Belebukott a nagy ékszerrablásba, lemondott a Louvre elnöke

Emmanuel Macron francia elnök felelős lépésnek nevezte, hogy távozik a világ egyik leghíresebb múzeumának a vezetője.

Laurence des Cars lemondását elfogadta Emmanuel Macron

Alakul az új német-olasz tengely, Giorgia Meloni és Friedrich Merz szerint a két ország még soha nem állt ilyen közel egymáshoz

Friedrich Merz német kancellár egyre inkább Olaszország és Giorgia Meloni kormányfő felé fordul. Azt persze  ő is tudja,  hogy az olaszok sok tekintetben nem pótolhatják Emmanuel Macron Franciaországát.

11 embert tartóztattak le Franciaországban, miután meggyilkoltak egy 23 éves szélsőjobboldali aktivistát

A bűncselekményben egy szélsőbalos parlamenti képviselő asszisztense is érintett.

Quentin Deranque portréja egy francia zászlón a tiszteletére rendezett tüntetésen Párizsban február 15-én

Szijjártó Péter francia és orosz segítséggel gyorsítja fel Paks 2-t

Szerinte ha a Tisza Párt nyerne, akkor vége lenne a projektnek. 

Korábbi felvétel

Francia kapcsolat a pedofil szexragadozóval

Jack Lang volt kulturális, később oktatási miniszter ellen indított nyomozást Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt a pénzügyi bűnözésre szakosodott ügyészség Franciaországban.

A kultúrpápa (balra) és lánya (jobbra) egyaránt összeepsteineződött

Az X franciaországi irodáiban razziázott a francia ügyészség

Franciaországban és az Egyesült Királyságban is vizsgálódnak az Elon Musk tulajdonolta mikroblog ellen.

Elon Musk - Korábbi felvétel

Egy új francia törvény szerint a házastársi szex hiánya nem lehet válóok többé

A feleség szexuális kizsákmányolását legitimálja, ha a szex hiányára hivatkozva el lehet válni. 

A francia parlament szabályozná és felgyorsítaná a gyarmatosítás alatt rabolt kulturális javak visszaszolgáltatását

Az alapgondolat nem az, hogy kiürítsük a francia múzeumokat, hanem hogy hiteles legyen Franciaország válasza, tagadás vagy megbánás nélkül, de történelmünk elismerése mellett - mondta Catherine Morin-Desailly szenátor.

Donald Trump emberei Marine Le Penért lobbiztak Párizsban

Meg voltak győződve róla, hogy a francia szélsőjobboldali vezetőt politikai okokból ítélték el.

„Ne pazaroljuk őrült ötletekre az időt” – Emmanuel Macron beszólt Donald Trumpnak

A francia elnök napszemüvegben lépett a davosi Gazdasági Világfórum színpadára, beszédében pedig egy új gyarmatosítás veszélyére figyelmeztetett, miután az amerikai elnök jelezte, Grönland ügyében nincs visszaút. 

Donald Trump 200 százalékos vámmal fenyegeti a francia bor- és pezsgőimportot, mert Emmanuel Macron nem akar csatlakozni a béketanácsához

Az amerikai elnök megjegyezte, egyébként sem akarja senki a tanácsban látni a francia államfőt.

Donald Trump összerántotta Európát

Vezető európai országok visszautasították Donald Trump Grönland miatti vámfenyegetéseit, Franciaország gazdasági ellenlépéseket javasolt.

Koppenhágá­ban ezrek tiltakoztak Trump elnök Grönland megvételére irányuló terve ellen. A tüntetők a sarkvidéki terület piros-fehér zászlóival az amerikai nagykövetség elé vonultak

Most Franciaországban esett ki az ablakon egy orosz újságíró

Halála előtt egy héttel feltörték a telefonját és a közösségimédia-fiókjait is.

Jevgenyij Szafronov

Emmanuel Macron: Az Egyesült Államok elfordul szövetségeseitől és semmibe veszi a nemzetközi szabályokat

A Nobel-békedíjra vágyó Donald Trump agressziója egyre mélyíti a feszültséget az Egyesült Államok és Európa között.

Emmanuel Macron a nagykövetek konferenciáján a párizsi Élysée-palotában január 8-án.

Rohamtempóban egyeztetnek Európa vezető országai, mit kezdjenek Donald Trump Grönlandról szóló fenyegetéseivel

Nem világos, ki vállalná a vezető szerepet, ha az Egyesült Államok lépéseket tenne a Dániához tartozó terület megszerzésére.

Hans Egede dán-norvég misszionárius szobra Grönland fővárosában, Nuukban.

