Molnár Csaba;Demokratikus Koalíció;

2014-02-20 06:00:00

Az ország pokolba kívánja Orbánékat

Nem számít a kampányban semmi jóra Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke. Az Összefogás kampánystábjának tagja szerint Orbán Viktor számára a választási versengés háború, amelyben nem számítanak az áldozatok. Mint mondja, a kutatások szerint többen akarnak kormányváltást, mint azt, hogy folytassa a Fidesz, ezért a kampány fő kérdése, képesek-e a választókkal elhitetni, hogy az Összefogás jobb a fideszeseknél.

- Megfelelően kezelték a Simon-ügyet a szocialisták?

- Simon Gábor ügyében az MSZP megtette, amit kellett, egy párt ennél többet nem tehet. A Fidesz szolgálatában lévő sajtó azonban, akár a kormánypárt, botrányt kelt. Ehhez nagyon értenek. A fideszes oligarcháktól azonban soha nem kérdezik meg, honnan van a vagyonuk. Ahogy Orbán Viktortól sem. Pedig szerintünk, ha létezik Magyarországon igazi, gusztustalan, korrupciógyanús ügylet, az mind a Fidesz környékén található.

- Még szinte el sem kezdődött, máris eldurvult a kampány. Sok választó áprilisig legszívesebben elköltözne az országból. Lehet ezt még fokozni?

- Akadtak, akik korábban azt mondták, hogy az egész pályás letámadás után konszolidáció jön. Ez soha nem jött el. Az Orbán-rend soha nem fog konszolidálódni. Akkor sem, ha megnyerik a választást és akkor sem, ha elveszítik. Ezeknek a fiúknak lételemük a háborúskodás. Nem véletlen, hogy a hivatalos kampány kezdete előtt már bohócos plakátokkal aggatták tele az országot és hazudnak rólunk, meg magukról, amikor azt hirdetik, hogy Magyarország jobban teljesít.

- A Fidesz szerint az Összefogásnak programja sincs, míg ők az eredményeket mutatják fel, illetve csökkentik a rezsit.

- A Fidesz tényei a "hazugság tényei", ezeket tételesen be lehet bizonyítani. Csökkentésről beszélnek, közben olyan elképesztő adóemelések voltak, amiket a rezsicsökkentéssel nem tudnak ellensúlyozni. Azt hirdetik, hogy a rendszerváltás óta most van a legtöbb embernek munkája, közben a cégeknél jóval kevesebben dolgoznak, mint korábban, de mert a statisztikákba a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is beleszámítják, kijön a kormány számára kedvező adat. De ez nem a valóság, ezek a Fidesz tényei.

- Ezt a választók is így gondolják?

- Minden tény azt mutatja, hogy valóban rosszabbul élünk, mint négy éve, és ezt mindenki tudja. Alacsonyabbak a bérek, magas a munkanélküliség, rossz az egészségügyi-, az oktatási rendszer, Magyarországon félelem uralkodik, amit átsző a szomorúság. Az emberek nem mernek őszintén beszélni, de gondolkodni igen.

- Akkor biztosak abban, hogy április 6-án győzni fog az Összefogás?

- A kutatások azt mutatják, hogy többen akarnak kormányváltást, mint azt, hogy folytassa a Fidesz. Ez nem kérdés. A kérdés az, képesek vagyunk-e a választóval elhitetni, hogy mi jobbak vagyunk a fideszeseknél. Most ez a feladat. Az ország pokolba kívánja Orbán Viktorékat, ha talál helyettük jobbat. Mi hiszünk abban, hogy az Összefogás esélyt kínál a változásra. Akkor is, ha a baloldali választási szövetség késve, döccenőkkel formálódott.

- Elég lesz ez a néhány hét a választók meggyőzésére? Sokan úgy gondolják, hogy a baloldali ellenzék kifutott az időből és mire megállapodtak, elment a hajó.

- 2006-ban, amikor meggyőző fölénnyel nyertünk január végén, február elején indítottuk a kampányt. Négy évvel korábban szintén februárban kezdtük el a korteskedést. Mozgósítani kell, ez a legfontosabb. Ezúttal nem lesz kampánycsend, ami hozzáértők szerint azt jelentheti, hogy az utolsó napon dől el a választás. Nekünk erre kell készülni. Az utolsó szombat és vasárnap izgalmasabb, mozgalmasabb lesz, mint az azt megelőző 50 nap. Akkor kell a szavazókat rávenni arra, hogy járuljanak az urnákhoz. Ez lesz az igazi nagy meccs.

