Kanada;curling;Szocsi 2014;

2014-02-22 06:58:00

Kanada: sporttörténelmi seprés

Kétséget kizáróan a kanadaiak voltak a tegnap legnagyobb nyertesei. Curlingben két rekordot is felállítva mind a nők, mind a férfiak aranyat nyertek, de a női síkrosszban is kettős győzelmet arattak versenyzőik. Ám a legfontosabb győzelmüket a jégen érték el, így a férfi hokisaik is megismételhetik honfitársnőik bravúrját: megvédhetik olimpiai bajnoki címüket.

Az észak-amerikai ország sporttörténelmet írt: a férfi curling torna fináléjában fölényes, 9-3-as győzelmet arattak a britek felett, így zsinórban harmadszor szerezték meg az olimpiai aranyat. Mindez azt is jelentette, hogy egy másik rekordot is magukénak mondhatnak: a curling történetében először fordult elő, hogy egy olimpián a férfiaknál és a nőknél is ugyanaz a nemzet győzzön.

Ám ezzel messze nem volt vége a kanadai örömöknek: női síkrosszban kettős győzelmet arattak. Marielle Thompsoné lett az arany, a világbajnok Kelsey Serwáé az ezüst. Itt jegyeznénk meg, hogy a fináléban ott volt a 37 éves magyar származású, de francia színekben induló Ophélie David is - 1994-ben még magyarként indult a lillehammeri téli játékokon alpesi sízőként -, aki a pálya közepén bukott, így utolsó versenyén nem tudta megszerezni pályafutása egyetlen hiányzó érmet: az olimpiait.

Vélhetően azonban a legfontosabb tegnapi esemény a kanadaiak számára a férfi jégkorong-torna elődöntője volt az amerikaiak ellen, ami egyben a vancouveri olimpiai döntő visszavágója is volt. Crosbyék ugyanis a curlingesekhez hasonlóan szintén lemásolnák a honfitársnőiket, akik már olimpiai bajnokként (zsinórban harmadszor) szurkolhattak nekik. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy szikrázó, igazi NHL-es csatákat idéző meccsen végül x-y-ra nyertek, így esélyük van megvédeni címüket.

Hogy ki ellen? Nos, a svédek és a finnek meccsén az első harmadban a háromkoronások a védekezés magasiskoláját mutatták be, hiszen még a finnek kettős fórjából sem kaptak gólt. A második harmadtól a gólok is megérkeztek: a finnek előnybe kerültek Jokinen révén - Lundqvist kapus elképesztő hibájának köszönhetően -, majd fordítottak a svédek Loui Eriksson és Erik Karlsson góljával. Az eredmény már nem változott, így a svédek 1994, valamint 2006 után harmadszor lehetnek olimpiai bajnokok.

A női sílövők 4x6 km-es váltóversenyében nagy meglepetésre az otthoni belpolitikai helyzet miatt kissé megviselt idegállapotban versenyző ukránok - Vita Szemerenko, Julija Dzsima, Valj Szemerenko, Olena Pidrusna - győztek a címvédő oroszok és a norvégok előtt, megszerezve ezzel az első aranyérmet hazájuknak. Az sem mindennapi történet persze, hogy az amerikai Mikaela Shiffrin a világbajnoki elsősége mellé az olimpiai bajnoki címet is megszerezte női műlesiklásban, megelőzve az osztrák Schieldet és Zettelt. Hogy mi ebben a nagy dolog? Nos, Shiffrin mindössze 18 éves…

Tegnap két magyar versenyzőért izgulhattunk. Knoch Viktor a rövidpályás gyorskorcsolyában simán kiesett az 500 méteres verseny negyeddöntőjében, míg Berecz Anna műlesiklásban még saját magát is meglepve bejutott a legjobb ötvenbe: a 35. lett.

Megérkezett a dopping Szocsiba

Sokan már-már abban reménykedtek, hogy végre egy olyan olimpiát is maga mögött hagy a sportvilág, ahol senki sem bukik le doppingvétség miatt. Nos, ez a remény egészen tegnapig élt, Előbb a kétszeres olimpiai bajnok, német Evi Sachenbacher-Stehlének mind az A, mind pedig a B mintája lett pozitív. A három olimpián sífutóként, ezúttal pedig sílövőként induló versenyző már el is hagyta az olimpiai falut. A 33 éves sílövő negyedik olimpiáján vesz részt, és az eddig két arany- (4x5 kilométeres váltó - Salt Lake City és csapatsprint - Vancouver), valamint három ezüstérmet szerzett. Szocsiban négy versenyszámban indult, egyéniben 20., sprintben 11., az üldözőversenyben 27., míg a tömegrajtos versenyben a negyedik helyen végzett. Aztán pozitív doppingmintát szolgáltatott William Frullani olasz bobos is, ennek következtében kizárták a mai négyes bobok versengéséből.

Eredmények
Alpesi sí
Nők, műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai), 2. Marlies Schield (osztrák), 3. Kathrin Zettel (osztrák)

Curling
Férfiak: 3. helyért - Svédország - Kína 6-4, döntő - Kanada-Nagy-Britannia 9-3
A végeredmény: 1. Kanada, 2. Nagy-Britannia, 3. Svédország.

Gyorskorcsolya
Rövidpályás
Női 1000 méter: 1.
Férfi 500 méter: 1.
Férfi 5000 méteres váltó: 1.

Jégkorong
Férfi, elődöntők: Svédország-Finnország 2-1, Kanada-Egyesült Államok x-x

Síakrobatika
Női krossz: 1. Marielle Thompson (kanadai), 2. Kelsey Serwa (kanadai), 3. Anna Holmlund (svéd).

Sílövészet
Női 4x6 km-es váltó: 1. Ukrajna (Vita Szemerenko, Julija Dzsima, Valj Szemerenko, Olena Pidrusna) 1:10:02.5 óra (0 büntetőkör + 5 póttöltény), 2. Oroszország +26.4 mp (0+4), 3. Norvégia +37.6 (0+5).

A hétvégi program
Szombat
(Éremosztás 7 számban)
Hódeszka. Férfi és női párhuzamos műlesiklás: selejtező (6 óra), döntő (10.30).
Sífutás. Női 30 km-es szabadstílusú: döntő (10.30).
Alpesi sí. Férfi műlesiklás 1. futam (13.45 - Farkas Norbert), 2. futam (17.15).
Gyorskorcsolya. Férfi és női csapatverseny: döntő (14.30).
Jégkorong. Férfiak: bronzmérkőzés (16.).
Sílövészet. Férfi 4x7,5 km-es váltó: döntő (15.30).
Bob. Férfi négyes: 1-2. futam (17.30).
Műkorcsolya. Gála (17.30)

Vasárnap
(Éremosztás 3 számban)
Sífutás. Férfi 50 km-es szabadstílusú: döntő (8).
Bob. Férfi négyes: 3-4. futam (10.30).
Jégkorong. Férfiak: döntő (13).
Záróünnepség (17).