elitjéhez képest puritán utazgató volt

Vitézy Dávid tárcája továbbvitte a Transparency ellen Lázár Jánosék egy perét a Kúrián, el is bukta

Ligeti Miklós szerint bürokratikus automatizmus lehetett ennek az oka, a minisztérium azonban egyelőre nem reagált.

A Fidesz elnöksége a jövő héten tárgyal a jelentésről, melynek elkészítésével Lázár Jánost bízták meg

Havasi Bertalan közölte, az ülésen meghozzák a szükséges szervezeti, személyi és strukturális döntéseket is.

Fény derült néhány pikáns részletre Lázár János titkos 2013-as zürichi útjáról

A volt miniszter nagyratörő terveket szövögetett egy ismert német üzletemberrel, Klaus Mangolddal.

Ruff Bálint már sejti, miért titkolta el Lázár János a 2014-es utazásait

Azt is tudja a tárcavezető, hol járt és mit csinált ezen az úton a fideszes politikus, az információkat pedig nyilvánosság elé tárja.

„Mindig örülnünk kell, ha egy régen megszűnt szolgáltatás újraindul” – Három év szünet után megint jár a vonat Tiszaújváros és Miskolc között

Három év szünet után újra lesz vasúti közlekedés Tiszaújváros és Miskolc között: szeptember 1-jétől naponta tíz pár S889-es személyvonatot indít a MÁV a 89-es vasútvonalon. Az önkormányzat örül, s hajlandó segíteni abban, hogy a vasútállomáson is megfelelő körülmények fogadják az utazókat.

Vonatpótló a bezárás napján 2023-ban

Nyomoz a rendőrség a Lázár János által elengedett több milliárd forintos MÁV-tartozások ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen, állampolgári feljelentésre indított büntetőeljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Lehallgatás elleni hangzavaró eszközöket vett Lázár János minisztersége alatt a MÁV

A vasúttársaság két készüléket szerzett be több mint nettó 5,7 millió forintért.

Best of Lázár János: steksz, hazugság, videó

Videóban állítunk emléket az utolsó  Orbán-kormány legközlékenyebb miniszterének.

Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője érkezik a párt parlamenti frakciójának ülésére a Képviselői Irodaházba 2026. július 21-én

Lázár János egy kézzel írt „Nem!”-mel utasította el az szerződéshosszabbítást az M6-os ügyében

A volt közlekedési miniszter egy 2025-ös minisztériumi feljegyzésen kézzel jelezte, hogy nem hosszabbítaná meg a korábbi koncessziót, a másik két lehetőséghez viszont csak kérdőjeleket írt. Később mégis az MKIF kapta volna meg az M6-os érintett szakaszát.

Az M6-os autópálya Iváncsánál.

Lázár kontra Orbán

„Lázárinfó” napjainkban

Orbán Viktor megköszönte Lázár Jánosnak, továbbra is számít rá

Jelezte, hogy számít rá a későbbiekben.

Lázár János és Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök gyűlésén

Lázár János lemondott a parlamenti képviselői mandátumáról

Ő is meg akar újulni.

A Fidesz megszüntetéséről is kérdezik a párttagokat egy belső kérdőívben

A kegyelmi botrány vagy éppen a Szőlő utcai ügy is előkerül benne, de lehetőség van üzenni Orbán Viktornak.

Árad a bűz a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi fehérjefeldolgozóból, Márki-Zay Péter a Tisza-kormány segítségét kéri

Az önkormányzatnak nem célja a működés ellehetetlenítése, de a bűz elfogadhatatlan.

Lázár János éppen felméri, mi maradt a Fideszből, szeptemberre jelentést is készítenie kell

Ez alapján értékelik majd a párt lehetőségeit.

Lázár János volt építési és közlekedési miniszter a csepeli Lázárinfón.

V. Németh Zsolt: Lázár János alkalmi megbízást kapott Orbán Viktortól

Lázár János a Fidesz vidéki szervezeteivel egyeztet, és a szombathelyi találkozón is a tapasztalatokat összesítette – mondta a Népszavának V. Németh Zsolt, a párt vas megyei országgyűlési képviselője. Az ellenzéki honatya szerint a „pártelnök bárkit bármire felkérhet”, és elárulta, hogy maga Orbán Viktor is több hasonló találkozót tartott a vereség óta, sőt, intenzíven dolgozik a párt megújításán. V. Németh Zsolt szerint a Fidesz minden szintjén megtörtént a választási eredmény értékelése.

Ritka pillanatok: Lázár János a munkahelyén

Lázár János Szombathelyen járt, eligazítást tartott a Fidesz helyi irodájában

A volt miniszter arról egyeztetett a választókerületi elnökökkel, hogy milyen jövőbeli teendőik lesznek.

Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője érkezik a párt parlamenti frakciójának ülésére a Képviselői Irodaházba 2026. július 21-én

A fideszes exállamtitkár is cáfolja Orbán Viktor korábbi állítását, hogy feleslegünk van vízből

V. Németh Zsolt ellentmondott Lázár János korábbi kritikájának is, hogy nem építettek víztározókat. Ahhoz ezer milliárd forint kellett  volna, amelyet nem kapott az ágazat, és elegendő terület sincs hozzá.

Négyen pályáznak arra, hogy Lázár Jánostól átvegyék a teniszszövetség irányítását

Szeptember 26-án négy elnökjelölt közül választhatnak a szavazásra jogosult tagok a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) rendkívüli, tisztújító közgyűlésén.

Lázár János csak minimálbért kapott júliusban a hiányzásai miatt

A BYD-hoz igazoló Szijjártó Péter pedig annál is kevesebbet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang