Inkább ne hívják a 112-t!

Publikálás dátuma
2014.02.13. 06:15
Kevesen ismerik az unióban a 112-es segélyhívót, de Magyarországon még bevezetni sem sikerült az egyesített vonalat FOTÓ: VAJDA
Az Európán belül bárhonnan bármikor ingyenesen hívható 112-essegélyhívószám megismertetésére tájékoztatási kampányt javasol az unió tagállamainak az Európai Bizottság. Magyarországon legutóbb tavaly év végére ígérték, hogy végre működésbe lép az egységes segélyhívó rendszer, de, hogy megtörtént volna, annak semmi nyoma.

Bár évek óta folynak erőfeszítések a 112-es segélyhívószám megismertetésére, továbbra is csak az uniós polgárok fele van tisztában ezzel a lehetőséggel, ezt állapítja meg az Eurobarométer egyik kutatásának nemrég közzétett eredménye.

Ezért Neelie Kroes, a bizottság digitális ügyekért felelős tagja levelet írt a tagállamok kormányainak, hogy tegyenek további tájékoztató lépéseket. A 112-es számot az Európa Gazdasági Közösség Tanácsának határozata alkotta meg még 1991-ben - lényegében az amerikai 911 mintájára.

Magyarországon több, mint húsz éve van napirenden az egységes segélyhívó rendszer kialakítása. A már élő 112-es számmal kapcsolatban számos kifogást fogalmazott meg az ombudsman.

A Belügyminisztérium a hibák korrigálását ígérte, ám az eddig füstbe ment tervek gyanakvásra adnak okot. Csak példaként: 2012-ben 2013 áprilisára, 2013. májusában az év végére ígérték, hogy a 112-es végleg átveszi a 104-es, 105-ös és 107-es segélyhívó szerepét.

Szabó Máté éles kritikával illette a 112-es magyarországi működését. Állítása szerint a központi szám - ez a rendőrségen csöng - sok esetben inkább hátráltatja, semmint segíti a mentéseket.

Az alapjogi biztos komoly problémaként emelte ki, hogy a hívások a megyei rendőrségi ügyeletekhez futnak be, ám miután az esetek jelentős részében nem bűncselekmények miatt telefonálnak a segélykérők, az ügyeletesek sokszor nem tehetnek mást, mint hogy átkapcsolják a segítségre szorulókat a mentőkhöz vagy a tűzoltókhoz, amivel értékes időt veszítenek.

További problémaként emelte ki, hogy a rendőrök gyakran magánbeszélgetésekre használták a 112-es vonalat, illetve, hogy nem egy ügyeleten semmilyen idegen nyelven nem beszélnek, és többször előfordult, hogy a diszpécserek kommentár nélkül kapcsolták tovább a segélykérőket, ha angolul vagy németül szóltak bele a telefonba.

Most viszont felszámolják a megyei ügyeleteket is, és minden hívás két helyre, Miskolcra vagy Szombathelyre fog befutni, ahol nagyjából 500-500 ember foglalkozik majd a segélykérésekkel. Az ő feladatuk lesz, hogy továbbítsák az információkat az illetékes egységekhez.

Göndör László, a 112 projekt vezetője tavaly májusban azt közölte: hamarosan társadalmi kampányt indítanak, hogy az állampolgárok megismerjék a 112-es hívószámot és a használatát. Ez sem történt meg.

Egy korábban a 112-es központban dolgozó rendőr szerint hamarabb kaphat segítséget az, aki elmenti telefonján a legközelebbi kapitányság (ügyeletének) számát, és sürgős esetben azt hívja, illetve a hagyományos - 104, 105, 107 - számokat .

Szerző

Zenei brand kellene Budapestnek

Publikálás dátuma
2014.02.13. 06:12
Kovács Géza közel a hatvanhoz majdnem elsírta magát, amikor kiderült, ő kapja meg a zenei Oscarnak is nevezett Patrick Hayes-díj
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Állami Operaház, a Zeneakadémia és a Művészetek Palotája összevonásának ötletét Kovács Géza. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikus Zenekari Szövetség elnöke a közelmúltban vette át New Yorkban a Patrick Hayes-díjat, amit a művészeti menedzserek Oscarjának is neveznek. Bár szerinte Budapestet zenei nagyhatalommá lehetne tenni, elkeserítőnek nevezte, hogy 54 százalékra nőtt a magyar populációban azok száma, akik semmilyen módon nem vesznek részt kulturális javak fogyasztásában.

