Bajnai Gordon;ORFK;Együtt-PM;bohóctámadás;

Az országos rendőrfőkapitányhoz fordul az Együtt-PM a bohóctámadás miatt

A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM Szövetség az országos rendőrfőkapitányhoz fordul annak kivizsgálására, hogyan fordulhatott elő, hogy a volt miniszterelnök országjárásának hatvani állomásán annak ellenére sem volt rendőri biztosítás, hogy a helyszínre ellentüntetést jelentettek be. Az ellentüntetők egyike volt az a bohócruhás, maszkot viselő férfi, aki zaklatta a Bajnai Gordont váró szimpatizánsokat, fejbe vágta fotóst, illetve könnyebb sérülést okozott annak a testőrnek, aki megakadályozta, hogy a CÖF-ös kampány bohóca a volt miniszterelnökre is rávesse magát - Írja közleményében Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke.

A helyi szervezőktől kapott tájékoztatás szerint a helyben illetékes rendőri vezetők arra hivatkozva utasították el a rendőri biztosításra vonatkozó kérést, hogy az ellentüntetést - annak szervezői - a 72 órás bejelentési kötelezettségen túl, az időből kicsúszva jelentették be. A párt álláspontja szerint, ez a jogszabályok téves értelmezése, sőt felveti, hogy politikai szempontok is érvényesülhettek a döntés meghozatalakor: az ugyanis a józan ésszel is ellentétesnek tartják, hogy az ellentüntetők állítólagos formai hibájára hivatkozva maradjanak védelem nélkül az eredeti rendezvény vendégei és meghívott politikusai.

Hatvanban így történt - állapítja meg Szigetvári. A bohóctámadást nem a Bajnai Gordont kísérő testőrök dolga lett volna megakadályozni, hanem a rendőrségé - annál is inkább, mert a CÖF-ös kampányt életre keltő, erős testalkatú férfi már a volt miniszterelnök megérkezte előtt is fenyegetően lépett fel a helyi polgárokkal szemben, dulakodott a stábtagokkal, illetve az eseményt követően is rátámadt egy őt kísérő, békésen viselkedő operatőrre - emlékeztet a közlemény.

Az Együtt-PM úgy véli, hogy a közleményhez csatolt videofelvételek írásos magyarázat nélkül is egyértelművé teszik, mi történt Hatvanban, az Orbán-rezsim által befolyásolt média azóta igyekszik ellentétes színben feltüntetni a történteket.

Sem az utólagos manipulációra, sem magára a támadásra sem nyílt volna tér, ha a rendőrség teszi a dolgát. (Amiképpen az országjárás aznapi második állomásán, Egerben tették, ahol egyébként az ellentüntetők - akiket egy láthatatlan kéz az utolsó pillanatban visszavont - ugyancsak 72 órán belül jelentették be demonstrációjukat.)

Az Együtt-PM Szövetség álláspontja szerint egyértelműen rendőri mulasztás történt, amelynek haladéktalan kivizsgálását az országos rendőrfőkapitánytól várják. Ha pedig kiderül, hogy az eset mögött politikai motívum is meghúzódik, nem maradhat el a személyes felelősségre vonás és a nyilvános bocsánatkérés sem - hangsúlyozta Szigetvári Viktor társelnök.