Előfizetés

Reformokról tárgyal a bíborosi tanács

R.T.
Publikálás dátuma
2014.02.18. 06:38
Készen állnak-e a reformokra a vatikáni bíborosok? Fotó: Franco Origlia/Getty Images
Tegnap kezdte meg harmadik ülésszakát a vatikáni reformokat kidolgozó bíborosi tanács. A nyolc főpap ezúttal a 12 pápai tanács sorsáról tanácskozik. Előzőleg, október 1. és 3. között, majd december 3-tól 5-ig cseréltek eszmét a Szent Márta-házban, a kápolna melletti teremben.

E két ülésszakon a püspöki szinódus és a kongregációk, a kilenc "minisztérium" átalakításáról tanácskoztak. Ezúttal döntés születhet arról, hogy kongregáció szintjére emelik a világi tanácsot, ezzel is jelezve, hogy jobban be akarják vonni a világiakat az egyházi döntéshozatalba.

Csütörtökön aztán a pápaválasztó testület, a Bíborosi Kollégium tanácskozik. Ferenc pápa az ülésen beszámol a bíborosi tanács eddigi javaslatairól, s a többi főpaptól is előterjesztéseket várhat. Ezt követően megerősíthetik pozíciójukban a különböző kuriális hivatalok vezetőit.

A megbeszéléseken szó esik a 2013-es rendkívüli püspöki szinódusról, amelyen a családpasztoráció kihívásairól lesz szó. A tanácskozásra készítette a Szentszék azokat a kérdőíveket, amelyeket január 31-ig kellett visszaküldeni a Vatikánba. Egyes püspöki konferenciák nyilvánosságra hozták a kutatás eredményeit, mások azonban nem.

A napvilágra került válaszok alapján arra lehet következtetni, hogy sok hívő nem ért egyet családügyi, például családtervezési kérdésekben az egyház irányvonalával. Arról ugyan nincs hír, hogy kitérnek-e a közvélemény-kutatások eredményére, ám a Kathpress osztrák hírügynökség szerint szó esik arról, részesülhetnek-e szentségekben az elváltak és újraházasodottak.

E kérdésben az egyházi vezetésben sincs teljes egyetértés. Míg a bíborosi tanács koordinátora, Óscar Rodríguez Maradiaga hondurasi bíboros a könyörület fontosságát hangoztatja, Ludwig Müller, a Hittani Gingregáció prefektusa szerint ragaszkodni kell az eddigi szigorú irányvonalhoz.

Hétvégén újabb fontos esemény színhelye lesz a Vatikán, Ferenc pápa első konzisztóriumát tartja, 19 bíborost kreál. A pápaválasztó testület, a Bíborosi Kollégium kevésbé lesz európai dominanciájú, mivel a kinevezendő új főpapok egyharmada latin-amerikai.

Elszabadulhat a pokol Venezuelában

E.É.
Publikálás dátuma
2014.02.18. 06:37
Caracasban - akárcsak néhány éve - újra kiéleződhet a belpolitikai helyzet. Fotó: Mario Tama/Getty Images
Ma nagy tüntető menet élén akar a caracasi belügyminisztérium elé vonulni Leopoldo López, az ellenzéki összefogás egyik pártjának vezetője, hogy feladja magát a hatóságoknak. Múlt hét közepe óta tartanak az ellenzéki megmozdulások a venezuelai fővárosban, többezren követelték a tavaly márciusban elhunyt Hugo Chávez örökébe lépett államfő, Nicolás Maduro lemondását.

A kormánypárti félkatonai csoportok és az ellenzékiek összecsapásaiban három tüntető életét veszítette, több tucatnyian megsérültek, hivatalos adatok szerint 69, emberi jogi szervezetek szerint mintegy 200 embert letartóztattak.

A venezuelai kormány elfogatóparancsot adott ki Leopoldo López ellen, őt vádolva a tüntetések szításával. López a YouTube-ra feltett videóüzenetben közölte, békés felvonulásra bíztatta híveit, semmiféle bűnt nem követett el. "Ha illegálisan be akarnak börtönözni, állok elébe" - mondta López.

A caracasi megmozdulások leverése miatt aggodamát fejezte ki a washingtoni külügyminisztérium. Edward Alex Lee, a latin-amerikai ügyekben illetékes külügyi államtitkár-helyettes berendelte Venezuelának az Amerikai Államok Szervezetéhez akkreditált nagykövetét, hogy jelezze Washington fenntartásait.

Maduro elnök erre válaszul vasárnap kiutasított Venezuelából három amerikai diplomatát, mivel szerinte összeesküvést szerveztek. A "bolivari forradalom" új vezetője, Chávez kevéssé karizmatikus utóda nem egyszer hangoztatta, hogy puccs folyik kormánya megdöntésére.

Henrique Capriles Radonski, az ellenzék korábbi közös elnökjelöltje sajtóértekezletén visszautasította Maduro vádjait. "Tudtommal nem civilek, hanem katonák szoktak puccsot szervezni" - jelentette ki Capriles, aki eddig nem vállalt frontszerepet a megmozdulásokban.

