Kerényi Imre;Nemzeti Könyvtár;

2014-02-08 06:45:00

Kerényi újabb könyvsorozata

A tervek szerint március 12-én indul útjára a Nemzeti Könyvtár 24 kötetet tartalmazó "második hulláma", melyet nyolc neves politikus, nyolc kiemelt intézmény jelenlegi vagy egykori vezetője és nyolc egyházi méltóság ajánlása alapján állítottak össze - jelentette be pénteken Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.

A felkért politikusok, Orbán Viktor, Kövér László, Navracsics Tibor, Semjén Zsolt, Tarlós István, Balog Zoltán, Hende Csaba és Szőcs Géza, az intézményvezetők Pálinkás József, Matolcsy György, Fekete György, Csorba László, Baán László, Ókovács Szilveszter, Vidnyánszky Attila és Vizi E. Szilveszter, az egyházi méltóságok pedig Erdő Péter, Feldmájer Péter, Gáncs Péter, Steinbach József, Prőhle Gergely, Korzenszky Richárd, Bogárdi Szabó István és Köves Slomó voltak. A felkért személyiségek 3-3 könyvet ajánlottak, ezek közül választottak a szerkesztők - hangzott el a Parlamentben megrendezett sajtótájékoztatón.

A tervezett menetrend szerint a második hullámban négy körben jelenik majd meg 6-6 kötet, a kiadások várható dátumai idén március 12. és szeptember 15., jövőre pedig március 3. és október 22. Kerényi Imre elmondta azt is, hogy az első kettőt további két "hullám" követi majd: a 3. hullám kínálatát már a jobb- és baloldalhoz kötődő értelmiségiek ajánlásai alapján állítanák össze, a 4. hullámot pedig a kortárs magyar irodalomnak szentelnék, egy tévéműsor keretében bevonva a széles nyilvánosságot a könyvek kiválasztásába. A négy hullámban a tervek szerint összesen 96 kötetet adnak ki.

A várhatóan március 12-én megjelenő könyvek közül Orbán Viktor miniszterelnök egy Rejtő Jenő-válogatást ajánlott (A három testőr Afrikában, Piszkos Fred közbelép, Csontbrigád), Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pedig Kosztolányi műveit (Nero, a véres költő, Pacsirta, Édes Anna). Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Fraknói Vilmos Pázmány Péter és kora című munkájához írt ajánlást, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke pedig Venetianer Lajos A magyar zsidóság története című művét ajánlja az olvasók figyelmébe. Kerényi Imre kitért a jogdíjakkal kapcsolatos problémákra is. Mint mondta, néhány szerző esetében egyelőre nem sikerült felkutatniuk a jogtulajdonosokat, ezek közé tartozik Szentgyörgyi Albert, Cziffra György, Hamvas Béla és Patai József.