Piros-fehér-zöld sarok

Nem az Európai Unióval való harcról beszélt Orbán Viktor, amikor évértékelőjében saját magát, illetve a Fideszt a ring piros-fehér-zöld sarkába állította - legalább is így értelmezte a szónokot Prőhle Gergely helyettes államtitkár. Szerinte ilyen nem hangzott el és Orbán nem is gondolt ilyenre. Rendben, legyen így, ahogy ő értelmezi a szöveget, de akkor ki áll a másik sarokban. Ki van abban a sarokban, amelynek a miniszterelnök nem jelölte meg a színét, így aztán csak egyet tudhatunk róla: nem magyar. Ha ugyanis igaza van Prőhle Gergelynek, akkor, logikusan, az ellenzék az ellenfél, az ellenzék van a nem magyar sarokban. Most akkor azt kellene eldöntenünk, melyik a jobb nekünk: az, ha a legyőzendő ellenfél a brüsszeli bürokraták (amúgy kik ők?) csapata, vagy - hogy is mondta Balog Zoltán? - a magukat magyarnak mondó, itt a határokon belül élő nem Orbán szavazók? Vajon melyiket választja a helyettes államtitkár? Vagy van neki más megoldása is? Vagy arra gondol, hogy a kormányfő - főnöke - össze-vissza beszél? Persze gondolhatja így, kiváltképp, ha figyelembe veszem a hvg.hu értesülését, miszerint Orbán egy nagyköveti, zártkörű beszélgetésen teljesen más hangot ütött meg, mint például a Millenárison; szó sem volt a brüsszeli gyarmatosítókról, posztkommunistákat segítő uniós akaratról, sőt ellenkezőleg: az Unió diplomatái előtt még a briteket is figyelmeztette, nehogy elkóboroljanak rossz irányba. És ha ez így van, akkor nincs más megoldás, mint hogy a "nem magyar" sarokban mi magunk állunk. Mi magunk, nem magyarok.

Szerző
Németh Péter

Hová visz az út?

Ahhoz, hogy valaki el tudja olvasni a "textust", meg tisztán lássa az őt körülvevőket is, tényleg jó szemüvegre van szüksége. Orbán Viktornak sem ártott volna, ha az idei évértékelő megtartása előtt elmegy az optikushoz, és egy objektív szemüveget csináltat. Olyat, amivel észreveszi a neki megírt szövegben a ténybeli ferdítéseket, az újabb, durva, nacionalista kirohanásokat, meg talán azt is, hogy egy uniós ország miniszterelnökeként mégsem állhat egy olyan pódiumra, ahol egyetlen kék-csillagos zászló sincs.

Ne csak Brüsszelig lássunk - kezdte a beszédét a miniszterelnök és nem sokkal később mindjárt egy "kínai öreg" mondását idézte: a keleti bölcsek szerint a lábunk érzi, ha szorít a cipő, Brüsszel csak azt mondja, le kell vágni belőle. Brüsszel gyarmattá akar tenni, sugallta ezzel is, de nekünk a belga fővárosnál messzebbre kell látnunk. Hová is, talán Keletre? Azt ígérte, mire a beszéde végére ér, megtudjuk.

Hová jutottunk? - tette fel magának az első kérdést, de mert nem készült el időre az optikus az objektív szemüveggel, sorolta: nálunk csökken a rezsi, nő a foglalkoztatottság. Az uniós átlagot messze meghaladóan nő a gazdaság, csökkent a bűnözés, befellegzett a spekulánsoknak. Nőttek a keresetek, igaz, nem tette hozzá, hogy azoknak, akik eddig is sokat kerestek. Arányos és tisztességes lett a közteherviselés, értsük ez alatt: többet fizet a szegény, kevesebbet a gazdag.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere sok szegény emberen segített: újraszervezték a falvakat is, a földeket nem az ott gazdálkodó parasztok, hanem műkörmösök, gázszerelők kapták meg. Orbán Viktor érti, az emberek munkát akarnak, olyat, amiből tisztességesen meg lehet élni és boldogulni. S lám, ma már százezernyi közmunkás családja élhet és boldogulhat kevesebb, mint havi 50 ezer forintból. Ki gondolta volna négy éve, nézett fel a papírjaiból, hogy nálunk az uniós átlagot meghaladóan nőnek majd a bérek…

Büszkén említette: kormányának kétszer adatott meg, hogy rendszert váltson. Első alkalommal nem sikerült, mert kevés volt ehhez négy év, és nem kaptak újabb négy évet, de most, másodszorra, a kétharmad birtokában, nagy utat tettek meg. "Egy ország újjászervezése erő és erkölcsi kérdés is", ezzel indokolta, hogy a kétharmad birtokában nem konzultáltak egyetlen lényeges kérdésben sem az ellenzékkel. "2010-ben megdöntöttük azt a rendszert, amelynek felépítésében húsz évig részt vettünk mi is", de ami sikertelennek ítéltetett. Ezt a rendszert - ha nem is nevezte nevén - demokráciának mondják a tőlünk kissé nyugatabbra élő emberek, akiket nemes egyszerűséggel csak "labancoknak" titulált a miniszterelnök.

