Szeged;tender;lézerközpont;

2014-02-12 11:21:00

Megtámadták a szegedi lézerközpont tenderét

Jogorvoslati kérelmet nyújtott be a KÉSZ Építő Zrt. a szegedi lézerközpont építésére kiírt közbeszerzési eljárásában született döntéssel szemben.

Az KÉSZ-csoport ajánlatát – amely a vállalkozás szerint a kiírási feltételek alapján a legjobb volt – az ELI-HU Nonprofit Kft. érvénytelenné nyilvánította – áll a vállalkozás közleményében. Ezért a KÉSZ Építő Zrt. jogorvoslati kérelmében ennek felülvizsgálatát, és az ajánlatkérő megalapozatlan döntésének megsemmisítését kérte a Közbeszerzési Döntőbizottságtól - írta a cég.

A vállalkozás szerint ajánlatuk, amely 1,3 százalékkal volt kedvezőbb a konkurensénél, nem tekinthető megalapozatlannak, és – a többek között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét is kivitelező cég – referenciaigazolásai is megfelelnek a követelménynek. A KÉSZ-csoport vitatja az ajánlatkérőnek a beruházáshoz pénzügyi biztosítékot nyújtó szervezettel kapcsolatos kifogásait is. A pályázathoz használt mérlegadatok szakmailag elismert, nemzetközi könyvvizsgáló által hitelesített, a számviteli szabályoknak megfelelő, a cég valós helyzetét tükröző adatok – áll a közleményben. Pintyőke Marcell, a KÉSZ-csoport kommunikációs és marketing igazgatója leszögezte, igazuk bizonyítása érdekében nem volt más lehetőségük, mint a jogorvoslati kérelem benyújtása, amelynek az eljárási díja meghaladja a 60 millió forintot.

Az index.hu korábbi cikke szerint a tender győztese az osztrák hátterű Strabag–Swietelsky-konzorcium lett, a KÉSZ Építő Zrt. 24,7 milliárd forintos ajánlatot nyújtott be.

Az EU tudományos nagyberuházásaként megvalósuló szegedi lézerközpont kialakításának első fázisában a kutatóközpont épülete és a lézertechnológia egy része készül el, erre 85 százalék uniós és 15 százalékban hazai forrásból 37 milliárd forint fordítható. A beruházás alapkövét február 6-án helyezte el Orbán Viktor miniszterelnök és Wolfgang Sandner, az ELI-DC igazgatója. A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban további 28,58 milliárd forintot szánnak a központban további speciális paraméterekkel rendelkező kutatóberendezések kialakítására. A beruházás második fázisának befejezése 2018-ra várható. A 24 400 négyzetméter alapterületű kutatóközpont jól megközelíthető helyszínen, egy egykori szovjet laktanya területén az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontjához közel a városközponttól 5 kilométerre található 16 hektáros területen építik föl. A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek tervezésekor speciális műszaki feltételeknek kellett megfelelni, elsősorban a rezgésvédelem, a termikus stabilitás, a relatív páratartalom, a tisztaterek és a sugárvédelem tekintetében.