garázdaság;piac;tömegverekedés;

2014-02-16 10:39:00

Tömegverekedés a gyáli piacon

Hét embert vittek kórházba vasárnap reggel Gyálról, miután két csoport összeverekedett a helyi piacon - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy fél nyolc körül két társaság több tagja előzetes szóváltást követően verekedett össze.

A mentők a helyszínről hét embert vittek kórházba. Ellátásukat követően garázdaság elkövetésének gyanúja miatt a dabasi kapitányságon megkezdik kihallgatásukat az esetleges további résztvevők felkutatása érdekében - tette hozzá a szóvivő.

A rendőrség honlapján olvasható beszámoló szerint reggel fél nyolckor érkezett a bejelentés, hogy a gyáli piacon két csoport több tagja szóváltásba keveredett egymással. A vita tettlegességig fajult és a verekedés következtében hét személy megsérült. Őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A bejelentést követően rövid időn belül nagyobb létszámú rendőri erő érkezett a helyszínre, melynek köszönhetően a köznyugalom helyreállt. 

Az ügyben a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indul büntetőeljárás garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.