Mit kíván a kampánynemzet - így korteskednek Orbánék

Ha a „habverés” nem fedi el a lényeget, kiderül, hogy Orbán Viktor pénzkampányt csinál – és bármilyen zavaró mondás is érkezik a kampányon kívüli világból azt a hatalom egyszerűen a főüzenet alá szuszakolja.

Felült a kampánylóra Orbán Viktor, legalábbis tegnap felszólította embereit, hogy nyergeljenek, mert ma startol a korteshadjárat, így nekilódulnak. Ám a jelek szerint a miniszterelnök-pártelnök nem vezényel vágtát, lassabb, de irányt nem tévesztő ügetéssel akar végigmenni a választói mezőn. A hideg kampányt folytató Fidesz ugyanis a „csak nem hibázni” elvet követi. Így szemben az előző választásokkal gyakorlatilag egyetlen fő üzenettel operál: ha ránk szavaztok, lesz pénz, persze szigorúan a választások után (a rezsicsökkentés harmadik hulláma). Magyarán, a Fidesz ugyanúgy leegyszerűsítette a kampánykérdést, mintha egy népszavazásra (nota bene: a vizitdíjról és a kórházi napi díjról döntő referndum) készülne.

És amennyiben egy zavaró ügy szemtelenkedik be a hatalmi horizontra, a kormánypártok – ha tehetik – rögvest a főüzentekhez kötik. Így derült ki, hogy a legalább 3 ezer milliárd forintot kóstáló paksi bővítés nélkül például nincs rezsicsökkentés. És az eddig ostorozott, külföldre kitántorgó több százezer magyarból így lett hirtelen a miniszterelnök bátor, az európai munkavállalási trendet követő hazaszerető tömeg, amelyik nem itthon ül és segélyért kuncsorog az állam vérét szívva, hanem 500 milliárd forintot utal haza. És máris mindenki beemeltetett a „munka becsületének nemzete lesz a magyar” toposzba, amit vagy hat éve sulykol a kormányzat. (Arról, hogy e több százezer ember szavazatleadását megpróbálja ellehetetleníteni a kormányzat, természetesen nem szól a fáma.)

A történések újra- és átértelmezéséhez az esetek zömében nem jár logikai silabusz – az érzelmi ráhatás és gazdasági populizmus keverékével próbálja lenyomni a kormány az új interpretációt a kabinet. Az érzelmi alapú mondások egyébként a jelek szerint mindent visznek – egyrészt megakadályozzák, hogy érdemi tartalomról, programról legyen szó, másrészt nem lehet érdemben reagálni rájuk. Így nem csoda, hogy a Fidesz klasszikus „ütőembere” Kövér László házelnök egy az egyben csalónak bélyegezte a magyar baloldalt, míg a Kövérhez lassanként felnövő Balog László emberi erőforrás miniszter egyes balos politikusokról úgy beszélt, mint „magukat magyarnak” nevezőről.

Ha pedig egy kényes ügyet egész egyszerűen nem lehet a fent említett technikákkal kezelni, akkor jöjjön az időhúzás, melynek során a hatalom sikerrel menedzseli magát az áldozat álszerepébe. Ez történt például a holokauszt emlékév esetében is – ahol a zsidó szervezetek családi tragédiákkal terhelt tagsága az időhúzás okán kiborult, és a kormánnyal való szembe menetelre szorította rá vezetőségét. És ebben a pillanatban jött Balog Zoltán, hogy egy kisebbséget egyáltalán nem érdekel, mit akar tízmillió magyar, illetve Kövér azzal kontrázott (a megszállási emlékmű kapcsán), ő bizony nem engedi, hogy a magyarok legyenek az egyetlen bűnös nemzet.