- Mire számíthatnak a devizahitelesek az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának fényében?
- Semmi jóra. A magyar polgári törvénykönyv kimondja, hogy a fogyasztói szerződések tisztességtelen kikötései a bíróság előtt határidő nélkül megtámadhatóak. Két esetben azonban nem vizsgálható a szerződési kikötés tisztességtelensége: ha az a főszolgáltatásra vagy a szolgáltatás és az ár viszonyára vonatkozik, feltéve, hogy egyébként a kikötés világos és érthető. Ez a szabályozás egy 1993-as uniós fogyasztóvédelmi irányelven alapul. A Kúria azt kérte az Európai Bíróságtól, értelmezze az irányelvet abból a szempontból, hogy a devizahitel-szerződések a vételi és eladási árfolyam alkalmazására, vagyis az árfolyamrésre vonatkozó kikötéseinek tisztességtelensége vizsgálható-e. A főtanácsnok a jelentésében javaslatot tett a Bíróságnak arra, hogy az milyen ajánlást tegyen a Kúriának. Legfontosabb javaslata szerint a devizaalapú hiteleknél a devizaváltás a főszolgáltatás része, amely nélkül a szerződés nem teljesülhet, így az árfolyamrésre vonatkozó kikötés tisztességtelensége nem vizsgálható.
- Ez hasonlít a Kúria korábbi véleményéhez.
- Igen, ez egybevág a Kúria tavaly júliusi egyik ítéletével és a jogegységi határozattal is, amelyben a Kúria leszögezte, hogy ezeknél a hiteleknél a szerződés elválaszthatatlan része a devizaváltás, enélkül nincs kölcsönügylet. Maguk a bankok is a reájuk vonatkozó számviteli szabályok szerint lekönyvelik a devizaváltást mind a folyósítás mind a törlesztések esetében. A Kúria tavaly júliusi ítélete azt mondta ki, hogy az árfolyamrés olyan költség, amelynek mértékét tételesen fel kell tüntetni a szerződésben. Mivel a perbeli szerződésből ez hiányzott, az egész szerződés semmis lett volna, ez pedig nem szolgálta volna sem a bank sem az adós érdekét, a Kúria kijavította ezt a jogi hibát, és a szerződés részévé tette az árfolyamrés meghatározását, mégpedig abban a mértékben, amit a szerződés megkötésekor alkalmazott a bank. Az árfolyamrés utóbbi módosításai, amelyek az ügyfélnek többletköltséget okoztak, többé nem voltak alkalmazhatók, mert a banknak nem volt joga ahhoz, hogy az árfolyamrést egyoldalúan módosítsa.
A főtanácsnok azonban mást is mondott: amennyiben a bíróság nem értene egyet a javaslatával, akkor meg kell vizsgálni azt a második esetet is, amikor nem vizsgálható a szerződéses kikötés tisztességtelensége. Ez tehát az az eset, amikor a kikötés a szerződés alapján nyújtott szolgáltatás és az azért járó ellenszolgáltatás arányára vonatkozik. Itt a főtanácsnok kicsit árnyaltabb volt. Ő a Kásler-ügy iratai alapján nem látja egészen világosan, hogy ténylegesen történt-e devizaváltás vagy a deviza itt csak mintegy értékmérő jelent meg. Ha nem történt, akkor az árfolyamrés nem a szolgáltatás-ellenszolgáltatás nyújtásához kapcsolódik, hiszen tulajdonképp nincs szolgáltatás. Ezt a nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia. Ha azonban bebizonyosodik, hogy valóban történik devizaváltás az ügylet kapcsán, akkor a főtanácsnok szerint vizsgálható a kikötés tisztességtelensége. A tisztességtelenség vizsgálatának kizárására vonatkozó mindkét esetben azt is meg kell nézni, hogy a szerződési feltételek világosak és érthetőek voltak-e, ennek eldöntése ugyancsak a nemzeti bíróság feladata. Ebben a konkrét ügyben a főtanácsnok szerint a szerződés szövege világos. De azt meg kell vizsgálni, hogy az ügyfél rendelkezett-e azokkal az információkkal, amelyekkel fölmérhette, hogy a kikötésnek reá nézve milyen gazdasági következményei vannak.
- Vagyis ha felmérhette volna a kockázatokat, de nem tette, az nem elegendő?