- Nem fordulhat elő, hogy az emberek ezt tudva, azon a bizonyos hétvégén inkább elutaznak, mert nem akarják, hogy a pártok aktivistái sorra becsöngessenek hozzájuk, pokollá tegyék azt a két napot?

- Buzdítani kell a választókat, nem piszkálni. Elmondani, mit akarunk, és megértetni: ha kevesen mennek el szavazni, nem lesz kormányváltás, mert az alacsony részvétel a Fidesznek kedvez. Arról, hogy az utolsó két napon mivel készülünk, ne kérdezzen, buta stratégia lenne ebbe az ellenfelet beavatni, de az emberek számára elfogadható a stratégiánk.

- Folyamatosan panaszkodik az ellenzék, amiért a kampányban alig hirdethet, miközben a média sem kedvez nekik.

- A klasszikus kampányeszközöket használni kell, az emberek ugyanis ehhez hozzászoktak, ezeknek az ereje azonban már nem olyan erős, mint régen. Ezért marad az utca és az internet. Amúgy, ha lehetne hirdetni, óriásplakátokat számlálatlanul elhelyezni, akkor is azt mondanám: utca, internet, utca, internet. Lehet nyerni médiahátrányból, pénz nélkül, az MSZP nyert is már így, de aktivisták, embertől-emberig haladó kampány nélkül nem lehet győzni. Akkor fogunk veszíteni, ha nincs elég emberünk, aki segít. Ember pedig van és lesz. A DK ebben nagyon erős. Mi pénz nélkül küzdöttük fel magunkat a parlamenti bejutási küszöb fölé. Nekünk 120 ezer olyan emberünk van, aki azt mondta, hogy segít a kampányban. Ennyi a Fidesznek sincs.

- A bohócos kampány nem árthat a baloldalnak?

- Az semmire nem jó. Talán csak arra, hogy nekünk ne kelljen rengeteg pénzt költeni annak bemutatására, hogy létrejött az Összefogás. Megcsinálta ezt helyettünk a Fidesz, köszönjük.

- Az sem baj, hogy még nem igazán derült ki, mi a baloldal legfontosabb választási üzenete?

- A következő időszakban ki fog derülni. Tudjuk, hogy az emberek nem olvasnak több száz oldalas programokat, hanem elsősorban a szlogenekre figyelnek, ezért több üzenetet is meg kell fogalmazni.

- Mit vállal a közös kampányból a DK?

- Sok mindent közösen csinálunk. Ilyen az egyéni jelöltek, valamint a miniszterelnök-jelölti kampány, de tény, hogy a telefonos kampány szervezését mi vállaltuk el.

- Hétfőn már választási csalásról beszéltek. Azt mondták, "Orbán Viktor Kubatov-legényei" hazugsággal jutottak be az egyik budapesti házba ajánlást gyűjteni. Más választókerületekben szervezési okok miatt nem tudták időben elkezdeni az aláírások gyűjtését. Mire számít még a következő hetekben?

- Nem számítok a kampányban semmi jóra. Orbán korábban puskaport szagolt, most nyeregbe szólítja a híveit. Számukra ez háború és háborúban nekik nem számítanak az áldozatok. Kemény hetek állnak előttünk.

- Mikor lesz az első nagy közös rendezvényük?

- Március 15-én. Ez így természetes.

- A pártok mindig győzni akarnak. 2014-ben is?

- Sokan azt mondják, most nem szabad nyerni, amit nagyon veszélyes kijelentésnek tartok. Érvként hozzáteszik, hogy a Fidesz adott esetben nem engedné a következő kormányt dolgozni. Ez azonban számomra elfogadhatatlan. Szerintem húsz másodperc Orbán nélkül, már húsz boldog másodperc az országnak. Csak azt mondhatjuk és gondolhatjuk, hogy megnyerjük, és tudunk kormányozni. Az ellenkezőjére nem is kérhetünk felhatalmazást. Ki az az őrült, aki a bukni készülőkre akar szavazni. Meg lehet csinálni. Ha valakinek van rutinja a koalíciós kormányzásban, akkor azok mi vagyunk.