Köztér - Vigyázó szemetek

Kijött a hír, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közzétette honlapján annak a negyven szervezetnek a nevét, amelyek az úgynevezett "Közszolgálati Testület" március 30-ával megüresedő hat helyére jelentkeztek. Ez a testület arra van - saját meghatározása szerint -, hogy "a közmédiumok fölötti társadalmi felügyeletet" gyakorolja, és mivel a tagok három éves megbízatása most jár le, új emberekre van szükség. 

De miután a médiatörvény értelmében külön eljárás nélkül delegálhat az összesen 14 fős testületbe képviselőt az MTA, a katolikus, a református, az evangélikus egyház, a Mazsihisz, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Rektori Konferencia, valamint a kereskedelmi és iparkamara, az ő részvételük állandó. Ráadásul a hat üres hely sem egészen üres már, mivel az NMHH szerint az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a saját "kategóriáikban" egyedüliként regisztráltak, így nekik is bérelt helyük van. Így összesen négy hely marad. Ide legutóbb 2011-ben olyan szervezetek kerülhettek be, mint a Szerb Országos Önkormányzat, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, vagy a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület.

Megannyi csoport, amely a közszolgálatiság teljesülését kell, hogy figyelje. Mert nyilván fontos lehet, hogy nem vágják-e meg indokolatlanul a szerb nemzetiségi műsor idejét; hogy előnyösen mutatja-e be a magyar közmédia a kárpátaljai ifjúságot; hogy megfelelő minőségű-e a hang a színházi közvetítésekben. Sajnos, csak ilyen bugyuta szempontokra tudunk gondolni feladatukként, ugyanis a 14 tag között sehol egy újságírói szervezet, amely tisztában is lenne azzal, hogy mit kellene figyelni a közmédia működésében. Amellyel kapcsolatban nyilván semmilyen aggály nem merült fel eddig a közszolgálati testületnél, hiszen honlapjukon is a legfontosabb hírek arról szólnak, mikor lesz/volt testületi ülésük. Úgy összességében senki nem tud róla, mit csinál pontosan ez a testület. Pedig a feladat adott: vigyázó szemetek a közmédiára vessétek!

Szerző
Témák
NMHH köztér

Durvul a harc az ügyvédi kamarában

Publikálás dátuma
2014.02.21. 06:07
Fotó: Thinkstock
Több mint ötezer ügyvéd szavazhat ma a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) tisztségviselő-választásán. A 126 posztot érintő tisztújítást megelőzően a politikai pártokéhoz hasonló kampány alakult ki a köztestületen belül. Hatalomváltásra készültek ugyanis Réti László jelenlegi elnök kihívói. A hírek szerint kiváló kormánypárti kapcsolatrendszerrel rendelkező Ügyvédi Összefogás (ÜÖ) 2014 nevű tömörülés például főváros-szerte óriásplakátokon kampányolt a Megújulás 12 pontja című programjával, de információink szerint igyekeztek személyesen is felkeresni a fővárosi ügyvédtársadalmat. 

Sőt, sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen hangoztatták, hogy a kamarai választási szabályzat 2013. évi módosítása eleve kizárja a tiszta választás lehetőségét, ráadásul a jelenlegi vezetőség választotta ki a szavazatszámlálókat is. "Ez egyszerű provokáció, ami méltatlan az ügyvédekhez" - reagált a HVG-nek a választási szabályzatot jegyző Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Bánáti János szerint az egynapos szavazáson, tíz óra alatt gond nélkül lebonyolítható a tisztújítás.

Egyébként a kamarai választás közvetlen, a személyes szavazás lebonyolításában, illetve a voksok összeszámlálásában közreműködőket pedig az ügyvédi kar egészét képviselő önkormányzati szerv jelöli ki. Ugyanakkor a tisztújítás általában nem is hozza lázba az ügyvédeket, rendszerint az érintettek alacsony százaléka él szavazati jogával, legutóbb is mindössze 1200-an voksoltak az ötezer jogosultból.

Az országos kamarát vezető Bánáti egyébként kamarai körlevélben és közleményben is önmérsékletre intette az egyre hevesebb és személyeskedővé váló "kampány" résztvevőit. A politikai elfogultság vádja ugyanis ismét megfogalmazódott a kampányban; ahogy négy éve radikális jobboldali kötődésű ügyvédek, élükön Grespik Lászlóval terveztek hatalomátvételt, most az ÜÖ jelöltjeinek kormánypárti kapcsolatai kerültek nyilvánosságra.

Az egyébként nem új, négy éve alakult szerveződés elnökjelöltje a nagy szakmai elismertségű Dessewffy Alice, ám az elnökhelyettes-jelöltje az a Bártfai Beatrix, aki a férjével együtt a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Irodának a partnere, amely már az első Orbán-kormány idején is sorra nyerte a kormányzati és állami megbízásokat, csakúgy, mint ma. Bártfai képviseli például az államot a Sukoró-üggyel kapcsolatos magyarországi perekben is, de az ÜÖ egyéb tisztségviselői-jelöltjeinek kormányoldali megbízásai is napvilágra kerültek.