Puszta "papírgyártás" a pedagógusminősítés

Publikálás dátuma
2014.02.21. 06:09
Galló Istvánné FOTÓ: NÉPSZAVA
"Nem a portfólió műfaja, hanem a futószalagon megírt, fiktív és utólagos papírgyártás ellen tiltakozunk"- mondta a Népszavának Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, akit azzal kapcsolatban kérdeztünk, hogy több neves pedagógussal együtt nyílt levélben utasította el a kormányzat által bevezetett, megalázó tanári minősítési eljárásban való részvételt. 

Lapunk korábban már beszámolt róla, hogy a kormány a pedagógus életpályamodell részeként szakképesítéstől, tudományos fokozattól és szakmai tapasztalattól függetlenül egységes, "Pedagógus I" minősítésbe és fizetési kategóriába sorolta be a közoktatásban dolgozó tanárokat. A jövőbeni előmenetel feltételéül pedig egy csaknem százoldalas szakmai anyag - portfólió - elkészítését várják a pedagógusoktól, amelyet gyorstalpalókon kiképzett "szakértők" bírálnak majd el.

Arató László szerint a teljesítmény objektív mérésére szükség van, de erre alkalmatlan a kormányzat által bevezetett minősítési eljárás. A pedagógusoknak évekre, évtizedekre visszamenőleg kell tudniuk számot adni szakmai tevékenységükről, az általuk alkalmazott módszerek sikerességéről vagy sikertelenségéről. A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint az eljárás kiiktatja a rendszerből az önreflexiót, a "fejlesztő és formatív értékelés" lehetőségét, és arra ösztönzi a pedagógusokat, hogy a szőnyeg alá söpörjék az esetleges kudarcokat, mivel a fizetésük múlik a válaszok "helyességén".

Ez az eljárás "nem a tanítás minőségét méri, hanem a dokumentumgyártási képességet értékeli"- mondta Arató, aki szerint már meg is jelentek a fiktív portfóliógyártásra szakosodott emberek. Utalt az Oktatási Vezetők Szakszervezetének szerdai közleményére is, amely alapján elképzelhetőnek tartja, hogy a szakvizsgával rendelkező pedagógusokkal szemben szerződésszegést követett el a kormányzat, amikor automatikusan a Pedagógus I. fokozatba minősítette le őket.

Más érdekképviseletek is tiltakoztak. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke nyílt levélben fordult az emberi erőforrás miniszterhez a pedagógusok minősítési eljárása miatt. Galló Istvánné egyebek között azt teszi szóvá, hogy a sztrájkbizottsággal kötött megállapodás ellenére a feltételek kialakításába a szakszervezeteket nem vonták be. Egyúttal kérte a bizottság haladéktalan összehívását. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre többen tagadják meg a portfólió feltöltését, ezzel fejezve ki tiltakozásukat a minősítési rendszer súlyos szakmai hibái miatt.

Meghalt Balogh Balázs András salgótarjáni festőművész

Hetvennégy évesen meghalt Balogh Balázs András salgótarjáni, roma származású festőművész szerdán - közölte az MTI-vel csütörtökön Gáspár István Gábor író-újságíró, a művész barátja.

Balogh Balázs András Kassán született 1940-ben. Szüleit a deportáláskor veszítette el. Ötéves koráig nagyanyja nevelte, majd intézetbe, később nevelőszülőkhöz került, akik iskola helyett koldulni küldték. Dolgozott kőművesként, acélgyárban és bányában. 

Balogh Balázs András 1975 óta festett rendszeresen. Művészete igen rendhagyó, főleg éjszakai képeket festett, apró festékpontokból állítva össze monumentális hatású, szimbolikus kompozícióit. Műveit a gyermekkori keserű emlékek inspirálták, vásznain a szegénységet, a  kirekesztettséget a stiláris elemek és figurák monoton ismétlődésével hangsúlyozta. 

Számos csoportos kiállításon vett részt az elmúlt évtizedekben, Szolnokon, Ózdon, Salgótarjánban, Nagykanizsán, Budapesten. Mindhárom alkalommal szerepelt a Roma Képzőművészek országos tárlatán. 
 Életmű-kiállítását 2001-ben rendezték meg Budapesten a Balázs János Galériában.

Szerző

Szocsi 2014 - Berecz Anna és Knoch Viktor is befejezi

Pénteken újabb két magyar, Berecz Anna és Knoch Viktor is befejezi szereplését a szocsi téli olimpián: előbbi az alpesi sízők női műlesikló számában, utóbbi a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres távján szerepel majd.

 A téli játékokon harmadszor szereplő Knoch negyeddöntős futamában szerepel majd az 1000 méter holland bronzérmese, Sjinkie Knegt, illetve a szám világbajnoki címvédője, a kínai Liang Ven-hao, de harmadik riválisa, az orosz Szemjon Jelisztratov sem tűnik könnyen legyőzhetőnek, így nagy bravúr kell a továbbjutáshoz. 

A sportág utolsó olimpiai versenynapján női 1000 méteren és az 5000 méteres férfi váltóban is érmeket osztanak, de ezekben nem érintettek a magyarok.

Berecz Anna az alpesi sízők valamennyi számban rajthoz állt, ötkarikás célkitűzését, miszerint jobban szerepeljen vancouveri teljesítményénél, már elérte szuperkombinációban, de azóta saját bevallása szerint nem sikerültek jól a versenyei. A női műlesiklás nagy esélyese a szakági világkupában fölényesen vezető amerikai tinisztár, a mindössze 18 éves Mikaela Shiffrin. Nagy riválisa lehet a svéd Frida Hansdotter, illetve a szlalom koronázatlan királynője, a szakág történetének legtöbbszörös vk-győztese, a Vancouverben ezüst-, Torinóban bronzérmes osztrák Marlies Schild.

További három számban osztanak még érmeket pénteken: a síakrobatáknál női krosszban, a sílövőknél a 4x6 km-es női váltóban hirdetnek győztest, illetve befejeződik a férfi curlingtorna.

A legnagyobb érdeklődés azonban kétségkívül a férfi jégkorongtorna két elődöntőjét övezi majd, ugyanis igazi rangadókra kerül sor: előbb a finn-svéd észak-európai, majd az amerikai-kanadai észak-amerikai összecsapást rendezik meg.

Szerző