Ismét elérhető lehet Magyarország számára az Erasmus+ és a Horizont Európa

A korlátozások miatt az alapítványi fenntartású magyar egyetemek 2023 óta nem juthattak a korábbi módon új támogatásokhoz, ám a jövőben ismét teljes jogú résztvevőként kapcsolódhatnak be a programokba. 

Szeptember végén dől el, mennyi brüsszeli pénz érkezhet meg a magyar költségvetésbe

A kormány szerint augusztus végére teljesült minden vállalás, de a döntő vizsga még hátravan: a Bizottság csak a szeptember 30-ig beadandó kifizetési kérelem alapján mondja ki, mely tételeket fogadja el. A tét tízmilliárd euró és az állam által már megelőlegezett ezermilliárdok sorsa.

Magyar Péter miniszterelnök és Ursula von der Leyen bizottsági elnök május végén politikai szinten állapodott meg a 16,4 milliárd euróról

Öt nettó befizető ország több százmilliárd euróval vágná meg az EU következő büdzséjét

Tovább izzik a vita az uniós büdzséről. Németország, Dánia, Finnország, Hollandia és Ausztria továbbra is úgy véli, a 2028–2034-es uniós költségvetés több százmilliárd euróval nagyobb a szükségesnél. A Bizottság közel kétezermilliárdos keretet javasol, miközben a nettó befizetők kevesebb támogatást és több védelmi, versenyképességi beruházást akarnak.

Friedrich Merz német kancellár és Petteri Orpo finn kormányfő is egyeztettek az uniós büdzséről

Nem Ausztria, hanem a magyar hatóságok értesítették az Európai Bizottságot a paksi fenékküszöbről

A testület a hajózási zárlat ágazatra gyakorolt hatásai és lehetséges hosszú távú következményei miatt aggódik, miközben az illetékes osztrák minisztérium közölte: Ausztria nem nyújtott be panaszt az Európai Bizottsághoz.

Carney Strasbourgban: Kanada új, különleges szövetséget keres az Európai Unióval

Az ottawai kormányfő csütörtökön az Európai Parlamentben vázolja fel, milyen új kapcsolatot akar kiépíteni a kontinenssel. A washingtoni vámháború és a biztonsági bizonytalanság arra készteti Észak-Amerika második legnagyobb államát, hogy gyorsan mérsékelje kereskedelmi és védelmi függőségét.

A kanadai miniszterelnök bizonyos témákra korlátozódó kapcsolatot képzel el az Európai Unióval

Von der Leyen visszarajzolná Európát a térképre

Brüsszeli fordulat: közbeszerzési reform teremtene előnyt az európai vállalatok számára

Az Európai Bizottság javaslata megengedné, hogy tagállami megrendelők bizonyos pályázatokon hazai eredethez, ellátásbiztonsághoz és minőségi feltételekhez kössék a részvételt. Peking cégei főként ott kerülhetnek hátrányba, ahol nincs kölcsönös piacnyitás.

Az Európai Bizottság remélt rugalmassága ide vagy oda, a magyar hiány iszonyú messze van az elvárttól

Az Európai Bizottság figyeli Magyarország tevékenységét a jogállamiság helyreállításának ügyében

Az Unió végrehajtó testületénél a Fidesz pártcsaládja, a Patrióták is érdeklődtek, kifogásolva Sulyok Tamás eltávolítását. A válasz nyugtázta, hogy a volt államfő aláírta az erről is szóló Alaptörvény-módosítást.

Az Európai Bizottság nem erősítette meg, hogy panaszt kapott volna Ausztriától a paksi fenékküszöb miatt

Azonban az uniós szóvivő közölte, hogy „a probléma átfogó jellege miatt” egyeztetnek az uniós szolgálataikkal.

Munkagépek a paksi atomerőműnél épülő fenékküszöb építéséről és a védelmi munkákról tartott sajtóbejáráson Dunaszentbenedeknél

Magyar Péter megerősítette, Ausztria panaszt nyújtott be Magyarország ellen a dunai fenékküszöb-építés miatt

Az ügyben a Duna Bizottság és az Európai Bizottság is egyeztet a magyar hatóságokkal. A magyar kormányfő szerint az építkezés biztosítja a paksi atomerőmű működését, és az osztrákok jobban tennék, ha azbesztügyben lennének ilyen aktívak.

