Herpai Sándor erős, egyenes tartású férfiként emelkedik ki a nyolcvanas, kilencvenes évek emlékeiből. Sokat próbált muzsikus volt, aki még a kétezres évek elején is kellett. A középiskolában a gitárral kacérkodott, aztán jazz dobot tanult. Játszi könnyedséggel, halálos pontossággal ütötte le a négynegyedeket, a legbiztosabb kezű muzsikusok közé számított.
Még a harcművészeteket is megpróbálta. Aki sportos alakjára nézett, aligha gondolta volna, hogy a mindennapok küzdelmeiben nagyon is gyenge. Erős volt ugyan, saját ördögei azonban még erősebbek voltak nála.
Szerencséje is volt, kiváló zenésztársak vették körül. Életének legsikeresebb korszakában a V’ Moto Rock dobosaként stadionkoncerteket is adott. Valahogy többre vágyott, és már a V’ Moto Rock idején, 1987-ben megalapította a Barbaro együttest, amely a progresszív, kísérletező instrumentális ethno-rock zene nehezen járható ösvényein haladt.
Egy üres, fűtetlen házban maradt a magára végül, a végrehajtókkal, a depressziójával küzdve. Segítették, még egy kályhát is akartak neki ajándékozni – mindhiába, az ételt sem mindig fogadta el. "Mindennap szürkületkor felébredek, és járőrszolgálatot teljesítek. Olyan vagyok, mint egy csőre töltött fegyver" – mondta a Blikk riporterének. Halálos, csöndes nyugalom járta át egy szürke februári hajnalon.
