választás;Orbán Viktor;Németh Péter;

2014-02-21 10:37:00

Orbán már tudja…

Mármint azt tudja a miniszterelnök, hogy ő nyeri meg a választásokat. Különben hogyan fordulhatna elő, hogy egy, a magyar belpolitikai életben fontos kérdés megvitatását a választások utáni időkre halasztja. Azt írja a levelében, a kampány zajában úgy sem hallanánk egymás hangját, amiből arra is lehet következtetni, hogy Orbán heves kampányra számít, netán a Fidesz azt fog generálni. De most ez kevésbé érdekes, azt nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk a kormányfőtől és magyar csapatától. Az azonban mégiscsak meglepő, hogy egy hivatalos levélben olyan mondatokat ír le, amelyek legfeljebb a választási harc okán veszik figyelembe április 6-át, egyébként pedig lazán átlép annak lehetőségén, hogy nem ő fogja irányítani az országot. Vajon mivel magyarázza Orbán Viktor, hogy át sem fut a fején – tollán -, hogy esetleg nem ő lesz az illetékes az országgyűlési választások után abban, hogy tárgyalhasson a Mazsihisz vezetőivel? Miért nem jelenik meg egy szemernyi kétely sem ebben a levélben? Tudom én persze, hogy ő magát Magyarország örökös első számú embereként tételezi, de azért vannak választási illemszabályok. Még egy diktatúrában is, ahol csak látszólagos a lakosság voksolási lehetősége, még ott is úgy viselkednek, eljátsszák a világ felé, hogy amúgy demokratikus kulisszák között zajlanak az események. A mi miniszterelnökünk azonban már ebben is az unortodox utat járja: bevallja ország-világ előtt, hogy a választásokat csak felesleges színjátéknak tartja: addig is, utána is ő dönt mindenről. Pedig, vélném én, most még nekünk volna esélyünk beleszólni a sorsunkba. Már ha akarunk…

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!