Brüsszel kétszázmillió euróval erősítené Grönlandot Donald Trump követeléseivel szemben

Az Európai Bizottság elnöke hétfőn Nuukban új beruházási csomagot készül bemutatni a kritikus nyersanyagok, az energia, a tengeralatti kábelek és a műholdas kapcsolatok fejlesztésére. A látogatás egyben politikai jelzés Washingtonnak: az Unió hosszú távú partnerként akar jelen lenni a sarkvidéki szigeten.

Von der Leyen Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel és Jens-Frederik Nielsen grönlandi kormányfővel együtt járta be a sziget egy részét

Miniszterelnökség: További 2300 milliárd forint uniós forráshoz juthat Magyarország

A Tisza-kormány a napokban küldheti meg az Európai Bizottságnak az első dokumentumokat az úgynevezett kondicionalitási eljárás lezárásához. Az újabb EU-támogatásokat két lépcsőben kaphatnánk meg.

Román vesszőfutás az uniós pénzekért 

Válságtanácskozásra hívta össze a felbomlott Európa-párti koalíció pártjait Nicușor Dan román államfő. A tét az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó uniós források lehívása. Az óra ketyeg, a feltételek teljesítése az augusztus 31-i határidőig csak politikai akarat kérdése lenne, ami viszont nincs. És úgy tűnik, nem is lesz a 112 napja ügyvivő kormánnyal működő Romániában.

Megszégyenítés, túlterheltség, megtorlás: csaknem ezer panaszt adtak be, mérgezővé vált a munkahelyi légkör az Európai Bizottságban

960 bejelentés érkezett zaklatásról és elfogadhatatlan vezetői bánásmódról az uniós végrehajtó szerv belső tanácsadó rendszeréhez. A tisztviselők túlterheltségről, megszégyenítésről és megtorlástól való félelemről számolnak be.

Aligha lehetett sok öröme Ursula von der Leyennek, amikor az Európai  Bizottság munkahelyi körülményeiről szóló jelentést olvasta

Szigorúbb kereskedelmi szabályok jönnek Brüsszelben

Szeptemberben terjeszti elő az európai végrehajtó testület azt a fontos rendeletcsomagot, amely kiemelt elsőbbséget biztosítana a kontinensen előállított áruknak a milliárdos értékű közbeszerzési folyamatokban.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök úgy véli, jobban kellene védeni az Európában előállított termékeket

Ha Donald Trump, akkor újabb vámháború

Az amerikai elnök megújította általános importvámokat, miután ma lejárt a korábbi ideiglenes vámok 150 napos hatálya. Mától több mint 80 ország termékeinek amerikai importját sújtja 10 és 12,5 százalék közötti többletteher.

Egymillió európai kérte, hogy tiltsák be a melegek elleni átnevelő terápiákat, az EB ajánlásában mégsem kezdeményezi

A testület az uniós tiltás helyett azt javasolja, hogy a tagállamok maguk vezessenek be tiltást, részletes javaslatokkal pedig 2027-ben fognak előállni.

Nem kommentálta sem Sulyok Tamás, sem Szijjártó Péter ügyét az EU jogállamiságért felelős biztosa

A magyar jogállamiság helyreállítása ünneplésre adott okot, mondta Michael McGrath, az EU jogállamiságért felelős biztosa. A Népszava kérdésére viszont nem kommentálta sem Sulyok Tamás, sem Szijjártó Péter ügyét.

Michael McGrath jogállamisági biztos a választásokra utalva azt mondta: a magyarok tudták, hogy a jog nem lehet a hatalom eszköze, hanem annak korlátozója kell, hogy legyen

Magyar Péter: A Fidesz az uniós források felszabadítása ellen lobbizik Brüsszelben

„Elképesztő mélységekben a Fidesz” – közölte a miniszterelnök, miután a minap az ellenzéki párt a 17. Alaptörvény-módosítás miatt ahhoz az Európai Bizottsághoz rohant segítségért, amely testületet korábban az első számú közellenségének kiáltotta ki. 