Megállapodás született a biztonsági garanciákról, katonai egységeket küldenének Ukrajnába a franciák és a britek egy orosz-ukrán békemegállapodás után

Olaszország és Lengyelország nem venne részt az akcióban, amely azt jelentené, hogy Ukrajnának nem kell megadnia magát. A kérdés csak az, Vlagyimir Putyint meg lehet-e győzni.

Halálos áldozatai is vannak a hóhelyzetnek Franciaországban

A rossz időjárási viszonyok miatt ideiglenesen felfüggesztik a forgalmat az ország északi és nyugati részein lévő repülőtereken.

Párizs, január 5.

George Clooney tökre egyetért Donald Trumppal, csak ő éppen az elnök nélkül tenné naggyá Amerikát

Donald Trump beszólt egy kicsit a kétszeres Oscar-díjas színésznek, aki a feleségével együtt nemrég megkapta a francia állampolgárságot. 

George Clooney

Milyen sors vár az Európai Unióra?

Elmélyülhet Németország és Franciaország válsága. 

Alice Weidel ünnepli az AfD eredményét

Gyermekvédelem az interneten: a francia kormány 2026 szeptemberétől megtiltaná a közösségi oldalak használatát a 15 év alattiak számára

Az intézkedésről szóló vita az év elején kezdődhet el.

Kutatások szerint a közösségi média algoritmusokra épülő működése súlyos kockázatokat hordoz a fiatalok számára

Az újév első napjaiban Ukrajnában és Franciaországban is tárgyal a tettre készek koalíciója

A szünet nélküli orosz támadások közepette az ukránok és nyugati szövetségeseik egyeztetéseinek középpontjában a húszpontos béketerv és annak biztonsági garanciái állnak.

A tettre készek koalíciója és Ukrajna vezetői november 17-én Párizsban egyeztettek

A bölcs szexszimbólum – Brigitte Bardot élete képekben

A fiatalságomat és a szépségemet a férfiaknak adtam. A tapasztalatomat és a bölcsességemet az állatoknak fogom – mondta egyszer a világhírű francia színésznő ás állatvédő, aki vasárnap, 91 éves korában hunyt el. Galéria.

Meghalt Brigitte Bardot

A világhírű francia színésznő és állatvédő, a nyugati világon végigsöprő szexuális forradalom egyik ihletője 91 éves volt.

„Egy évszázad legendáját siratjuk” – Brigitte Bardot-tól búcsúzik a francia közélet

„Egy szabadsággal teljes életet testesített meg” – írta Emmanuel Macron francia államfő. Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője „a hihetetlenül francia: szabad, fékezhetetlen és teljes egészében nő” előtt tisztelgett.

Brigitte Bardot

Pszichiátriai kezelésre utalták a párizsi metróban késelő férfit

Őrizetét az orvosi vizsgálat alapján az egészségi állapotával összeegyeztethetetlennek ítélték, így feloldották.

Illusztráció

Lopta az Élysée-palota dísztárgyait az egyik alkalmazott, majd online aukciós oldalakon árulta

Vélhetően további tárgyakat is szeretett volna meglovasítani, azonban a hatóságok közbeléptek.

Étkészlet az Élysée-palotában.

Harminc beteget mérgezett meg műtét közben egy francia aneszteziológus, életfogytiglant kapott

12 páciense belehalt a mérgezésbe.

Frédéric Péchier

Javítóintézetek Európában: amíg itt gyerekeket vernek, máshol inkább nevelnek

Nyugaton erős szakmai munka jellemzi a javítóintézeteket, illetve azokat az intézményeket, amelyek a nehéz sorsú, bűncselekményeket elkövetett fiatalok felzárkózását szolgálja. Akadnak mintaszerű, progresszív modellek.

Egy többszörös visszaeső fiatalkorú a Valence külvárosában lévő Zárt Oktatási Központban (Centre éducatif fermé – CEF). Franciaországban összesen 44 ilyen intézmény működik. A fiatalok egyebek mellett azt sajátítják el, hogyan kerülhetik el a börtönt

Az orosz hírszerzés szerint Franciaország közvetlenül be akar kapcsolódni a háborúba

Ha Ukrajnában megjelenik egy francia katonai magáncég, azt az oroszok kiemelt célpontnak fogják tekinteni.

Húsz év után Franciaországban is visszaállítják a sorkatonai szolgálatot

Egy új, önkéntes modell alapján.

Emmanuel Macron elnök a varces-i katonai bázison jelentette be, hogy 20 év után ismét bevezetik a sorkatonai szolgálatot egy új, önkéntes modell alapján
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél