demonstráció;összefogás;Sándor-palota;

2014-02-10 20:17:00

"Nem leszünk gyarmat!" - demonstráció a Sándor-palotánál

A köztársasági elnöki hivatalnál demonstráltak az Összefogás pártjai az ellen, hogy Áder János államfő aláírta a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. A megmozduláson Jávor Benedek, a PM társelnöke párhuzamot vont a paksi bővítés elleni tiltakozás és az 1988-as bős-nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tüntetés között.

Az ellenzéki politikus bírálta, hogy míg akkor Orbán Viktor, Áder János és Kövér László a beruházás leállítását és népszavazást követeltek, ma "a másik oldalon állnak", s a hatalom fél kikérni az emberek véleményét. "Gőgösen kioktatják az embereket", arra hivatkozva, hogy nem értenek hozzá, s nem érdekli őket, hogy milyen terheket rak a paksi bővítés a "következő generációk nyakára" - mondta Jávor Benedek.

A független országgyűlési képviselő szerint 26 éve az összefogás gátat szabott egy végig nem gondolt, káros beruházásnak, a hatalom pedig összedőlt, s szavai szerint "ez is összedől majd". Úgy fogalmazott, hogy az erőmű bővítéséről kizárólag a magyar lakosság dönthet az április 6-i országgyűlési választáson és egy kiírandó népszavazáson.

A Sándor-palota előtt egy kiáltványt olvasott fel az Együtt-PM-nek az a három aktivistája - Barabás Richárd, Simándi Szelim és Rózsa Milán -,  akik vasárnap egy létrán felmásztak az épület erkélyére.

Simándi Szelim, aki megköszönte, hogy az államfő előző nap "nem lövetett közénk", arról beszélt, a köztársasági elnöknek a nemzet egységét kellene megtestesítenie, de ez hétfőn "megint nem sikerült", mert aláírta a paksi "paktumot".

Szerinte a paksi bővítés esetében nincs egység, az ország nagyon megosztott, a kormány "fittyet hány" a nemzetnek arra a felére, amelyik "nem akarja, nem így akarja, vagy így nem akarja ezt a megaberuházást". A nemzetnek ezt a részét az államfő is cserbenhagyta - jelentette ki. Hangsúlyozta: az egyezményt hiába kötötték és szavaztatták meg, hiába írta alá az államfő, nem fog életbe lépni, mert azt meg fogják akadályozni, "vissza fogjuk csinálni". A problémák közé sorolta, hogy a megállapodásról felhatalmazás nélkül döntött a miniszterelnök, egy személyben, kény és kedv szerint.

Rózsa Milán felszólította Orbán Viktor kormányfőt, hogy nézzen körül a világban, mert "szembe mész a forgalommal". Hangsúlyozta, hogy világszerte napról-napra hatékonyabb és olcsóbb dolog a megújuló energiaforrások segítségével állítani elő az áramot. Feltette a kérdést a kormányfőnek, hogy miért viszi Magyarországot vissza a múltba. Az iparban, ami elavult, az drága, Paks 2-ben pedig a kettes egyre inkább azt jelenti, hogy az ott megtermelt áram kétszer olyan drága lesz, mint a mostani - folytatta.

A Fidesz politikusoktól azt kérdezte, miért akarnak "a választásokig egy kampánycélra felhasznált rezsicsökkentésért egy ötven évig tartó rezsiemelést". Azt hangsúlyozta, hogy sokan félnek az atomenergiától és minden magyarnak joga van a biztonsághoz. Szavaik szerint ezeket a magyarokat a hétfői aláírás jogfosztottá tette, mert az állam nem törődött a félelmükkel, az állam meg sem próbált válaszokat adni a kérdéseikre.

A megállapodást és annak létrejöttét gyalázatnak nevező Barabás Richárd hangsúlyozta, nem hagyják, hogy "ez a paktum" életbe lépjen. 

A felszólalások alatt a tömeg többször is azt skandálta: "nem hagyjuk".

A rendezvény előtt megjelent a Fidelitas néhány aktivistája, akik a Sándor-palotától nem messze feszítettek ki két transzparenst. Falusi Vajk, a szervezet alelnöke újságíróknak azt mondta, a hitelesség és a hiteltelenség kérdésére akarják felhívni a figyelmet, mert azok, akik korábban támogatták a beruházást ma "kampánycélokra használják fel" azt.

A demonstráción a rendezők közlése szerint legalább 500 voltak, a tömegben több MSZP-s és néhány PM-es zászlót lehetett látni. Egy szimpatizáns "Orbán bűze a paksi bűne" feliratú táblát tartott, egy vörös színű, sárga sarló kalapácsos transzparensen pedig az állt: Nem leszünk gyarmat.

A tüntetés résztvevői a Sándor-palota bejáratánál megemlékeztek Göncz Árpád volt köztársasági elnök születésnapjáról.

A beszédeket követően a tüntetők fáklyákkal a Kossuth térre vonultak.

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!