- New Yorkban amúgy is ön volt a levezető elnök, és amikor a jeles díjat megkapta, magát kellett felkonferálnia. Hogy nézett ki ez az abszurd helyzet?

- A gálavacsorán, a díjátadó ünnepségen mindig valamely angol, amerikai, kanadai, ausztrál kolléga szokott a házigazda lenni, hiszen eleve angol az anyanyelvük és ők otthonosabbak is az efféle protokollban. Tavaly megkerestek azzal az ötlettel, hogy én legyek a házigazda, amit nagyon bizarrnak tartottam, de aztán rábeszéltek. Korábban tartottam nemzetközi konferenciákon rendhagyó előadásokat, talán ezért gondoltak rám. Úgy tűnik, hogy a tavalyi levezető elnökségem nem volt botrányos, mert erre az évre is felkértek, de akkor már tudtam, hogy föl vagyok terjesztve a díjra. Ezt így még inkább képtelenségnek tartottam, de azzal a nagyvonalú gesztussal intézték el a dolgot, hogy ó, hát úgyis kitalálok majd valamit. És csak azt tudtam kitalálni, hogy annyit mondtam, nyilvánvaló az a tény, hogy én itt most házigazda vagyok, kizárja, hogy magamat konferáljam föl, úgyhogy izgatottan várom, hogyan döntött az igazgatótanács, ki kapja meg a Patrick Hayes-díjat. Aztán végül is csak én kaptam. És közel a hatvanhoz majdnem elsírtam magam. Fantasztikus laudációt tartott a jelölőbizottság elnöke, egy nagyszerű színház- és zenekar igazgató Hollandiából. Utánam járt több kontinensen és Magyarországon, kifaggatta a kollégáimat, akik olyanokat mondtak, amikről nehezen hittem el, hogy ez rólam szólhat. Csupa olyat, amit az ember nem lát reggel a tükörben.

- Az újságokban viszont látnia kellett Batta András kormánybiztos elképzelését, hogy összevonná a Zeneakadémiát, a Magyar Állami Operaházat és a Művészetek Palotáját (MÜPA). Ez önöket, mint a MÜPA rezidens zenekarát és énekkarát igencsak érintheti. Mi erről a véleménye?

- Úgy tudom, hogy azt a tervezetet, amely ezt az ötletet dolgozta ki kormány-előterjesztés formájában, levették a napirendről, és úgy hallom, nem is készülnek visszavenni. Nem véletlen, hogy nem csak az érintettek szisszentek föl - Káel Csaba a MÜPA, és Ókovács Szilveszter, az Operaház vezetője, meg a Zeneakadémia szenátusa - , de a zenei élet jelentős része is azt gondolta, hogy ez egy átgondolatlan, és felfoghatatlan célú képződmény lenne. Ezt velem, mint a Magyar Szimfonikus Zenekari Szövetség elnökével és a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával senki nem egyeztette.

- Feltétlen kellett volna?

- Mindenképpen kellett volna, hiszen, ha a magyar szimfonikus zenekarokat a magyar zenei élet gerincének tekintjük, amelyek fele Budapesten működik, akkor egy ilyen szakmai, a munkáltatókat, vagyis a döntéshozókat tömörítő szervezettel feltétlenül egyeztetni kellett volna. Ez semmilyen formában nem történt meg. Teljesen véletlenül ismertem meg a tervezetet, mert Káel Csaba is kint volt New Yorkban, és ő ott tudta meg, hogy létezik ez az előterjesztés. Most is azt érzem, hogy igen furcsa helyzetben vagyok: azóta nem beszéltünk Batta Andrással, akit évtizedek óta nagyon nagyra tartok, a viszonyunk is kimondottan jó. Ezzel együtt a mai napig nem tudom, hogy mennyiben volt ez az ő ötlete.

