Fidesz;maffia;Gőgös;Földtolvaj;

2014-02-21 17:34:00

Földtolvaj maffia a Fideszben van

Fazekas Sándor szerint a „túloldal” elvenné a földet a magyar emberektől és bizonytalan tulajdoni hátterű cégeknek adná oda. Az összezavarodott vidékfejlesztési miniszter vélhetően saját pártjáról, a Fideszről beszélt, mivel a Fidesz hirdetett 2010-ben országos földosztást, de helyette országos földfosztást valósított meg. Nem véletlenül mondta Ángyán József volt fideszes államtitkár, hogy az Orbán-kormányt maffiacsaládok irányítják - írja közleményében Gőgös Zoltán.

Az Orbán-kormány vidékfejlesztésért felelős minisztere az elmúlt négy évben csöndben nézte végig, ahogy az állami földmutyi keretében a helyben termelő gazdálkodókat Borsodtól Baranyáig a Fidesz megfosztotta a földjeiktől, hogy azokat aztán a Fidesz-közeli műkörmös haveroknak vagy a saját rokonaiknak adhassák.

Nem tudjuk, hogy Fazekas Sándor is az Ángyán József által említett maffiacsaládok érdekeit szolgálja-e. A legjobb azonban az lenne, ha a hivatali idejéből hátralévő bő egy hónapban már meg sem szólalna. Ha viszont mindenáron beszélni akar, menjen el például a Hortobágyra, azokhoz az állattartókhoz, akik a Hortobágyi Nemzeti Park földterületeire kiírt bérleti pályázat vesztesei voltak. Ők továbbra is szívesen elbeszélgetnének Fazekas Sándorral a Fidesz-KDNP maffiakormány földprogramjának ottani tapasztalatairól.