menekültek;Afrikai-Magyar Egyesület;Magyar Ázsia Társaság;Csillik Dilara;gyógyszeradomány;Balogh Sándor;

2014-03-03 06:18:00

Magyar segély szír menekülteknek

A szír polgárháború miatt millióknak kellett elhagyniuk otthonukat. Megélhetésük, egészségük, ellátásuk szinte teljes egészében a nemzetközi segélyszervezetektől, donoroktól függ. Ebből a munkából a hazai civil szervezetek is kiveszik a részüket. 

A Törökországban élő menekültek egyik legnagyobb problémája a gyógyszerek, kötszerek hiánya. A határtól alig néhány kilométerre folynak a harcok, így sérültek szinte minden nap érkeznek a menekülttáborok kórházaiba. Számukra a túlélést jelentheti az a gyógyszeradomány is, amelyet a Magyar Ázsia Társaság és az Afrikai Magyar Egyesület juttatott el Hatayba.

Csillik Dilara, a Magyar Ázsia Társaság elnöke látogatásán elmondta, hogy leginkább a gyerekekre koncentráltak: "Hiszen ők azok az ártatlan áldozatok, akik ezt az egész háborút a legjobban megsínylik. Családok szakadtak szét, félárva, árva gyerekek maradtak támasz nélkül, sokan közülük az iskolákban estek áldozatul a golyózáporoknak, vagy a bombázásoknak”.

A kórházakban beszámoltak róla, hogy tömegesen érkeznek hozzájuk olyanok, akik rakétatámadásokban és bombázásokban sérültek meg. "Naponta 70-80-an jönnek. Volt olyan kisgyerek, akiből 20 repeszt kellett kioperálni. Rengeteg civil áldozatot szednek a kormánykatonák úgynevezett hordós bombái, amiket helikopterekből dobnak le" – mondta az egyik önkéntesként dolgozó doktor.

Nem hivatalos adatok szerint a három éve tartó háború alatt már csaknem 6 millió szíriai menekült hagyta el az otthonát, és kényszerült táborokba. A nemzetközi szervezetek jó ideje már humanitárius katasztrófáról beszélnek, a helyzet pedig csak egyre rosszabb. A nemzetközi közösség megosztott, az ENSZ nem képes határozottan fellépni, a békekonferenciák – eddig kettő is volt Svájcban – eredménytelenül zárultak.

Így a civil szervezeteknek a kárenyhítésben kell részt venniük. Az Afrikai-Magyar Egyesület is ezért csatlakozott a szír misszióhoz. "Az egyesület mindig és mindenhol politikai hovatartozás nélkül próbál segíteni azokon a menekülteken, akiknek a háborús helyzet miatt kell elhagyniuk otthonukat, s szétszakított családokban élnek" - mondta Balogh Sándor elnök.

A külügyminisztérium többször megerősítette, hogy Magyarország a továbbra is aktív humanitárius munkát kíván folytatni a térségben.