- Polgári jogi alapelv, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Az kevés, hogy az ügyfél nem olvasta el az apró betűs részt. Arra sem lehet hivatkozni, hogy az adós nem értette a szerződést: akkor meg kellett volna kérnie a bankot, hogy addig magyarázza a szerződést, amíg világossá nem válik.
- Ki a felelős a devizahitelezés elterjedéséért?
- Senki és mindenki. Az emberek nem felelőtlenül jártak el a 2000-es évek elején. Volt egy nagyon magas forintkamat, mert az akkori jegybankelnök, Járai Zsigmond erős forintot akart. A magas forintkamathoz erős forintárfolyam tartozott. Ugyanakkor alacsonyak voltak a devizakamatok, és a bankok egyszerűen juthattak devizához az anyabankjaiktól. Akkoriban mindenki - beleértve a kormányt, a lakosságot, a piaci elemzőket - arra számított, hogy a 2004-es uniós csatlakozás után 3-4 éven belül belépünk az eurózónába. Ha a banki elemzőket megkérdeztük, azt láttuk, hogy historikusan a márka és a svájci frank, majd az euró és a frank erős korrelációban van. Arra számítottak, hogy ez így is marad, de nem így lett: közbeszólt a válság. A válságig nem volt semmi baj a devizahitelekkel: a forint erősödött, tartottunk az eurózóna felé. A törlesztőrészletek csökkentek. A bankok is csináltak hülyeséget, amit nem kellett volna, egyre inkább csak az ingatlanfedezet értékére és nem az adós fizetési képességére koncentráltak. Erős piaci verseny volt, futottak az ügyfelek után.
- Felmerülhet a kormányzati felelősség kérdése?
- Arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mit tehetett volna az állam. Betilthatta volna: ezt egyébként egyik környező országban sem tették meg. Bevonták kötelező tartalékképzés alá vagy egyéb közgazdasági eszközökkel igyekeztek ellenösztönözni a bankokat. De nem sok ország van, ahol ekkora problémát okozott. 2007 őszén Király Júlia, a jegybank alelnöke már felhívta a figyelmet, hogy túl nagy a devizahitelek aránya, a PSZÁF már 2006-ban készített kiadványokat, amelyek felhívták a figyelmet a devizahitelek kockázataira. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy a forinthitelek a devizahitelekhez hasonló arányban dőlnek be. Ez ugyanis nemcsak az árfolyamtól függ, hanem az adósok fizetőképességének változásától is. Például aki elvesztette az állását, az a forinthitelt éppúgy nem tudja fizetni, mint a devizahitelt.
- A bankoknak kötelességük lett volna gondoskodniuk a fedezetről, most azonban azt látjuk, hogy tömegesen váltak fedezetlenné a devizahitelek.
- Igen, ez a bank kockázata, buknak is rajta. Amikor azt mondja Lázár János miniszterelnöséget vezető államtitkár, hogy eddig az ügyfelek futották a kockázatot, most már fussa a bank, az súlyos félreértés. Az árfolyamkockázat az ügyfélé, mert ő így kérte az elején. A banknak is van kockázata: az, hogy az ügyfél nem fizeti vissza a hitelt. Ezt viszont az első pillanattól vállalja a bank. A pénzintézetek hibája abban áll, hogy olyanokat is hiteleztek, akik egy prudensebb megközelítésben nem lettek volna hitelképesek. A személyre és az ügyletre is vonatkozik ez: a fedezet mértékére, és az adós jövedelmi viszonyaira is. Az ügyfelek kiszámolták, hogy ha forinthitelt vesznek fel, az adott törlesztőrészletet eredményez, ugyanez svájci frank alapon sokkal alacsonyabb. Ezért úgy gondolták, hogy nagyobb hitelt vesznek fel, hiszen az a törlesztőrészlet még belefér a családi büdzsébe. És akkor megvették még az új hűtőszekrényt is. Ebben szerepet játszanak a pénzügyi kultúra hiányosságai is.
- Van-e végleges megoldás a devizahitelesek problémájára?
- Jogi megoldás biztosan nincs, mert maga a probléma sem jogi. A valódi megoldás egy egészségesen erős forintárfolyam lenne. 2010 márciusában a frank 183 forint volt, ma 250 fölött van. A törlesztőrészlet változatlan kamatok mellett 40 százalékkal nőtt. 2007-ben ez a frank 153 forint volt. A 2007 és 2010 közötti különbségben bene van a világgazdasági válság, hogy a dollár és az euró bizonytalansága miatt a svájci frank lett a menekülődeviza. De 2010 óta ilyen hatásról nem beszélhetünk: a válság konszolidálódik. A mostani árfolyam egy az egyben a második Orbán-kormány "áldásos" tevékenységének köszönhető. A gazdaságnak amúgy is kellene az erősebb forint. És van egy másik lehetőség, amellyel élhetne a kormány mégsem teszi. Bevezették ezt az orbitális bankadót, ami példátlan a világon. Többek között azért, mert ez egy konfiskatív adó. Az alapja a 2009-es mérlegfőösszeg, ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy milyen teljesítményt nyújt a vállalat. Vagyis ha nem termeli ki, akkor a saját tőkéjéből kell kifizetni, tehát a kormány elvonja, államosítja a vagyont, konfiskál. Van egy köre a devizahiteleseknek, ahol valóban szociális problémát jelent az adósság. Ahol a lakhatást veszélyezteti a hitel, vagy azért mert az adós elvesztette a munkáját, vagy a törlesztőrészlete nőtt, de a jövedelme nem.
- A végtörlesztésnél egyáltalán nem került elő ez a szociális szempont.
- Így van, úgy tűnik, azt a képviselők maguknak találták ki. A kormánypárti képviselők 75 százaléka végtörlesztett. Lehetne annyival csökkenteni a bankadót, amennyit a bankok a devizahitelesek helyzetének konszolidálására fordítanak. A bankok nyitottak lennének egy ilyen egyezségre. Lehetne a hitel meghosszabbításában, az adósság egy részének elengedésében gondolkodni. Az állam ebben a formában pénzt fordít arra, hogy egy szociális helyzetet kezeljen, a bankok pedig ily módon helyre tudnák állítani az adósok fizetőképességét. A lehető legszűkebb körben kerülhet erre sor: csak, ha az adós lakhatását biztosító lakás került veszélybe. Nincs más megoldás, mint hogy az állam a zsebébe nyúl a szociális probléma orvoslására. Azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy az egész devizahiteles probléma túl van dimenzionálva, és a társadalmi megítélése sem egyértelmű. A legcsekélyebb mértékben sem mondhatjuk azt, hogy a többségi vélemény szerint mindenkit meg kellene menteni.
- Úgy tűnik, hogy a Fidesz ezt a kormányzati ciklust kihúzza újabb érdemi devizahiteles mentőcsomag nélkül.
- Emellett az alkotmánybíróság mellett gyakorlatilag bármit megtehet a kormány. A testület elutasította azokat a beadványokat, amelyek a végtörlesztés alkotmányellenességéről szóltak. Erről tavaly februárban jelent meg az alkotmánybírósági határozat, amely egy gyalázatos szöveg. Ez egy konfiskálás, itt a bank pénzét elvették mindenféle kárpótlás nélkül. Volt már ilyen, amikor az állam beavatkozott: akkor is volt Ab-határozat. Akkor a testület nagyon precízen körbejárta, hogy mi az a speciális eset, amikor ezt meg lehet tenni. A rendszerváltás például ilyen volt. De néhány évvel később, amikor Bokros Lajos ismét hozzá akart nyúlni a hitelkamatokhoz, az már nem minősült rendkívüli helyzetnek. A végtörlesztés évében pedig konkrétan semmi sem történt. A kormánytól tulajdonképpen bármi kitelik. De ha átgondolják, akkor belátják, hogy nem lehet az eredeti árfolyamon forintosítani ezeket a hiteleket. Ez a magyar bankrendszernek 3700 milliárd forintjába kerülne. Ezt már a szektor nem tudná elviselni, akkor bezárnának a bankok. A tőzsdén jegyzett nagy intézmények leánybankjaitól nem elegáns felszámolásba menekülni. Békeidőben és normális üzletmenet mellett nem is tennének ilyet, hanem beleteszik a szükséges tőkét, majd csendesen kivonulnak. Ők egyébként az elmúlt években közel 900 milliárd forint tőkét tettek a szektorba. De ha a kormány azt mondja, hogy holnap megvágja a bankszektort 3700 milliárd forintra, akkor a világon senki nem fog csodálkozni. Hiszen ők is tudják, hogy nem azért ment csődbe, mert rosszul gazdálkodott, hanem mert a magyar állam konfiskálta a vagyonát.
Fotó: Tóth Gergő/Népszava
- A kormány továbbra is az alkotmánybíróság válaszára vár: azt kérdezték, hogy a válságra, mint különleges körülményre hivatkozva módosíthatóak-e a szerződések. Milyen válaszra számít?
- Az Ab-nak helyesen azt kellene válaszolni, hogy nem tartozik ez a probléma az feladatai közé. Az Ab-ről szóló törvény értelmében az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy szerződéses konstrukciók, szerződési kikötések alkotmányellenességét vizsgálja. Az Alkotmánybírósáról szóló törvény világosan kijelöli az Ab hatáskörét, azt, hogy mikor járhat el. Vizsgálhatja jogszabály, jogegységi döntés vagy egyedi bírói ítélet alaptörvény-ellenességét, ilyen indítvány azonban nem érkezett az Alkotmánybírósághoz. A kormány absztrakt szerződési kikötések vizsgálatát kezdeményezte, ráadásul a beadvány tele van ténybeli tévedésekkel.
- A kormány a devizahitelesek dolgában meglehetősen óvatos, nem úgy a gazdaságpolitikája dicséretében. Azt állítja, hogy a sok ellenzéki kritikákat kiváltott intézkedései mostanra beértek. Minek köszönhető ez a túlzónak tűnő önbizalom?
- Sok esetben csak szerencséjük volt. Az alacsony alapkamat és a magyar államadósság sérülékennyé teszi a gazdaságot. A Fed eszközvásárlási programja fűtötte a világgazdaságot. Ebben a helyzetben a befektetők megveszik a magyar állampapírokat, és az sem zavarja őket, hogy bóvliban vagyunk.
- Hogyan került a Magyar Liberális Párthoz?
- Soha nem vállaltam politikai szerepet. Fodor Gábort tanítottam az egyetemen, és ő keresett meg tavaly, hogy csinál egy liberális pártot, és miután én szabad gondolkodó vagyok, nem esett nehezemre. Nincsenek politikai ambícióim, és itt nem kényszerülök bele, hogy olyan dolgot mondjak, amellyel nem értek egyet. Vannak olyan gazdaságpolitikai ötletek az Összefogás más pártjainak programjában, amelyekkel nem értek egyet, ezt mindig el is szoktam mondani. Például én nem tudnám azt mondani, hogy az ingatlanadó bevezetése jó ötlet ma Magyarországon, ahol a lakóingatlan-birtoklás 90 százalékban életcél, emellett gyakorlatilag nincs ingatlanpiac. Például mit tehet az a nyugdíjas, aki egy nagy lakásban lakik a belvárosban. A nyugdíjából biztosan nem tudja kifizetni az ingatlanadót. Mondhatnánk, hogy költözzön el, ez azonban nemcsak antihumánus, de a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben lehetetlen is lenne.
- Mi a helyzet az egykulcsos adóval?
- Annak van egy közgazdasági logikája, hogy egyetlen adó van, ami minden jövedelemre érvényes. De nekem nem fáj, ha csinálnak egy második adókulcsot. Annak azonban szerintem nem szabad hármassal kezdődnie, és havi bruttó 500 ezer forintos bér felett léphetne be.
- Ezzel gyakorlatilag nem szedünk be semmit...
- Azért annál többet. De miért akarnánk kiszúrni a középosztályba tartozó emberekkel? Ez nem cél.
- Áfacsökkentésre lát mozgásteret?
- Egyelőre nem. Azt azonban nehéz megmondani, hogyan áll az idei költségvetés. Varga Mihály szerintem áprilisig tudja, mi van a büdzsében: azután ha nyernek, majd megoldják, ha nem, akkor pedig már nem az ő gondjuk.
- Mi történik ha az Összefogás nyer? A liberálisoknak mekkora a befolyásuk a szövetségben?
- Nem gondolom, hogy a liberálisok fogják fújni a Passzátszelet egy koalíciós kormányban. De azért mégiscsak lehet befolyásolni a döntéseket annak érdekében, hogy Magyarország visszatérjen egy normális piacgazdasági működéshez, szemben azzal ami ma történik, s ami az egykori államszocializmus eltorzult, nemzetiesített újjáélesztésére emlékeztet. Ha nem így lenne, nem lennék itt.