Szocsi Téli Olimpia;női sílövők;Darja Domracseva;Gabriela Soukalova;Heidum Bernadett;Lajtos Szandra;

2014-02-18 06:57:00

Domracseva az első triplázó

Megvan az első triplázó Szocsiban: a fehérorosz Darja Domracseva a női sílövők 12.5 km-es tömegrajtos versenyében a harmadik aranyát nyerte.

Úgy tűnik, a köd is azt szerette volna, ha a Szocsiban zajló téli olimpia egyik legújabb sztárja végleg beírja magát a történelemkönyvekbe. A fehérorosz Darja Domracseva ugyanis a női sílövők 12.5 km-es tömegrajtos versenyében az első lövészetet követően egyszerűen faképnél hagyta a mezőnyt, és még az is belefért fölényes - több mint 20 másodpercet vert a második cseh Gabriela Soukalovára - győzelmébe, hogy az utolsó körben lőhibát kövessen el.

Egy héten belül ez már a harmadik aranyérme az olimpián. Elképesztő teljesítmény ez, annak ellenére, hogy 2012-ben és tavaly is szerzett világbajnoki aranyat, valamint 2013-ban ugyanitt, Szocsiban megnyerte a 15 kilométeres versenyt. Ráadásul 2010/11-es és 2011/12-es szezonban megnyerte az összetett Világkupát a tömegrajtos kategóriában.
27 éves korára sportága szupersztárja lett.

A mai program
(Éremosztás 7 számban)
Curling - Férfiak és nők: rájátszás (6, 11, 16)
Alpesi sí - Női óriás műlesiklás: 1. futam (6.30 – Berecz Anna, Miklós Edit), 2. futam
Hódeszka - Férfi krossz: döntő (7.30)
Jégkorong - Férfiak: rájátszás (9, 13.30, 18), Nők: osztályozó (9, 13.30)
Rövidpályás gyorskorcsolya - Női 1000 méter: előfutamok (10.30 – Heidum Bernadett), Női 3000 méteres váltó: döntő (10.30 – Magyarország B-döntő), Férfi 500 méter: előfutamok (10.30 – Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor)
Északi összetett - Gundersen-verseny: síugrás, nagysánc (10.30), 10 kilométeres sífutás (13)
Sílövészet - Férfi 15 kilométer tömegrajtos: döntő (11.30)
Gyorskorcsolya - Férfi 10.000 méter: döntő (14)
Síakrobatika - Férfi félcső: selejtező (14.45), döntő (18.30)
Bob - Női kettes: 1-2. futam (16.15)

Tovább várhat Björndalen

A szocsi téli olimpia február 7-i rajtja óta egészen vasárnapig tavaszias idő uralkodott még a Kaukázusban lévő hegyi központban, Krasznaja Poljanán is, azóta viszont gondot okoz a köd, több viadalt el kellett halasztani, mert versenyzésre alkalmatlan látási viszonyok alakultak ki a helyszíneken, helyenként legfeljebb öt méterre csökkent a látótávolság.

A sílövők férfi 15 kilométeres tömegrajtos versenyét már másodszor napolták el és a hódeszkások férfi krossz számát is áttették mára.

Így a norvég Ole Einar Björndalennek mér várnia kell arra, hogy sporttörténelmet írjon: a 7 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremnél tartó 40 éves élő legenda 13. medáljára hajt, amellyel e tekintetben egyeduralkodóvá válna, de győzelemmel minden idők legeredményesebb téli olimpikonja lehetne.

Az időjárás-jelentések szerint mára sem várható változás, egész napra felhős időt jósolnak, de szerdán már ismét kisüthet a nap és megkezdődhet a felmelegedés.

Ugyanakkor a jégkorongtorna zajlik, és a hölgyeknél már ki is alakult a döntő:

Vancouver után ismét Egyesült Államok-Kanada finálét rendeznek. Ugyan az oroszoknak eddig nem sok sikerélményben volt részük hokiban, ám tegnap a férfi bobosok páros versenyében Alekszej Vojevoda és Alekszandr Zubkov nagy fölénnyel, 66 százados előnnyel végzett az élen.

Ma rendezik a rövidpályás gyorskorcsolyában a 3000 méteres váltóversenyt, amelyben a magyar csapat a B-döntőben szerepel, és esélyes a pontszerzésre. A magyar csapat Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra összeállításban szerepel.

A 11.54 órakor rajtoló "kisdöntőben" mindössze két ellenfele lesz a magyaroknak, mivel az elődöntőben a hollandokat kizárták. Ahhoz, hogy a váltó biztosan elérje a célját, a pontszerzést jelentő legjobb hatba kerülést, az orosz és a japán csapat egyikét kell legyőznie.

A női váltó küzdelmei mellett a férfi 500 és a női 1000 méter selejtezőit rendezik meg. Előbbiben Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor, utóbbiban Heidum lesz érdekelt.

Eredmények
Bob
Férfi kettes: 1. Oroszország I (Alekszej Vojevoda, Alekszandr Zubkov) 3:45.39, 2. Svájc I (Beat Hefti, Alex Baumann) +0.66 mp hátrány, 3. Egyesült Államok I (Steven Holcomb, Steven Langton) +0.88 mp hátrány.

Műkorcsolya   
Jégtánc: 1. Meryl Davis, Charlie White (amerikai) 195.52 pont, 2. Tessa Virtue, Scott Moir (kanadai) 190.99, 3. Jelena Ilinyih, Nyikita Kacalapov (orosz) 183.48.

Síakrobatika
Férfiak, ugrás: 1. Anton Kusnyir (fehérorosz), 2. David Morris (ausztrál), 3. Csia Cung-jang (kínai).

Sílövészet
Női 12.5 km-es tömegrajtos verseny: 1. Darja Domracseva (Fehéroroszország) 35:25.6 perc (1 lövőhiba), 2. Gabriela Soukalová (Csehország) +20.2 mp hátrány (1)
3. Tiril Eckhoff (Norvégia) +27.3 mp hátrány (1).