pénztárgép;

2014-02-14 18:39:00

Pénztárgép-csere: 9 milliárdos árbevételre számít a Comp csoport

Európa legnagyobb pénztárgép-gyártója szerint a vártnál lassabban halad az átállás az online kasszákra Magyarországon, de a vállalat bízik a pénztárgépei minőségében, ezért megrendelés nélkül, előre elkészít húszezer készüléket.  KrzysztofUrbanowicz, a csoport igazgatótanácsának tagja emlékeztetett arra, hogy ebben is egyedüli a lengyel cég, ésmás piaci szereplő nem számolt be hasonló döntésről.  A vállalat harminc százalékos piaci részesedést szeretne elérni Magyarországon, ami kb. 9 milliárd forint árbevételt jelent. 

A húszezer kassza gyártása megkezdődött a két lengyel gyárban, és hetente érkeznek a szállítmányok Magyarországra, mondta Urbanowicz.   A Comp csoport vezetője szerint ez is azt jelzi, hogy a vállalat nem rövidtávon tervez Magyarországon, hanem stabilan, kiszámítható módon és tartósan jelen kíván lenni a hazai piacon. –Nem elégszünk azzal, hogy eladjuk a pénztárgépeinket, utána pedig törődjön a viszonteladó az ügyféllel, hanem folyamatos támogatást adunk a szervizeknek, és olyan egyéb rendszereket is adunk a kasszák mellé, amelyek segítik a magyar kereskedőket és a pénztárgép-szervizeket is.  Ne feledjük, hogy 1992 óta szállítunk Magyarországra – magyarázta Urbanowicz.

A Comp csoport december végéig tizenötezer pénztárgépre kapott megrendelést, 2014 első két hónapjában pedig ugyanennyi új megrendelés érkezett.  A cégaz online átállásban a kezdetektől azt tűzte ki célul, hogy elérje a harminc százalékos piaci részesedést, és a kb. 9 milliárd forintos árbevételt a 130-180 ezres magyar piacon. 

Urbanowicz szerint a helyzetet mindenesetre nehezíti egyes piaci szereplők magatartása, illetve hogy a forgalmazóknál jelenleg gyakorlatilag nincs használható, új típusú kassza raktáron.  Ami a polcokon látható, annak már megvan a tulajdonosa, a szállítás pedig bizonyos esetekben akár hónapokig is eltarthat.  Így annak, aki nem akarja elveszteni a visszavont engedélyű pénztárgépre befizetett előlegét, a következő néhány napban el kell döntenie, mit választ helyette, mert hétfőn lejár az erre szabott határidő.