- Mostanában dívik a központosítás.

- Csak tudja, az a különös, hogy én hivatalomnál fogva ismerem az Országos Filharmónia alapító okiratát; a szervezetet 1952. január 19-én egy minisztertanácsi rendelet hozta létre, amelyet Rákosi Mátyás írt alá. Az egy bohókás, liberális dolgozat ahhoz a rendszerhez képest, amit ez az általam felszínesen ismert tervezet fölmutatott. Megfosztva például olyan intézményeket az önállóságtól, mint a Magyar Állami Operaház, ami 130 éve önálló. Ez idáig senkinek nem jutott eszébe a kormány és az Operaház közé egy szervezetet beiktatni. De a Zeneakadémiára, a MÜPÁ-ra is ugyanez áll. És legfőképp azt nem tudom, hogy melyek voltak azok a szakmai körülmények, amelyek egy ilyen tervezetet kikényszerítettek alkotóikból. Mert, ha csak az a probléma, hogy november elseje táján túl sok Verdi és Mozart requiem hangzik el a városban, akkor azt a Magyar Hangversenyrendezők Egyesülete elintézi, egyeztetnek majd. Vagy hogyha egy információs hálózatra van szükség, ami igen sok országban működik, akkor a különböző koncertrendező szervek vezetői találkoznak egymással és egyeztetnek. De a tervezetben felemlegetett bécsi és New York-i példa azt kell mondjam, hogy hamis. A Metropolitan alapítvány kurátorai például halálra kacagnák magukat, ha valaki ilyesmivel állna elő. Az a három színház, amely egy téren található, semmilyen szervezeti egységet nem alkot.

- Bécsben is különállóak azok a színházak, amelyek példaként szolgálnak?

- Önálló szervezeti egységek, melyeket másfél évtizede egy parlamenti döntéssel egy holdingba szerveztek. Ez a rendszer inkább olyan, mintha az Operaház, az Erkel Színház és a Budapesti Operettszínház tartozna egy egység alá. Ebben több racionalitás van, mintha a Zeneakadémiát, amelynek pont a felújítás kapcsán adtak egy nagyon erős karaktert azzal, hogy ott kulturális rendező centrumot hoztak létre, valamifajta felsőbb vezetéssel összevonnák az Operaházzal és a MÜPÁ-val.

- Ebből az együttesből kimaradt a Vigadó, amit megkapott a Magyar Művészeti Akadémia, és márciusban meg kell nyílnia.

- A Vigadóról sincs túl sok információm, hacsak az nem, hogy átadása óta Magyarország egyik legrosszabb akusztikájú koncertterme volt. Annak idején kényszerből mentek oda koncertezni, nem lévén jobb, amíg a Zeneakadémia föl nem épült, és kevés volt Budapesten a játszóhely.

- A Vigadó eredetileg nagyobb befogadóképességű volt, mint a Zeneakadémia.

- Ez így van. Elődünk, a Székesfővárosi Zenekar egyik állandó játszóhelye volt a Vigadó, ahol Debussy, Bartók is adott koncertet, ám az akusztikáját senki nem szerette. Most azt hallottam, hogy a felújításkor egyetlenegy vezérelv volt, hogy eredeti pompájában ragyogjon. Az akusztika javítását, úgy tudom, hogy nem tűzték ki célul.

- Van már MÜPA, BMC, a Bálnának is van koncertterme, az Erkel Színház is újra működik, és megint üzemel majd a Vigadó. Ezek húzhatják is egymást, és jelentősen megnövelhetik a koncertlátogatók számát, de az is lehet, hogy leszedálják egymást, és mindenütt félház lesz, vagy annyi sem. Nyilvánvaló, hogy valamilyen módon egyeztetniük kell. Beszéltek például arról, hogy a Vigadóban hasonló operettgálák lesznek külföldi turistáknak, mint amilyeneket Kovács József szervezett, vagy ott is főleg komolyzene lesz?

- Erről semmilyen információm nincs.

- Ami szerintem elfogadhatatlan.

