Azt firtatta, "akadhat-e olyan államfő, aki a bulvársajtónak tálcán kínál témát?" Két komoly szerző, hőseként természetesen Francois Hollande-ot választotta. Illetve szerelmi kalandjait, amelyek az ő szándéka ellenére is, ha jól számoljuk, az intim magazinoknak már hónapnál is tovább rekord bevételt garantálnak.
A Le Monde melléklete az "ügynek" komoly vonatkozásait ragadta meg, de nem mellőzhette, hogy maga is éljen néhány szenzációsnak látszó adattal. Például azzal, hogy közölje, a Closer "nyomtatvány", amely az egész esetet kirobbantotta, azon a héten 600 000 példányban kelt el, a megszokott átlag, 336 000 helyett. Ugyancsak komoly statisztika szerint, a hozzávetőlegesen úgy hatvanmilliós Franciaországban hetenként 8 millió vásárlójuk van az ilyen sajtótermékeknek, köztük 5,5 millió a nő. A Le Monde Magazine tanulmánya ezzel nem a "gyöngébb nemet" akarta pellengérre állítani, éppen ellenkezőleg, riadóztatni, milyen kísértések is várhatnak egy társadalomra. Rosszak, a politikának csapdákat állítók.
Vannak még riasztóbb tények is. Megtudhatja a kíváncsi, hogy Franciaországban él egy "megbecsült hölgy", a beavatottaknak bizonyos Madame Mimi, tisztes polgári nevén Michelle Marchand, (nomen est omen, kufár, kereskedő), hatvanhat esztendős, és remek hálózattal rendelkezik. "Hírszerzői" a közéletben, a politikában, a művészvilágban, sztárok között szimatolnak, keresik a szaftos, főként ágy témákat, ők adják el őket a különböző bulvárszerkesztőségeknek. Őnagysága valószínűleg nem osztályozza a kuncsaftjait, föltehetően azoknak ad el a sztorikat, aki a legelőnyösebb árat adják érte. Gyanítani lehet, hogy a Colser rikoltó témájának is ő volt a szállítója.
A Le Monde Magazine mintegy a téma illusztrációjaképpen külön kis hírt is közölt arról, hogy a napokban Metz városában kiállítás nyílt a paparazzók, a lesipuskás fotóriporterek témaköréről. Azokról, akik a sztárokat, politikusokat és egyéb közszereplőket veszik célba, és akik ennek az egyébként nemes és nem is veszélytelen fotóriporteri szakmának az alvilágát jelentik. A minőségi kollégák szájából nyomdafestéket kapott mellesleg az a nem hízelgőnek szánt minősítés is, hogy ezt a söpredéket a tisztességesek maguk között "patkányoknak" hívják, termékeiket pedig a kukák mocskának.
Az esszé, a most különösen divatba jött nyilvános viszonyok megszaporodott száma miatt természetesen nem mellőzheti a vezető politikusok felelősségét sem. Nem mintha történelmileg valami szokatlanról, eddig ismeretlen jelenségről volna szó, hiszen uralkodók ágyasai évszázadokkal ezelőtt is közismertek voltak. A tényföltárók jelenleg azt hozzák szóba, hogy a sorozat Franciaországban legújabban Mitterrand-dal kezdődött, amikor ismert lett házasságon kívül született lánya, már csaknem felnőtt korában. Köztudottan félrelépett Chirac is, benne azonban volt annyi jó ízlés, hogy a természete nem volt titok ugyan, partnereinek a kilétét azonban gálánsan rejtegette.
Sarkozy már nem volt ennyire úriember. Első feleségével üdült, amikor elcsábította az ugyancsak házas Cécilia asszonyt, annak rendje és módja szerint válása után el is vette, csak akkor őnagysága ruccant ár a tengerentúlra új partnerével, és érkezett vigasztalásul Carla, az énekes díva. Mozgalmas magánélet, mégsem annyira, mint Hollandé, aki nyíltan mutatta ki, nem akar elköteleződni, kedvenc műfaja az agglegény élet, olyannyira, hogy négy gyermekének az anyját is pártában hagyta. Csak amikor az Élysée-palotába került derült ki igazán Trierweiler asszony léte is, majd legutóbb az esti motorbiciklis kiruccanás.
A Le Monde Magazine szerzőpárosa nem azon kesereg, hogy ilyesmi megtörtént. Tudatosan kerüli az erkölcscsősz szerepét, de az esszéjét bevallatlanul is azzal a szándékkal publikálta, hogy rámutasson, az a társadalom, amelyben hetekig még a komoly sajtó is ezt a témát fújja, ezzel az igazi problémák elől rabolja el a hely egy részét.
