hajléktalan;Fővárosi Törvényszék;kunyhóbontás;

2014-02-14 06:11:00

Zuglói kunyhóbontás: nem döntött a bíróság

Furcsa magyarázattal szolgált a zuglói önkormányzat jogi képviselője arra, szerintük miért is volt jogszerű a Francia út és Egressy út kereszteződésénél élő hajléktalanok kunyhóinak ledózerolása 2011 októberében. A Fővárosi Törvényszéken tegnap az ügyben folyó perben azt mondta, a közelben élők emberi jogaik sérültek "azáltal, hogy a környékükön más emberek otthonai voltak". 

A polgári peres eljárást a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával A Város Mindenkié (AVM) csoport indította a kerület ellen. A kunyhólakók már 6-8 éve éltek ott, amikor az önkormányzat a rendőrség biztosítása mellett lebontotta otthonaikat. Igaz, hogy a terület a MÁV Zrt. tulajdonában áll, de a saját építésű házakat a csoport szerint minden eljárási szabályt, az egyenlő bánásmódról szóló törvényt is megsértve, előzetes értesítés nélkül számolta fel a kerület.

A tegnapi tárgyalásra beidézték tanúként az akkori XIV. kerületi rendőrkapitányt, Réti Lászlót, aki azt mondta: gyakran kaptak panaszokat kóbor kutyákról, füstről, és amikor az önkormányzat jelezte a rendőrségnek, hogy elbontják a kunyhókat, ők 4-5 kocsival a helyszínre vonultak - nehogy konfliktus történjen. A konkrét bontásról ugyan semmilyen előzetes tárgyalást nem folytattak a került vezetésével, de az biztos volt a rendőrség számára is, hogy a "problémát az otthonok lebontásával kell megoldani". Senki nem hangoskodott az ott élők közül, különben "igazoltattak volna". A volt kapitány szerint nem lehetett jogsértő az eljárás, mert akkor azt biztosan jelezték volna nekik. A törvényszék február 24-re tűzte ki az elsőfokú ítélet napját.

Eközben az AVM felhívására, tegnaptól szombatig 9 ország szervezetei tiltakoznak - Essenben, Bécsben, Lisszabonban, Dublinban, Párizsban, New Yorkban, Brüsszelben, Isztambulban - a hajléktalanság magyarországi kriminalizációja ellen, miután a hontalanok hatósági üldözése az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az Emberi Jogok Európai Egyezményét, valamint az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát is sérti.