- Úgy tudom, hogy korábban a MÜPA és a Vigadó majdani működtetői között voltak kezdeti tárgyalások. De nem tudok arról, hogy ezek bárhová eljutottak volna. Nekünk a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségében és a Nemzeti Filharmonikusoknál nincs arról információnk, hogy mi lesz a Vigadóban.

- Ha eredeti formájában állították helyre, akkor megint több mint ezer főt befogadó koncertterem lesz?

- Nem tudom. Annyit tudok még, hogy egy szellemes megoldással a nagyterem fölé építettek egy konferencia központot, ami a szállodák közelsége miatt jelentős bevételhez juttatja majd a Vigadót. Az pedig skizoid helyzet, hogy a koncertlátogatói székek rohamos növekedése Budapesten fölveti a problémát: ha a hangversenytermek vezetői nem egyeztetnek egymással, akkor tulajdonképpen kollektív öngyilkosságot követnek el. Kioltják egymást a rivalizálás energiái. Ehelyett el kellene érni, hogy a külföldiek Budapestre, mint zenei brandre gondoljanak ugyanúgy, ahogy tudják, hogy a Broadwayn vagy Londonban a Sohóban fantasztikus színházakat találnak. Tisztában vagyunk vele, hogy bármikor mehetünk a Sohóba, még a neten se kell megnézni, hogy mit adnak, biztosak lehetünk benne, hogy aznap este több remek előadás közül választhatunk. Ezt Budapesten, zenei területen, mely Lisztet, Bartókot, Kodályt, Kocsis Zoltánt és sok más nagyszerű muzsikust tűzhet zászlajára, minimális befektetéssel el lehetne érni. Egyébként a Budapesti Tavaszi Fesztivált 1983-ban azzal a kimondott céllal hozták létre, hogy egy viszonylag alacsony látogatottságú szezonban fellendítse a kulturális turizmust a fővárosban. A rendezvények sora azóta kiterjedhet akár tizenkét hónapra, hiszen a légkondicionálásnak köszönhetően augusztusban is lehet zárt termi koncerteket rendezni.

- Ehhez képest a MÜPA zárva volt a nyáron.

- Több oka is lehetett. Ebben nem én vagyok illetékes megszólalni. De fontos, hogy jószerével az egyetlen lehetséges út, hogy olyan brandet építsünk fel Budapestről, ami a zenéről szól. És úgy kell egyeztetni az energiáinkat, hogy minden napra jusson nagyszerű koncert.

- Erre mondhatja Batta András, hogy lám-lám, ezért kell központosítani.

- Ezért önmagában nem kell központosítani, hanem létre kell hozni azt a formális szervezetet, ami tulajdonképpen működik, ez a Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Egyesülete. Ha kell, Budapesten belül létre lehet hozni egy olyan céhet, mint amilyen a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, amelyen belül folyamatos az információcsere.

- Hogy látja, mik az esélyei a komolyzenének Magyarországon úgy, hogy az énekórák számát jelentősen csökkentették, a Kodály-módszert pedig például remekül alkalmazzák Japánban, de nálunk szomorúan kevés helyen. A közszolgálati tévécsatornák sem ontják a komolyzenei koncerteket. Nem fogy így el a közönség?

- Igen nagy a veszély. Sokkal nagyobb, mint ahogy ezt a laikusok gondolnák. Meglepett, hogy a magyar sajtóban viszonylag kevés szó esett arról a felmérésről, amit az Eurobarométer tett közzé tavaly novemberben. Minden uniós országot vizsgáltak, országonként több tízezres merítéssel. Kiderült, hogy a válságot követően a skandináv országokban, Németországban, Franciaországban, némileg nőtt a kultúrafogyasztás összes mutatója. Vannak stagnáló országok, vannak, amelyekben drámai a helyzet, például Portugáliában, Görögországban, Cipruson. És vannak, ahol nagyon elszomorító állapottal kell szembenéznünk, mint például Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.

- Az elszomorító mit jelent?

- Azt, hogy 2007-hez képest 26 százalékos emelkedéssel, 54 százalékra nőtt a magyar populációban azok száma, akik saját bevallásuk szerint semmilyen módon nem vesznek részt kulturális javak fogyasztásában. Nem olvasnak könyvet, nem járnak koncertre, színházba, múzeumba.