Bajban a Le Figaro tulajdonosa
Komoly gondba kerülhet Serge Dassault, miután a francia szenátus felfüggesztette a nevét viselő fegyvergyár és a Le Figaro című konzervatív napilap tulajdonosának mentelmi jogát, aki ellen korrupciós ügyben indult nyomozás. A 88 éves milliárdos szenátort, a Mirage és a Rafale vadászrepülők gyártóját azzal gyanúsítják, hogy saját vagyonából szavazatokat vásárolt 2008-ban újraválasztásához, amikor a Párizs közeli Corbeil-Essonnes jobboldali polgármestere volt - jelentette az MTI.
Dassault, aki tagadja a vádakat, hétfőn maga kérte mentelmi joga felfüggesztését, megelőzve ezzel az elkerülhetetlennek látszó döntést. Ez volt ugyanis a harmadik alkalom, hogy a parlament felsőháza szavazott a szenátor mentelmi jogának felfüggesztéséről. Először 2013 júliusban Evry városának vizsgálóbírói egy Corbeil-Essonnes-ban elkövetett gyilkossági ügy kapcsán akarták Dassault-t kihallgatni. Az ügyészég akkor nem támogatta a kérelmet, s azt a szenátus tagjai is elutasították.
A második kérelmet a párizsi ügyészség pénzügyi visszaélésekkel foglalkozó részlegének vizsgálóbírói terjesztették elő a szavazatok állítólagos megvásárlása ügyében a Corbeil-Essonnes-i 2008-as, 2009-es és 2010-es önkormányzati választásokon. Ezt a párizsi ügyészség támogatta, de a szenátus egy hónappal ezelőtt nem szavazta meg a szenátor mentelmi jogának a felfüggesztését. A döntés olyan nagy tiltakozást váltott ki politikai körökben, hogy Jean-Pierre Bel, a szenátus elnöke megváltoztatta a szavazás szabályait: azóta nem titkosan, hanem kézfeltartással szavaznak a szenátorok valamelyik társuk mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Nem bíznak az amerikai befektetők Párizsban
Sokat foglalkozott a világsajtó Francois Hollande Egyesült Államokbeli látogatásával. Érthető, hiszen 1996 óta ez az első legmagasabb rangú vizit.
A Le Monde a látogatás lezárulása után megjegyezte. Hollande elnök két céllal érkezett az Egyesült Államokba: hangsúlyozni akarta, hogy a két ország között milyen szoros a kapcsolat, illetve javítani akart Franciaország amerikai imázsán, ami eddig nem volt a legjobb.
Az első cél maradéktalanul megvalósult, hiszen Obama elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy a két ország érdekei közösek egy sor nemzetközi konfliktusban. Méltatta Párizs fellépését Afrikában. Úgy tűnik, már nyoma sincs azoknak a véleménykülönbségnek, s annak a feszültségnek, ami még az iraki háború idején jellemezte a két ország kapcsolatát.
Ami az ország imázsát illeti, ha Obama - amint ez a vád sokszor elhangzik jobboldali politikusok részéről - "szocialista", akkor francia kollégája "bolsevik". Párizsnak rossz a híre az amerikai befektetők körében, s ezen az sem változtat, hogy Hollande ellátogatott a Szilícium-völgybe.
A Time Magazine ironizálva megjegyezte, "köztudott, hogy Hollande elnök néha egyebütt is tölti az éjszakáit, noha hivatalos rezidenciája az Élysée-palota". És a nem protokolláris, mégis időszerűséghez kötött írás azzal a kérdőjeles címmel jelent meg, "Megjavítható-e Franciaország?" Sőt, kellő tapintattal ugyan, de a föltett kérdések között is akad olyan, amely elkerülhetetlenül érinti a privát vonatkozásokat is. Hollande-nak odahaza már jól ismert válasza az volt: "A magánélet mindig kihívás, amit illik is tiszteletben tartani. Az én esetemben azonban nincs semmi olyan, amit mutogatni lehetne". Amire a faggatók zárójelben csak megjegyezték, amikor Hollande ezt fejtegette, belepirult.
Ehhez képest, a riport politikai része viszonylag szűkszavú volt. Hollande fölidézte, hogy "1974,-ben, húszévesen jártam Amerikában. Az Államok éppen válsággal küszködött. Ma is előttem van New York akkori képe. Ami megragadott ebben a kétségtelenül vonzó nemzetben, az a képessége, hogy túltegye magát a nehézségeken, visszaemelkedjék a csúcsra". És udvariasságból idézte Obama elnöknek a 2008-as választási hadjáratában elhangzott szavait: "Annak a hangsúlyozásán túl, hogy igen, mi mindent megtehetünk, inkább említsük azt, yes, we can faster, tudunk nélkülözni is".