Mazsihisz;Holokauszt Emlékév;

2014-02-09 13:22:00

A Mazsihisz távol tartja magát a holokauszt emlékév kormányzati programjaitól

Nem vesz részt a holokauszt emlékév kormányzati programjain egyelőre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) - döntött a szervezet közgyűlése vasárnap. A Demokratikus Koalíció visszavonatná a Szabadság téri emlékmű engedélyét.

Heisler András tájékoztatja a közgyűlés tagjait arról a határozatról, amelyet a ma reggeli: MAZSIHISZ és a BZSH együttes vezetőségi ülése fogadott el, egy ellenszavazattal és egy tartózkodás ellenében.

Jelen körülmények között a Mazsihisz távol tartja magát a Kormány „Holokauszt 2014” emlékprogramjától.

A közgyűlés felkéri Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a Szabadság térre tervezett Német megszállási emlékmű felállítását, mert annak szimbolikája jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti felelősség elhárításához, a szobor körül kialakult konfliktus pedig károkat okoz hazánk nemzetközi megítélésének.

A közgyűlés felkéri Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a józsefvárosi projektet (Sorsok Háza), mert történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel.

Közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a ”Veritas” élére kinevezett Szakály Sándort az Intézet vezetésére, ezért kéri felmentését.

A Mazsihisz akkor tud részt venni a „Holokauszt 2014” kormányprogram folyamatában és abban az esetben fogja felhasználni a Civil Pályázati alaptól elnyert támogatásokat, ha a Magyar Kormány a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán jelen határozatunk figyelembevételével változtat.

A Mazsihisz politikai pártoktól független, határozatát országunk, Magyarország jövője melletti elkötelezettséggel fogalmazta meg."

DK: az V. kerület hétfőn vonja vissza a Szabadság téri emlékmű engedélyét

Rogán Antal megalázó helyzetbe hozta saját kormányát és az egész országot, amiért az általa vezetett V. kerüli önkormányzat engedélyezte az emlékmű felállítását a Szabadság térre - írta Kerék-Bárczy Szabolcs, az Összefogás képviselőjelöltje az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint Rogán Antal egyetlen megoldást választhat csupán: azonnal bocsánatot kér, és az V. kerületi önkormányzat már hétfőn visszavonja a szobor felállítására kiadott engedélyt. 

Ez a gesztus nem tudná feledtetni az emlékmű állításával kapcsolatos gyalázatot, de legalább lehetőséget adna arra, hogy Magyarország méltóképpen emlékezhessen a vészkorszak áldozataira - tette hozzá..

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint Rogán Antalnak szégyellnie kell magát, mert miatta sározódik be a holokauszt-emlékév. 

"Belvárosi polgármesterként ugyanis ő akadályozhatta volna meg az ártatlanul meggyilkolt honfitársaink emlékét meggyalázó Szabadság téri szobor felállítását" - fűzte hozzá. 

"Ez az alkotás szimbólum: az érzéketlenségé, történelemhamisításé, az emberi méltóság semmibe vételéé, a szélsőjobboldali szavazatokért folytatott nyers politikai küzdelemé" - fogalmazott Kerék-Bárczy Szabolcs. Mint írta: Rogán nem csak zöld jelzést adott a szégyenletes emlékműnek, hanem büszkén vállalja is annak szellemiségét, amelyet minden jó érzésű ember és szervezet, így a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is elutasít.