Bokros Lajos;ellenzéki összefogás;baloldali összefogás;

2014-02-18 06:08:00

Aláírják Bokrosékkal az egyezséget

Holnap délelőtt írják alá az Összefogás pártjai a Bokros Lajos által életre hívott Modern Magyarország Mozgalommal (MOMA) azt az alkotmányos megállapodást, amelyben a baloldali szervezetek vállalják, hogy győzelmük esetén helyreállítják a jogállamiságot, és elfogadnak egy új, kétfordulós, arányos választási rendszert. A MOMA cserébe kívülről támogatja az ellenzéki Összefogást.

Bokros január végén jelentette be, hogy pártja számára sem pozíciókat, sem képviselőjelölti helyeket nem kér, de ha a baloldal pártjai teljesítik a kéréseiket, az áprilisi választáson a demokratikus ellenzék mellé állnak.

Az EP-képviselő akkor azt mondta: a baloldali pártok hosszas gondolkozás után úgy döntöttek, elfogadják a feléjük "kinyújtott, becsületes és önzetlen kezet".

A politikus szerint április 6-án népszavazás lesz arról, hogy akarja-e az ország még négy évig a Fidesz uralmát. Ha ezen győz az ellenzék, az új választási rendszer megalkotásával lesz lehetőség arra, hogy lehessen a jövőben "normális, unalmas választás", amelyen az egyes pártok a saját programjuk alapján, önállóan méressék meg magukat.