Egy őszinte visszaemlékezés

Publikálás dátuma
2014.02.15 09:30
Vadász ült, hosszú méla lesben, közben egy pályaudvarról tehervonatok indultak... FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHIVE
Mit tud ma az átlagpolgár Horthy Miklósról? Annyit mindenesetre, hogy a jobboldali imádói szobrokat, emléktáblákat állítanak neki. Az ellenzékkel rokonszenvezők meg tiltakoznak. Természetesen van aki azt is tudja, hogy a két világháború között Magyarország kormányzója, vezetője volt, lovas tengerésznek is nevezték, ő üzent hadat az oroszoknak, nem szabott gátat a deportálásoknak, mentette a pesti zsidókat, s az emigrációban sokáig élt.

Sokat megtudunk róla az egyik feltétlen hívétől, vitéz Náray Antaltól (1942-től az MTI vezérigazgatója, 42-44 között a Rádió elnöke), aki a "Visszaemlékezések 1945" című memoárjában dokumentálta ezt az időszakot. Az írással az volt a nem titkolt célja, hogy összefoglalja az általa átélt, megismert eseményeket, ugyanis az 1938-1945. évi háborús iratanyag egy légitámadás következtében elégett vagy szándékosan megsemmisítették. Ő, mint a történtek hű krónikása, még melegében, 1945-ben felidézte a történteket. Azt is akarta, hogy a bűnösök ne bújhassanak ki a felelősség alól, az ártatlanokat pedig ne érje hamis vád.

Aki elolvassa ezt az alig több mint száz oldalas visszaemlékezést (Zrínyi Kiadó, l988) annak nyilvánvalóvá válik,hogy írója mélyen elfogult Horthy Miklóssal kapcsolatban és feltétlenül elkötelezett hívének vallja magát. Éppen ezért érdekes, hogy becsületes emberként világosan látja és le is írja hazánk belépését a második világháborúba, Horthy megkerülhetetlen szerepét ebben a döntésben. Számomra az a legérdekesebb a visszaemlékezésben, hogy Náray Antal, az akkori horthysta elithez tartozóként, és az események közvetlen résztvevőjeként, valamint a kormányzó bizalmasaként úgy érezte, meg kell irnia a visszaemlékezéseit.

Balga döntés volt

A történéseket hitelesen, szinte a kívülálló tárgyilagosságával írja le "…A z orosz-német hadüzenet kapcsán érdekes beszélgetés folyt le Bárdossy miniszterelnök és köztem, a németek sem kívánták hivatalosan hadba lépésünket. A magyar vezérkar azonban nyugtalankodott,hogy lemaradunk a biztos és gyors német győzelmet ígérő hadjáratból…

" Azt hiszem ezzel véget ér minden mese, főleg az ártatlan Gábriel arkangyalt letipró birodalmi sasról. Ami pedig a sárga csillaggal megbélyegzett honfitársaink "megvédését" és abban Horthy Miklós szerepét illeti, az nemcsak a történelmünk egyik gyászos fejezete, hanem a maga ellentmondásosságával egyben a legszégyenteljesebb is. Mert idézem: "a zsidókérdésben a Kormányzó úr abban körvonalazta álláspontját, hogy azok között is vannak becsületes emberek…pl. Goldberger vagy Weiss Manfréd - mondotta a Kormányzó Úr -, akik egymagukban többet használtak gazdaságilag Magyarországnak, mint az egész szélsőjobboldalba tömörült emberek együttvéve…" Nem tudom, erről mit gondol manapság az ifjú Hegedüs lelkész? Ettől függetlenül nem kell elbódulnunk a kormányzó szavaitól. Náray Antal azt is világosan látta mi történt Budapesten a megbélyegzett honfitársainkkal.

És "megvédésről" aligha beszélhetünk, sokkal inkább arról,hogy a "Kormányzó úr" egyrészt a szövetségesek felé kacsingatott, másrészt a "…Német erőszakoskodásra a magyar kormányzat……balgán számolva(számolt - s.gy.) a német lovagiassággal és szótartással…"

Rádióelnökként (1944-ben) maga is tapasztalta a német megszállással egyidejűleg, hogyan erősödött a jobboldal befolyása és térnyerése, ami nem volt véletlen. Amit viszont nem akart észrevenni az nagyon is észrevehető volt: Horthy az utolsó percekig ragaszkodott a hatalmához. Náray ezt az ő alattvalói jóhiszeműségével úgy irja le a kormányzónál tett 1944. június 18-án, 10 óra 30 perckor kezdődő "Legfelsőbb Kihallgatáson": "...Tudod nagyon nehéz időket élünk. Sem Hitlerben, sem a kormányomban nincs bizalmam. És a német megszállás után kormányalakításra csak azért adtam felhatalmazást Sztojaynak, mert úgy éreztem, ha én félreállok még nagyobb szerencsétlenség éri szegény országunkat. Amit azonban a zsidókkal csinálnak, meghaladja az embertelenséget… A legnagyobb tisztelettel tekintettem a súlyosan szenvedő ember lelki viaskodására…."