Magyar Péter Brüsszelben május 29-én

Az Európai Bizottsághoz rohant segítségért az a Fidesz, amelyik nemrég még gyűlöletplakátokon uszított az Európai Bizottság ellen

A fideszes EP-képviselők az Európai Bizottságtól várták a magyar jogállamiság és demokrácia védelmét, de nem kaptak választ az Európai Parlament (EP) szakbizottságaiban.

Deutsch Tamás korábban rendszeresen kritizálta az Európai Bizottságot, most onnan vár választ

Vészesen közeleg mindegyik határidő, a Tisza-kormánynak nagyon kell sietnie, ha vissza akarja vinni Magyarországot az Erasmus+-programba

Magyar Péter kabinetjének hat hét alatt kell minden lépést megtennie azért is, hogy a már hivatalosan is felszabadított 10 milliárd euróhoz valóban hozzáférjen.

Vitézy Dávid szerint legfeljebb feleannyit költött autópályákra a Mészáros–Szíjj-duó koncessziós cége, mint amennyi pénzt szakított az üzleten

A miniszter szerint a cég gyakorlatilag semmiféle kockázatot nem vállalt – ami az efféle szerződések lényege lenne.

Uniós jogot sérthet a Facebook és az Instagram addiktív kialakítása

Az Európai Bizottság vizsgálata szerint a Meta nem mérte fel megfelelően az olyan funkciók kockázatait, mint a végtelen görgetés, az automatikus videólejátszás és értesítések, valamint a nagymértékben személyre szabott ajánlórendszerek. Ezek ugyanis arra ösztönzik a felhasználókat, hogy folyamatosan új tartalmakat fogyasszanak, elősegítve a kényszeres használatot.

Jóváhagyták Magyarország csatlakozási kérelmét az Európai Ügyészséghez

A testület mostantól állandó jelenléttel fog rendelkezni Magyarországon.

Az Európai Bizottság az EU Bírósága elé viszi Magyarországot az árréskorlátozás miatt

Az újabb kötelezettségszegési csomag szerint öt új vagy továbbléptetett eljárás indult, két ügyben a Bizottság már az uniós bírósághoz fordult, egy korábbi bírósági ítélet végrehajtásának elmaradása miatt pedig ismét felszólítást is küldtek.

Magyarország csak 10 milliárd eurót kér az uniós védelmi hitelből, az Európai Bizottság sietve döntene

Az Orbán-kormány által tervezettnél kevesebbet, nagyságrendileg 10 milliárd eurót fog igényelni Magyarország az uniós védelmi hitelből – mondta egy brüsszeli forrásunk. A korábbi kormányzati tervek felülvizsgálata még zajlik.

Európai Bizottság: 552 millió eurót kap Magyarország tisztább energiarendszerek finanszírozására

A támogatás a villamosenergia-hálózat digitalizációját és fejlesztését finanszírozza.

Az Európai Bizottság üdvözli a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését, mint a jogállamiság helyreállítása felé tett fontos lépést

Látják az új kormány elköteleződését a reformok iránt.

A Tisza-kormány benyújtotta Magyarország módosított helyreállítási tervét az Európai Uniónak

Több mint tízmilliárd euró a tét.

Magyar Péter és Ursula von der Leyen Brüsszelben május 29-én

Pénteken lép életbe az EU migrációs paktuma, Magyarország nehéz helyzetbe fog kerülni

Pénteken életbe lép az Európai Unió új menekültügyi rendszere, amelytől az Európai Bizottság gyorsabb eljárásokat, erősebb határvédelmet és kiszámíthatóbb szolidaritást vár. A migrációs paktum azonban már az induláskor is alaposan próbára teszi a tagállamokat.

A mostani visszaküldési szabályok már azt is lehetővé teszik, hogy az elutasított menedékkérőket EU-n kívüli visszatérési központokba vigyék, ha erről megállapodás születik az adott harmadik országgal
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang