Balogh Gyula;
Nemzeti Színház;Vidnyánszky Attila;Burgtheater;Silviu Purcarete;
2014-02-21 20:00:00
Vidnyánszky: nem rekesztek ki senkit
Ukrajna keleti része soha nem fog Európa felé közeledni, nyugati fele pedig történelmi tapasztalatai alapján nem lelkesedik az orosz befolyásért - mondja a Kárpátaljáról származó Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház igazgatója állítja, előadásaival aktuálpolitikai kérdésekben nem foglal állást, hanem a konzervatív, keresztény értékrend mellett teszi le a voksát. Úgy véli, hogy sokszor az önmagát nyitottnak értelmező értékrend viselkedik kirekesztően.
- Beregszászon nőtt fel, Ungváron és Kijevben járt egyetemre, gondolom, különösen aggódva figyeli az egyre szörnyűbb ukrajnai eseményeket.
- A barátaim, köztük Szergej Maszlobojscsikov, aki többször is rendezett Magyarországon, kint vannak a barikádokon. A díszlettervezőm Szása, vagyis Olekszandr Bilozub, aki a Kijevi Nemzeti Színház tagja, két hetet késett a János vitéz próbáiról, mert részt vett az eseményekben. Aggodalomra ad okot az is, hogy két nagyobbik fiam - akik velünk élnek Magyarországon - ukrán-magyar állampolgárok, bármikor behívhatók katonának. Nehéz szavakat találni arra, ami történik.
- Beregszászon is tüntettek, a közelben élő szülei biztonságban vannak?
- Ők is itt vannak velünk Magyarországon.
- Ön szerint rendeződhet az elfajulni látszó helyzet?
- Az ellentétek kibékíthetetlennek tűnnek. Ukrajna történelmét végigkíséri, hogy nyugati fele Európa, keleti pedig Oroszország felé húz. Az ország 46 milliós lakosságából mintegy 17 milliónyian oroszok, sok nemzetiség is tarkítja a képet, köztük a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség.
- Ősszel a Nemzeti társulata Kijevben járt, akkor mit tapasztaltak?
- Akkor még nem volt ennyire súlyos a helyzet, de a feszültséget pontosan lehetett érezni. A barikádokon lévők is úgy gondolják, hogy bizonyos értelemben nincs kiút, kilátástalan a helyzet. Ukrajna keleti része soha nem fog Európa felé közeledni, nyugati fele pedig történelmi tapasztalatai alapján nem lelkesedik az orosz befolyásért.
- A szétszakítottság szociológiailag és politikailag nálunk is egyre nyomasztóbb. Nem tart attól, hogy itt is eldurvul a helyzet?
- Ezt most komolyan kérdezi? Ukrajnában millióknak nincs évek, évtizedek óta megélhetése, hosszú hónapok óta elmaradnak a fizetések, a gazdaság és az állam romokban van. A polgárháború kitörése lehet, hogy órák kérdése - vér folyik. Az ukrajnai helyzet semmilyen tekintetben nem vethető össze a magyar a politikai, társadalmi megosztottsággal. Akármilyen feszült is a hangulat nálunk, ennek a terepe a politika, a kampány, és nem a barikád, a viták eszközei nem a Molotov-koktélok és a vízágyúk. A hazai helyzettel kapcsolatban azt remélem, ha lezajlik áprilisban a választás, lecsillapodnak a kedélyek.
- Most viszont ettől még nagyon messze vagyunk. Az egyik hetilapban jelent meg a Kampányszínház című írás, amely így kezdődik: csendes forradalom zajlik egyes budapesti színházakban. Mit szól ehhez?
- Én is olvastam a cikket, amelyben tények szerepelnek.
- Nem tartja erős túlzásnak, hogy a Vígszínháztól a Radnótiig listáznak különböző előadásokat az alapján, milyen aktuálpolitikai utalások szerepelnek bennük, és aztán azt mondják az alkotókról, hogy kampányolnak a kormány ellen?
- Engem is meglepett, hogy milyen sok előadásban foglalkoznak efféle témákkal. De ettől a tények tények maradnak. Engem három előadásban is megidéznek, kifiguráznak, gúnyolnak. A lap az egyik rendezésem direkten politizáló részletét is megemlítette.
- Látta az önnel foglalkozó a produkciókat?
- Részleteket láttam, felvételről. Azt tudom mondani, bizonyos értelemben bájosak. Ha jó passzban vagyok, akkor még szórakoztatnak is. De nincsenek véletlenek. Két fesztivál is szerveződik, az egyik Bécsben, a másik Berlinben; az ezekre meghívott előadások nagyon egyféleképpen gyakorolnak kritikát, hasonló módon politizálnak, nagyon hasonló esztétikát képviselnek. Bécsben és Berlinben ezek alapján alkotnak majd képet Magyarországról és az egyébként sokszínű magyar színházi szakmáról.
- Még mielőtt a fesztiválokról beszélünk, váltsunk arról szót, hogy a Johanna a máglyán című előadásban - ahogy az előbb utalt rá - ön is, ha úgy tetszik, aktuálpolitizál, amikor liberális, vagy baloldali külföldi uniós képviselőket idéz meg a színpadon - egyáltalán nem pozitív szerepben.
- Igen, ezt nem tudtam kihagyni.
- Miért?
- Mert elfogultan, egyoldalúan vélekednek és foglalnak állást Magyarországról, mások pedig egyenesen dühödten acsarkodnak ránk. A Johannában elhelyezett aktuálpolitikai fricskának a személyemet is érintő, de elvi motivációi is voltak: több európai lapban megtámadtak, de arra nem adtak lehetőséget, hogy válaszoljak. Ezért jelenítettem meg az előadásban néhány újságot, például a Le Monde-ot.
- Ez nem hasonló megoldás, mint amelyek Mohácsi János, vagy Gergye Krisztián előadásaiban megjelennek, csak ők másokat, például önt bírálják.
- Én nem aktuálpolitikai kérdésekben foglalok állást az előadásaimmal, hanem egy értékrend, mégpedig a konzervatív, keresztény értékrend mellett teszem le a voksot. Én nem viszem a színpadra se Mohácsit, se Gyurcsány Ferencet, nem gúnyolódom testi adottságaikon. Ilyen nálam nincs, és nem is lesz.
- A Nemzeti egyik vendégrendezője, a világhírű Silviu Purcarete mondjuk tudta értelmezni a színház konzervatív, keresztény értékrendjét?
- Purcarete is szabad művész. Olyan inspiráló közeget talált a Csokonai Színházban és most a Nemzetiben is, ahol szabadon alkothat. Én mindig is nyitott, sokszínű színházat csináltam, most is ezt teszem. Sokszor egyébként szomorúan tapasztalom, hogy az önmagát nyitottnak értelmező értékrend viselkedik kirekesztően. Én nem rekesztek ki senkit.
- Ezt lehet, hogy van, aki kétségbe vonná, de továbbra sem értem, mi a baja az Európai Unióval, miben csalódott?
- Úgy gondolom, az Európai Unió egy óriási lehetőség. Nem volt alternatívája a csatlakozásunknak, ma is az unióban képzelhető el csak a jövőnk. De kétségbeejtő, ahogyan ma irányítják ezt a szervezetet. A piaci, az adminisztratív szemlélettel nem tudok kibékülni. Nem lehet úgy közös jövőt építeni, hogy éppen a kulturális sokszínűséget, a nemzetek mással össze nem hasonlítható jellegét akarják felszámolni, hogy mi magyarok, csak másodrendű polgárai lehetünk az uniónak. De azoktól a közös gyökerektől, alapelvektől is eltávolodik az unió mai elitje, amelyek Európa kultúráját évszázadok óta meghatározzák.
- Ezért helyezte a Bolha a fülbe című előadásában a párizsi kuplerájt Brüsszelbe, amit - megvallom - eléggé erőltetettnek éreztem.
- Egyszer olvastam egy cikket, amiből kiderült, hogy Brüsszelben bordélyházba járnak az európai uniós tisztségviselők, innen jött az ötlet.
- Nem zavarta, hogy Feydeau darabja eredetileg nem is Brüsszelben játszódik?
- Nem. Miért lenne ez baj. Úgy gondolom, hogy az a jó, ha a színház sokszínű. Még egyszer mondom: az se baj, ha egy színház "aktuálpolitizál", de ne tagadjuk le, ha azt teszi.
- Nincs abban valamiféle összeesküvés-elmélet, hogy egyes rendezők akár egymással egyeztetve kampányolnak a kormány ellen?
- Én ilyet nem állítottam. Csak azt a tényt látom, hogy vannak, akik aktívan részt vesznek a kampányban.
- Nekem a Vígszínházban látható Revizor, vagy a Radnóti Színház Csillagos ég című előadása kapcsán nem jutott eszembe, hogy ezekkel az alkotók kampányolni akarnának.
- Pedig használnak aktuálpolitikailag pontosan dekódolható üzeneteket.
- A politikai színház, ha nem dicséri a kormányt, bűnnek számít?
- Nem bűn. És ki mondta, hogy nem lehet kritizálni? De ne tagadják le azt a tényt, hogy politizálnak.
- Az is tény most már, hogy lemondta a Nemzeti szereplését a bécsi Burgtheater magyar fesztiválján. Ők nem jöttek Pestre, most a Burgtheater botrányára hivatkozva önök se utaznak. Ez egyfajta reváns?
- Megtehettem volna, hogy rögtön visszautasítom a meghívást.
- Tehát menni akartak Bécsbe?
- Nézzen utána! Több előadásról is egyeztettünk hetekig, végül közösen állapodtunk meg abban, hogy a Johanna a máglyánt játsszuk a Burgban. Kint járt Bécsben a Nemzeti műszaki gárdája, hetekig folyt a Johanna adaptálásának előkészítése a két színház között. Mivel ez egy drága produkció, költségmegosztásról is szó volt, de ebben nem jutottunk el a megegyezésig. Még azt is mondtam a munkatársaimnak, hogy mivel március 15-re esett volna a vendégszereplés, bocskaiban kokárdával akartam megjelenni.
- Most akkor ebből a látványából kimaradnak a bécsiek?
- Beszéljünk komolyan. Olyan konferenciát szerveztek a bécsiek, amelyen egyedül képviseltem volna a konzervatív oldalt és velem szemben legalább nyolcan ültek volna a függetlenek közül. Hiába kértem a Burgtheater igazgatóját, hívja még meg legalább a pesti Operaház, vagy valamelyik magyar vidéki nemzeti színház igazgatóját, vagy a másik színházi szervezet vezetőjét, Hartmann kitérő választ adott. De én még így is vállaltam a vitát.
- Mikor döntött úgy, hogy lemondja a vendégszereplést?
- Amikor kiderült, hogy a Burgtheater közel 50 millió eurós költségvetéséből hiányzik 8,3 millió, hogy az igazgató a rokonait nevezte ki vezető pozíciókba. Bebizonyosodott, hogy Hartmann morálisan megkérdőjelezhető figura. Keltette ellenünk a hangulatot, eljött Pestre kioktatni bennünket, miközben a saját háza táján nem tud elszámolni az általa vezetett intézmény pénzeivel.
- Ő a gazdasági igazgatóját hibáztatja, el is bocsájtotta.
- Az igazgató felel végső soron mindenért.
- Még nem tudjuk igazából mi történt, nem zárult le az ügy.
- Európa egyik legjobban dotált színházának a kasszájából akkora összeg hiányzik, amekkora a Nemzeti Színház több mint két éves teljes költségvetése. És ennek a színháznak a vezetője papol nekünk arról: mit, hogyan kell európai módon csinálni?
- Ezért lett dühös?
- Az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a társulat többsége is megvonta a bizalmát Hartmanntól. Eszközzé váltunk volna ebben a helyzetben.
- Ezt nem értem.
- Ha elmegyünk Bécsbe, legitimáltuk, erősítettük volna Hartmann pozícióját.
- Hartmann úgy reagált, sajnálják, de valahogy kibírják az önök hiányát.
- Nem is kételkedtem ebben.
- A Burgtheater mellett a pozsonyi Nemzeti Színház is nemet mondott önöknek a márciusi budapesti fesztivál meghívásra.
- Huszonöt meghívott társulat, színházi személyiség közül összesen ketten utasítottak el minket, a többiek nagy örömmel jönnek.
- A mostani programba főként kelet és közép-európai társulatok kerültek be. Ezt kényszerhelyzet szülte?
- Nem, ez volt a koncepció. Elsősorban az egykori szovjet blokk keleti országainak a nemzeti színházait kerestük meg, akiknek a sorsa rokon a miénkkel. Azt tervezzük, hogy a találkozónak mindig egy ország lesz a díszvendége: most Oroszországot látjuk vendégül, a következő alkalommal Franciaországot. De már tárgyalunk olasz, spanyol, német társulatokkal is.
- Nem kevés, kétszáz millió forint a sorozat költségvetése, azért ennyiből már lehet nemzetközi fesztivált rendezni.
- Ez reális nagyságrend egy ilyen rangú eseménysorozat esetében, és büszke vagyok rá, hogy ennyi pénzt sikerült kiharcolnunk.
- Eddig két előadást rendezett ebben az évadban, a színház saját, új lapjában jelent meg Lévai Balázs véleménye, mely szerint nem sikerült megközelítenie a maga által magasra rakott lécet.
- Őmellette Osztovits Ágnes szemlézi a tevékenységünket hónapról hónapra, és hol dicsérnek, hol megrónak bennünket, egyikük ezért, másikuk azért. Tiszteletben tartom mindkettőjük felelősséggel vállalt véleményét.
- Az a hír járja, hogy lényegesen csökkent a nézőszám. Mi igaz ebből? Volt olyan előadás, ami elmaradt, mert nem volt közönség?
- Építkezünk. Pályázatomban is jeleztem, hogy várhatóan lesznek efféle gondok. Na de ez minden nagy váltás esetében így van! Újra kell építeni a közönségünket, és jó úton haladunk. Van előadásunk, ami jobban megy, van, ami kevésbé. De hát ez is természetes. Azt látom, hogy a nézettségünk folyamatosan növekszik. Ez a kedvező tendencia most a mérvadó.
- A Johanna a máglyán nagyon drága előadás. Nőtt a költségvetésük?
- Idén maradt a tavalyi 995 milliós állami támogatás, de az elmúlt év végén a minisztériumtól kaptunk még 300 millió forintot kifejezetten műszaki berendezések, eszközök beszerzésére, vagy például a lámpapark megújítására, amelyre tíz éven át alig költöttek.
- Ha nem nőtt a költségvetés, hogyan telik két újságra is?
- Ez belefér a keretünkbe. A saját gyártóműhelyek beindításához, amelyek már rövid távon is költségkímélő módon szolgálják majd a Nemzeti igényeit, valamint a fesztiválra viszont pluszforrások kellenek.
- A János vitézben, amit ön rendez, és március elején lesz a premierje, két egyetemi osztály is szerepel. Az egyikbe - a Színművészeti Egyetem negyedéves osztályába - jár a fia, a másiknak, a kaposvári egyetem másodéves hallgatóinak pedig ön az osztályfőnöke. A személyes kapcsolat miatt választotta őket?
- Nyilván ez is közrejátszik. A fiam Marton László osztályába jár, akivel jó a kapcsolatom, akárcsak az osztályt szintén tanító Hegedűs D. Gézával. Ez egy tehetséges osztály. A saját tanítványaim pedig oktatási céllal vannak a produkcióban. Egyébként János vitézt Mátray László, a boszorkányt Szűcs Nelli, a Francia királyt Varga József játssza. A többi szerepet pedig a diákok alakítják.
- A társulatról még nem lehet elmondani, hogy egy nyelvet beszélne. Változtat a következő évadban?
- Én nem küldök el senkit. Várom a színészek válaszát. Néhány leendő új taggal is tárgyalok, de lényeges átalakítást nem látok sem indokoltnak, sem szükségesnek.
- Hamarosan jön a választás; ha nem a Fidesz nyer, veszélyben érezné a pozícióját?
- Nem lepődnék meg, ha egy új kormány úgy gondolná, hogy nem nekem kell vezetnem a Nemzeti Színházat. Az biztos, hogy ha így alakul, nem fogok az elmenetelemből nagyszabású színházi produkciót rendezni. Van hova mennem, tíz éve nem fogadtam el egyetlen külföldi rendezésre szóló meghívást sem.
- Ön ott volt Kerényi Imre tervezett lapjának induló megbeszélésénél?
- Nem.
- De Kerényi hivatkozott önre, mint leendő szerzőre, aki öt gyerekes családapa.
- Idegesített is, mert hat gyerekem van, úgy látszik, Imre valamelyik gyerekemről nem akar tudomást venni. De a lappal kapcsolatban nem szólított meg.
- Írna ilyen lapba?
- Nem tudom. Valószínűleg igen. De az biztos, hogy a hat gyerekemre vagyok az életemben a legbüszkébb.