Eszem ágában sincs kétségbe vonni Náray Antal már-már naivságnak tűnő végtelen jóhiszeműségét, amikor a továbbiakban így ír arról a "Legfelsőbb Kihallgatásról": "…Az volt az érzésem, hogy a történelemírással foglalkozó névtelen magyar előtt kitárja a szívét, hogy ha már egyszer nem lesz, vagy okmányok vesznek el a világégésben, legyen egy általa egyenesnek ismert, érdektelen kisember, akit szíve legnagyobb vergődésének titkával biz meg. Úgy éreztem magam mint a régi dicső korok csuklyás barátja, aki érdektelensége miatti nagy tárgyilagossággal és felelősséggel, szorgosan rótta a nemzet nagyjainak viselt dolgait. Elhatároztam, hogy kihallgatásom lefolyását hazatértem után azonnal papirosra vetem…

" Ha némi szerecsenmosdatás kitetszik is Náray Antal feljegyzéséből, akkor is nyomatékosítanom kell, hogy máig nem múlott el belőlünk a fensőbbség ájult tisztelete, amely mindig romlásba visz. Miért van az, hogy ma is pártok, emberek hajlandók egy hangon szólni, egyetlen szóra vonulni, és ha a vezér a vitorlát átállítja, holnaptól azt fújják? Miért nem nem él a kritika józan szelleme és a folyamatos kételkedéses? Mert nem úgy van jól, hogy egyetlen személy dönt. Úgy van jól, ha a vélemények ütköznek és a kikínlódott utat mindenki hajlandó végigjárni.

Történelemírás - visszafelé?

Náray Antal a végsőkig belátó és Horthy Miklóst az utolsó pillanatig felmenti. Ez ugyan szíve joga, de ez a történelmi múlton semmit nem változtat. Még akkor sem, ha úgy tűnik, a kormányzó különleges elbánásban részesíti alattvalóját "…Amennyiben ez neked örömet szerzett, tájékozásodul szolgáljon, hogy ma kívüled senkit sem fogadtam, mert József főhercegnek és a miniszterelnöknek látogatása bejelentésekor kijelentettem, hogy Kenderesre megyek…" És a jóhiszemű "krónikás" természetesen "…a hatalmas túlsúlyban lévő erő által leigázott nemzetem tragikus sorsú vezetőjét láttam…"

Mára ez a helyzet arkangyallá és birodalmi sassá lényegült. Pedig lett volna más út. De Náray Antalt azt sem rengette meg odaadásában, hogy Horthy az október 15-ei kiugrási kísérlet bejelentéséből - ilyen előzmények után - mégis kihagyta, azaz eszébe sem jutott e fontos kérdésben tájékoztatni őt. Sőt, a végső összeomlást is úgy mentegeti visszaemlékezésében, hogy utólag még ötleteket is ad, mit lehetett volna tenni, milyen utat kellett volna választani.

Azt próbálja érzékeltetni, hogy Horthy Miklós nem hibás, nem tehetett volna másként"…Őszintén meg kell azonban mondanom, hogy a Kormányzó és fiának környezete, a társaságok összeköttetéseivel soha vissza nem élő szerény embereket (például őt - s.gy.) kitúrták azért, hogy ne kelljen velük osztozkodni a kegyben és dicsőségben. Valószínűleg azért nem voltam beavatva én sem…… az október 15-vel kapcsolatos tervekbe… ha beavattak volna nem kerül sor ilyen balkezes végrehajtásra, mert az október 15-ei kiáltványnak csak két módozat mellett lett volna szabad elhangzania…"

A kiáltvány viszont akkor elhangzott. A történelmet visszamenőlegesen megváltoztatni már nem lehet. Viszont azon a bizonyos júniusi Legfelsőbb Kihallgatáson a kormányzó azt is kijelentette hű alattvalójának címezve: "…De elkövetkezhetik az idő, mikor újra szólítani foglak. Elvárom tőled, hogy újra a rádió élére állj…" Magamban azt latolgattam, miféle történelmi rövidlátás lehet ez? Valamiféle jövőt képzelt még magának ekkor is Horthy Miklós?

Számomra egyértelmű ennek a tisztességes visszaemlékezőnek jóhiszeműséggel fényezett, minden komor és kiábrándító mondata a korszakról és a kormányzóról. Hogy a kora vagy a szerencséje, esetleg más egyéb mentette meg Horthy Miklóst a Nürnbergi Törvényszéktől? Nem tudom. Náray Antal visszaemlékezését 1988-ban Szakály Sándor rendezte sajtó alá és látta el jegyzetekkel.

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
Fotó: SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
Fotó: FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.