- Ez annak a következménye, hogy a rendszerváltás óta a politikusok nem tartják fontosnak a kultúrát? Gyakran maradványelv alapján juttatnak neki támogatást, tragikus állapotba hoztak kulturális intézményeket, és kultúrával foglalkozó embereket, akik alig tudnak megélni a hivatásukból, ha egyáltalán van állásuk. A vezetők képtelenek felfogni, hogy a kultúra nem bokréta a kalapon, hanem jól "gondozva" fontos termelőerővé válik. Nem véletlen, hogy Japántól a finnekig a kultúrára tettek, akár válságos időszakban is. Rossz szemlélet az, hogy úgyis folyamatosan bajban vagyunk, akkor már a kultúrára nem jut.

- Két éve egy konferencián jártam Tallinban, ahol az észt kulturális- és pénzügyminiszter volt a vendéglátónk. A pénzügyminiszter elmondta, hogy Észtországot derékba találta a válság, és úgy döntött az észt kormány, hogy a kreatív ágazatokat, amelyek között a kultúra elsőrangú, semmilyen körülmények között nem kurtítja meg. Egységes volt abban az észt kormány, hogy az országot a kreatív ágazatok fogják kihozni a bajból. És így is történt, mondta a pénzügyminiszter. A kulturális miniszter csak annyit tudott hozzátenni, hogy ez így volt, és kért egy kávét. Ami a Kodály-módszerrel történik nálunk, az pedig világbotrány. Kodály a 80. születésnapján, amikor Kádár kérdezte, mit szeretne, azt válaszolta, hogy még egy énekórát. Az a baj, hogy még mi magyarok is, sokszor a szakmán belül is, hajlamosak vagyunk a Kodály-féle filozófiát a kézi szolmizációra meg az ötfokú, dallamos füzetre szorítani. Holott a Kodály nevű zseni semmi mást nem talált ki, csak azt, hogy a zene - amely egészen speciális fiziológiai és pszichikai folyamatokat indít be a tudatban -, folyamatos művelése az egész országot föl tudja emelni. Bármilyen hihetetlen is. Amikor kísérletképpen hagyták működni a zenei általánosokat és gimnáziumokat, melyekbe nem speciális szűrön keresztül kerültek a gyerekek, nagyon kevés muzsikus lett belőlük. De ezeknek a középiskoláknak, amelyekben naponta volt énekóra, sokkal jobbak voltak a továbbtanulási statisztikáik, mint az elitgimnáziumoknak. Venezuelában pedig egészen szegény rétegeket hoztak ki a nincstelenségből zenetanulással. Ugyanis a zene - ahogy Kodály mondta - a tudat olyan rejtekhelyeire tud bevilágítani, ahová semmi más nem.

Szerző

Köztér - Egyszer fent, egyszer lent

Azt mondta a Ma reggel műsorvezetője: "ma Lídia, Lívia és Simon Gábor lemondásának napja van". Lehet ezt a mondatot sokféleképpen elemezni, meg is tennénk, ha hajlamosak volnánk arra, hogy mikroszkopikus jelenségeket és jelentéktelen, rendes körülmények között még mikroszkóppal sem látható embereket felnagyítsunk azáltal, hogy elemzünk bizonyos megnyilvánulásokat. Viszont szükségesnek látjuk, hogy tisztázzunk néhány alapfogalmat.

A híradók és a híradó jellegű műsorok alapvető jellemzője a szikár és pontos fogalmazás. Ezekben a műsorokban nincs helye érzelmeknek, indulatoknak még annyira sem, mint máshol. Semmiféle műsorban nem elfogadható a közlő ember (újságíró, riporter, szerkesztő) valamely párthoz való tartozásának kinyilvánítása vagy sejtetése, valamint bármilyen utalás arra, hogy az illető vallásos, kiváltképpen tiltott a felekezet megnevezése.

Végül még egy általánosan érvényes szabály: egyszer fent, egyszer lent.

Adott esetben borzasztó nagyot lehet nyekkenni.

Szerző