KSH;foglalkoztatás;

2014-02-26 11:14:00

Kétarcú foglalkoztatási adatok

Akárcsak az elmúlt hónapokban mindig, két arcú statisztikát közölt ma a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatottságról: tavaly november és január között 4 millió 30 ezer fő volt a foglalkoztatott, ami 175 ezres növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest, míg a munkanélküliségi ráta 8,9 százalékra mérséklődött. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 4 millió 30 ezer fős létszáma 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Ebből 3 millió 999 ezer fő volt 15-64 éves, ami 178 ezer fős növekedést jelent és 60 százalékos foglalkoztatási arányt jelent.

Ugyanakkor a fiatalok, a 15-24 éves korosztály foglalkoztatottsági adatai továbbra is elkeserítőek. Mindössze 239 ezren dolgoztak, vagyis 21,3 százalékuknak volt állása, illetve közmunkája. Bár ez a szám 1,6 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszakáét, de áttörésről úgy tűnik még hosszú ideig nem beszélhetünk. Nem sokkal jobb a munkavállalási időszakuk végéhez közeledők aránya, 55 és 64 év közöttieknek mindössze 39,5 százaléka mondhatta el magáról, hogy van munkahelye, vagy részt vett a közfoglalkoztatásban. 

Elkeserítő az is, hogy a munkanélküliek 53,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,3 hónap volt. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal statisztikái szerint 2014. január végén 437 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 32,6 százalékos mérséklődést jelent 2013 januárjához képest.