Központi Nyomozó Főügyészség;vádemelési javaslat;Generali Biztosító;H-né P. Mónika;Bagoly Bettina;

2014-02-11 06:19:00

Vádemelés a főügyész "hölgyismerőse" ellen

Csaknem három évig tartó eljárás után befejezte a nyomozást a rendőrség H-né P. Mónika ellen - értesült a Népszava.

Érdeklődésünkre a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Pest megyei rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Részletekről ugyanakkor nem beszélhetett, mert "az ügyről bővebb tájékoztatás csak az érdemi ügyészi döntést követően adható". Vagyis 30 napja van az ügyészségnek, hogy vádat emeljen, ez azonban 90 nappal meghosszabbítható.

A hölgy, a feljelentés szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője Keresztes Imre nyomozó főügyész élettársa - a főügyész szerint mindössze "hölgyismerőse" -, akit 400 milliósra becsült csalással gyanúsítottak meg. Ő - egyetlen terheltként - az eljárás utolsó szakaszában váratlanul a főnökeit vádolta meg sikkasztással. A Generali közleményben cáfolta egykori munkatársa állításait.

A rendőrség tavaly már tett vádemelési javaslatot, de úgy tudjuk, az ügyészség azért dobta azt vissza, mert a nyomozók elmulasztották a gyanúsított és a sértettek szembesítését.

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, 2011. májusában rendelték el a nyomozást a Generali Biztosító hivatalos ügynöke, H-né P. Mónika ellen, és több százmillió forintos bűncselekmény-sorozat elkövetésével gyanúsították meg. Keresztes Imre pozíciója miatt, s mert az asszony fia a BRFK gazdaságvédelmi nyomozója volt, a budapesti helyett a Pest megyei főkapitányságot jelölték ki az eljárásra.

Arra a kérdésünkre, hogy Keresztest, illetve a hölgy fiát is kihallgatták-e, a vizsgálat folyamán nem sikerült választ kapnunk.