Ezek közé a labancok közé tartozik - egyetlen kalap alá véve - a "posztkommunista" hazai baloldal, amelynek "bendője megemésztette az országot", s amely a "fékek és ellensúlyok rendszerének" lebontását kifogásolva támadja a kormányt. A bankok, amelyek lépre csalták a gyanútlan magyar embereket, Brüsszel, amely újabb és újabb támadásokkal akar minket gyarmattá tenni. De Orbán Viktor megnyugtatta minden hallgatóját a teremben: Magyarország erős és erős kormánya van, amely nem fog megfelelni a nyugat megalázó elvárásainak! Nem hódol be a nagytőkének, a bankoknak, a nyugati sajtónak, amely ki tudja honnan veszi a bátorságot, hogy megmondja, mit tegyünk? Ám mi megmutatjuk, kik vagyunk! Magyarország a küzdők országa, nem elégszünk meg azzal, ami jut nekünk, kiköveteljük magunknak, ami jár. (Ugyan nem tette hozzá, de értettük: a gyarmatosító Brüsszeltől, a nyugati adófizetőktől.)

Hová juthatunk? - tette fel a kérdést és nézett széjjel a teremben miniszterelnökünk. A válasz: messzire. Ha ki tudunk tartani a keresetlen, egyenes beszéd mellett, amiben immár négy éve részünk van. (A nemzeti együttműködés kormánya nem hazudik reggel este, és éjjel, időnként még kénytelen délben is, a Krónika hallgatóinak.) 2010-ben, noha még minden szinten vesztésre álltunk az ellenünk szövetkező világgal szemben, de a "piros-fehér-zöld sarokban" változtattunk ezen.

Lassult a népesség fogyása, igaz, nem annyira, mint szerettük volna, a régióban itt kell a legkevesebbet adózni, számtalan adókedvezménnyel segített a szegényeken a kormány, bevezette a gyed extrát, és nem engedi veszélyeztetni az öreg kor biztonságát sem. Talán ezért is kellett "államosítani" a magán-nyugdíjpénztárak vagyonát, mint ahogyan az iskolák államosításával is csak azt érték el, hogy minden magyar fiatal jó iskolába járhasson. Tanulhasson, azzá lehessen, amire a tehetségéből futja. (Persze, ha 16 évesen nem dobják ki az iskolapadból, és a szüleinek telik sok százezer forintos tandíjra.)
Mit kell tennünk? Fújjuk meg a kürtöket és nyergeljünk!- mondta a miniszterelnök.

Hogy aztán merre vágtassunk? Erről - Orbán is így látja - április elején dönt majd a "nép". Két út, két lehetőség áll előttünk. Az egyik az orbáni rendszerváltás, uniós zászlók nélkül, még jobban eltemetve a demokráciát, ahol mindenki ellenség, aki másként gondolkodik, vagy az az út, amit ő "posztkommunista restaurációnak" nevezett. Ezt néhány órával korábban Gyurcsány fogalmazta meg az uniós és magyar zászlók előtt: egy európai demokrácia útja, egy olyan ország, amelyben békésen élhet egymás mellett mindenki, legyen jobboldali, vagy baloldali beállítottságú.

Ahogyan az elmaradhatatlan erdélyi anekdotában Orbán az öreg székelyt idézte: az út nem visz sehová, mi megyünk az úton… De melyik irányba?

Szerző
Somfai Péter

Sandán

Aligha péntek este vették először észre a Demokratikus Koalíciónál, hogy a köztévé csúsztat és sandán célozgat. Ez ugyanis nem csupán a Híradóban, hanem a közmédiumok egyéb műsoraiban - elsősorban a rádió Krónikájában - is bevett szokás.

Mindenesetre a pártban most érezték úgy, hogy betelt a pohár, mert Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatójának ürügyén újra le akarták járatni a demokratikus ellenzék pártjait, így a DK-t és elnökét. Ha a közleménnyel vártak volna még néhány órát, hallhatták volna a szombati Déli Krónikát, amelyben Gyurcsány évértékelője kapcsán ismételték meg ugyanazt, ami az előző esti Híradóban már szerepelt.

Így most bojkott van. A DK március közepéig nem óhajt a közmédiumok műsoraiban szerepelni. Már legalábbis ha rajtuk múlik. Mert azt feltehetően nem tudják megakadályozni, hogy változatlanul beszéljenek róluk. Tekintve, hogy Gyurcsányt a jobboldal továbbra is fő ellenségének, minden rossz eredőjének tartja. Tehát napirenden marad.

Hiába írt kemény hangú levelet az MTVA vezérigazgatójának és a hírműsorok szerkesztőinek Molnár Csaba, a DK alelnöke. És hiába szólította fel mindannyiukat, döntsék el, hajlandók-e valódi híreket adni, vagy csak olyanokat, amilyenek a Fidesz érdekében állnak. Erre nyilván az a hivatalos válasz, hogy na de mi annyira objektívek és középen állók vagyunk, hogy még. Miközben érzékelhető, hogy a közmédiumok hír- és háttérműsorait a mai APO (agit.-prop. osztály) szerkeszti és az kerül beléjük, ami legjobban szolgálja pártunkat és kormányunkat.

Csak a legfrissebb példa: a Vasárnapi Újságban Navracsics Tibort kérdezték. Aki előadta, amit kellett. Becsületére legyen mondva, sokkal visszafogottabban, mint jó néhány párt- és kormánybeli kollégája. Nem vagdalkozott, nem ült tort az ellenzék felett, próbált érvelni. A riporter viszont - a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, Perjés Klára - úgy kérdezett alá, hogy az már a miniszterelnök-helyettesnek is kínos lehetett. Vagy ha neki nem, a hallgatóknak - akiknek adóforintjaiból ezeket a műsorokat és készítőiket fizetik - mindenképpen az volt.

Fájdalom, a közmédia ma csúsztat és sandán célozgat. És a DK bojkottjától sem fog megváltozni.