Videó;MSZP;választás;NVI;

2014-02-11 06:10:00

Vizsgálná az MSZP a fideszes trükköket

Vizsgálatot sürget az MSZP, hogy kiderüljön, ki készítette azt az internetre a múlt héten feltöltött videót, amelyen többek között Orbán Viktor szerepel, és amely - mint utóbb kiderült - a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nevével visszaélve buzdítja szavazásra a határon túl élő magyarokat. Braun Róbert szocialista politikus szerint minden jel arra mutat, hogy a film a Fideszé. Az MSZP-s képviselőjelölt felszólította az NVI-t, kezdeményezzen vizsgálatot, különben az MSZP feljelentést tesz.

Braun emellett feljelentést helyezett kilátásba arra az esetre is, ha a kormány nem tiltja el a Fideszt a Magyarország jobban teljesít szlogen és a hozzá kapcsolódó arculat használatától. Mint beszámoltunk róla, a kormány minimális összegért, pár százezer forintért engedte át a Fidesznek az eredetileg százmilliókért vásárolt és bevezetett arculatot. Ez a MSZP szerint "már-már a választási csalással határos". Ezzel kapcsolatban Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke az ATV Start című műsorában azt is felvetette, hogy az Összefogás is megvenné a kampányszlogent. Braun pedig azt mondta, mindkét ügy "átlépi a törvényesség határait".

Noha csak tegnap kezdték el kézbesíteni a választópolgároknak a választási értesítőket, a 4K! párt máris komoly problémákról számolt be. Mint írták, az egyik választási iroda hibásnak minősítette a minisztérium által kiadott formanyomtatványt, amelyen az ajánlóíveket lehet majd igényelni (a pártoknak az aláírásokat ezeken az íveken kell gyűjteniük a jelöltállításhoz). Eközben az Összefogás Párt a kampányba azzal szállt be, hogy feljelentést tett az összefogás szó használata miatt. Erre az ellenzéki pártok azzal reagáltak: "a demonstrációkon, olvasói levelekben, lakossági fórumok hozzászólásaiban megnyilvánuló választói akarat, a köznyelv nevezte el összefogásnak a baloldali ellenzéki erők koalícióját, ezért az elnevezést nem lehet kisajátítani".
Az ellenzéki Összefogás egyébként egy héten belül Bokros Lajossal és pártjával bővülhet. A Modern Magyarország Mozgalom hírek szerint nem képviselői helyeket, csupán bizonyos elvek képviseletét kéri, legalábbis erről számolt be Szigetvári Viktor az ATV-ben.