Az ellenzék azonban megosztott, radikálisabb szárnya nem akar várni a 2019-ben esedékes következő elnökválasztásig. Venezuelában egyre nő az elégedetlenség, 56 százalék feletti az infláció, élelmiszerhiány lépett fel, elviselhetetlen mértéket öltött a bűnözés, Maduro egyre keményebb intézkedésekkel próbálja meg stabilizálni hatalmát.

Válságcsúcs Berlinben

R.T.
Publikálás dátuma
2014.02.18. 06:35
Thomas Oppermanntól, az SPD frakcióvezetőjétől vár magyarázatot a CSU FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
A német kormánykoalíció válságává fajulhat az állítólag pornográf anyagokat magánál tartó szociáldemokrata képviselő, Sebastian Edathy ügye. Mára ugyanis válságtanácskozást hívott össze a CDU/CSU és az SPD. Mint a Spiegel megjegyzi, a koalícióban napról nap rosszabb a hangulat, s egyre inkább a szociáldemokraták frakcióvezetője, Thomas Oppermann kerül fókuszba.

Mintha mindenki mindenkire kezdene megorrolni a német koalícióban. Különösen a bajor keresztényszocialisták érzik megsértve magukat amiatt, hogy pénteken a kancellár lemondásra késztette Hans-Peter Friedrich agrárminisztert, a belügyi tárca volt vezetőjét.

Peter Gauweiler, a CSU elnökhelyettese szerint a kancellár túl nagy nyomás alá helyezte az agrárminisztert. A CSU alighanem amiatt sértődött meg, hogy eddig csak a keresztényszocialisták látták kárát az Edathy-ügynek.

Sebastian Edathy német szociáldemokrata parlamenti képviselő ellen amiatt indítottak eljárást az ügyészek, mert feltételezések szerint gyermekpornót tartalmazó anyagokat tartott magánál. A vád ugyan nem igazolódott be, de állítólag azért, mert Hans-Peter Friedrich volt belügyminiszter időben értesítette az Edathyval szembeni eljárásról a szociáldemokrata pártvezetést, köztük Sigmar Gabriel pártelnököt, s Thomas Oppermann jelenlegi frakcióvezetőt.

A CSU alapállása az, Friedrich csak jót akart, erre éppen a párt húzta a rövidebbet. Nemcsak a kancellárt, hanem az SPD-t is folyamatosan támadják, különösen Thomas Oppermannt, akinek Horst Seehofer, a CSU vezetője szerint „lenne mit mesélnie”. Oppermann azonban tagadja, hogy bizalmas hivatali titkokat szivárogtatott volna ki Edathynak.

Érezhető azonban, hogy a hangulat valóban meglehetősen feszült a német kormányon belül. A koalíció három pártvezetője, Angela Merkel, a keresztényszocialista Seehofer, valamint Sigmar Gabriel ezért mára válságtanácskozást hívott össze. „Arról kell eszmét cserélnünk, hogyan képzeljük el az együttműködést” – jelentette ki Seehofer.

Szerinte az SPD több kérdést nem tisztázott megnyugtató módon. Úgy vélte, világosan el kell mondani, ki, mikor értesült arról, hogy Edathy ellen eljárás folyik, s milyen információkat adtak tovább. A szintén keresztényszocialista Andreas Scheuer, a párt főtitkára szerint Oppermann „súlyos válságba” sodorta a koalíciót, „ellentmondásos” kijelentéseivel, s ezért „vállalnia kell a következményeket”.

Nem kímélte a szociáldemokraták frakcióvezetőjét Alexander Dobrindt (szintén CSU) közlekedési miniszter. Állítása szerint a politikus „bizalmas megbeszélések anyagát hozta nyilvánosságra”. Mindezekből az szűrhető le, a CSU addig nem nyugszik, amíg nem áldozza be az SPD is egy fontos politikusát. Sigmar Gabriel azonban aligha mond le könnyen frakcióvezetőjéről.

A szociáldemokrata pártelnök ugyanis napok óta azt hangoztatja, pártjából senki sem szivárogtatott ki fontos információkat. Tegnap pedig azt közölte, senki sem hibázott. Ugyanakkor a Spiegel szerint Edathyt ki akarja zárni a pártból.

Wolfgang Bosbach, a CDU belpolitikai kérdésekkel foglalkozó politikusa is úgy látja, bizalmi válság alakult ki a kormányzatnál. A ZDF-nek elmondta, ezt az SPD-nek kell helyreállítania. „A labda a szociáldemokraták térfelén van” –fogalmazott. Bár mindenki a szociáldemokratákra mutogat, a Die Welt megjegyzi, előbb-utóbb felmerül az a kérdés is, mit tudott az egész ügyről a CDU és a kancellár?

Tegnap döntés született arról, hogy az új szövetségi agrárminiszter a keresztényszocialista Christian Schmidt eddigi fejlesztési miniszter lesz, aki eddig államtitkárként szolgált a fejlesztési tárcánál.