svájci állami televízió;

2014-02-10 10:20:00

Magyarország a mocsárba süllyed

„Magyarország a mocsárba süllyed”: Magyarország művészei ellen címmel jelent meg cikk a svájci televízió német változata, az SRF honlapján. A Marco Frei által jegyzett írás szerint Budapesten elbocsátják az operák és színházak rendezőit, most azonban Kovács Lászlónak, a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének is felmondtak, méghozzá politikai okokból Fischer Iván karmester a hazájában végbemenő változásokat „undorító fejleményeknek” nevezte.

Mint az SRF tudósításában megállapítja, politikailag motivált támadás zajlik Magyarországon a zenei világ szereplői ellen. Példakánt említette Kovács esetét, akit azért küldtek el, mert pozíciója „nem felel meg az új politikai realitásoknak”. A svájci tévé azonban megállapítja, hogy ezek a magyarországi tudósítások nem újak.

„Mióta Orbán Viktor jobboldali populista kormánya van hatalmon, nem csak az igazságszolgáltatás szabadságát támadták, a véleménynyilvánítás-, a sajtó- és a művészet szabadságát korlátozták, hanem a kulturális életben is tisztogatás kezdődött”. Ez abban nyilvánul meg, hogy a vezető pozíciókba kormányhoz közeli személyiségeket neveznek ki. Az utóbbi években élesen tiltakoztak ez ellen olyan ismert művészek, mint Schiff András, vagy Christoph von Dohnányi. Schiff a televízióbak elmondta, Magyarország megkezdte a mélybe süllyedését. Utal az országban elharapózó antiszemitizmusra.

A svájci tévé megállapítja, az európai zsidó közösségek már évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a magyarországi zsidók komoly fenyegetettségnek vannak kitéve. Ezért többen már elhagyták Magyarországot. Fischer Iván családjával Berlinbe vándorolt ki. „Úgy hiszem, a gyermekeimnek jobb, ha német iskolákba járnak, mert a magyar állami iskolákban szörnyű dolgok történnek.”

Emlékeztetett arra, hogy „néhány valóban fasiszta szerző művét tettek kötelező olvasmánnyá”. Fischer azonban hozzáteszi, továbbra is Magyarországon kíván működni, mert nem akarja cserben hagyni honfitársait. „Bár Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, egyelőre nem léptettek életbe szankciókat Budapest ellen. Pedig Ausztria esetében ez megtörtént 1999-ben, amikor bekerült a kormányba a jobboldali populista Szabadságpárt” – zárja tudósítását a svájci orgánum.