Ilyen volt a helyzet a múltban is: A filmalkotói foglalkozásoknak régen sem Pannóniában virradt a napja, de hajdanán legalább az állam számára nem számított gyűlölt foglalkozásnak. A magyar standfotót ma a filmből kivágott kockák helyettesítik vagy a stábtagok kompakt gépei, netán - horribile dictu - egy telefon.
Kár. Hiszen a filmeket elkísérték a standfotók, mindenki ismerte, látta őket, még az is, aki magát a mozgóképet nem. Néhány alkotásból már csak kockákra emlékszünk - amely talán standfotó is lehetett hajdanán.
A Filmgyári capriccio Színészek, színésznők című tárlat láttán nem pusztán átélt pillanatok villanhatnak fel, hanem tudatosul az is, hogy egy világ végén járunk, valami végérvényesen összetört, elmúlt, és nem pusztán a csodaszép színésznők fiatalsága, amely szomorúan mutatja fel az összemberi sorsot. Így, a régi módon már filmeket sem készítenek…
A tárlat merítése nagyon mély: még az ötvenes évek filmgyártásáról is adnak hírt fotók, van itt Mágnás Miska éppúgy, mint Magyar vándor és bizony néhány hamvas, csillogó tekintetű művésznő nevét ma már a filmbarát is hiába keresi az emlékezetében. Sokak vonását pedig úgy átrajzolta az idő, hogy szinte ismeretlen az a fiatalember, aki megformálta művelődésünk nagy alakját.
A múlt feltárásának régvolt pillanatait látjuk, jelmezes arcokat, akik életének egy apró mozzanatát megőrizte az ezüsttartalmú celluloid. Ma már a nyersanyag is megváltozott, a fotó mindenképpen, de a filmalkotókat is a digitális technikák felé hajtja a spórolás. Szomorú tárlat ez, mégis felemelő. Hisz látjuk a pillanatot is, amikor a földi tettben megcsillan az égi, a jelenvalóban az örök. Az alkotás pillanatát, amikor az éles szemű fotográfus elcsípi az ihletet, az átlényegülést.
Amikor a civilnél fontosabb a megformált alak vagy az örök érzelem. Latinovits Zoltán helyett Szindbád mosolyog felénk ekkor, Garas Dezső vonásaiban Minarik, a mosodás, Cserhalmi György megannyi csodálatos figurája. Színésznők féltett, bensőséges mozdulatai, csókok, tánc, menyegző, lovaglás vagy éppen fürdés megörökítései. Az élet egy-egy szívdobbanása, amelyet borzongva ismerünk fel egy-egy jelenetben.
A nagyméretű fotók szinte beborítják a könyvtár folyosóit: B. Müller Magda legendás standfotós a nemzeti bibliotéka munkatársaként válogatott az archívumból. A tárlat tekintélyes részében láthatóak az ő munkái, és mások, akik fotográfusként szerencsét próbáltak a standfotó hálátlan, de örömteli foglalkozásában.
A megörökített pillanatok egész életünkben elkísérnek minket, a fényképeszek neveit azonban sajnos nem jegyezzük meg… érdemes egy órát áldozni rájuk a könyvtár folyosóin, március 15-ig megtehetjük.