Andor László: a rossz példa ragadós

Sem Svájc, sem Nagy-Britannia nem engedheti meg magának, hogy mazsolázzon, s csak azokat az elemeket tartsa érvényesnek magára vonatkozóan az uniós megállapodásokból, amelyek előnyösek számára - mondja Andor László. Az Európai Unió foglalkoztatásért felelős biztosa szerint az európai közösség egyik legfontosabb alapértéke a szabad mozgás, így e kérdéskörben se szándék, se mozgástér nincs a rugalmasságra. Hozzáteszi, a migráns munkaerő, különösen az uniós tagállamokból származó, egyértelműen hozzátesz a fogadó ország nemzeti jövedelméhez.

- Bevándorló-ellenes járvány van Európában?

- Igen, a járvány talán jó szó. A rossz példa ugyanis ragadós. Hangulatkeltés zajlik, aminek fő oka talán az, hogy több ország hosszabb ideje válságban van, így valamilyen formában bűnbakokat keres a társadalmi problémáira.

- Ez a gazdasági válságra vezethető vissza?

- A válság nélkül nem érthető meg a jelenség. Öt-hat éve tart már a pénzügyi-gazdasági válság, ami sok országot több éve költségvetési kiigazításra kényszerít, s a kormányok nem mindig tudják megmagyarázni az embereknek, hogy mitől vannak a problémák. Sokkal könnyebb a bevándorlókra kenni, hogy ők okozzák a gondokat. Ugyanakkor el kell ismerni, van bizonyos fokú, racionális háttere is a kialakult feszültségeknek. Ennek ellenére nem szabad eljutnunk odáig, hogy bárki korlátozni akarja a szabad mozgást. Ha Svájcot nézzük, ahol néhány hete országos népszavazás döntött a bevándorlási kvóta visszaállításáról, látni kell, hogy a munkaerőpiac 23 százalékát külföldiek adják. Ez egy magas arány, amit valahogy fel kell dolgoznia a svájci társadalomnak. Nagy-Britanniában is valamilyen módon kezelni kell, hogy 2004 után, amikor tíz új tagország csatlakozott, sokan vándoroltak be, elsősorban Lengyelországból. Mindezt könnyebb lenne feldolgozni, ha az állampolgárok közül többen tudnák, hogy a bevándorló munkaerő nagyban hozzájárul a helyi gazdaság növekedéséhez, ráadásul ez a "tömeg" nem is feltétlenül örökre vándorol be. A mai világban egyre inkább kétirányúvá válnak ezek a mozgások, így ha valaki munkát vállal egy másik országban, egyáltalán nem biztos, hogy élete hátralevő részét ott fogja leélni. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a bevándorlók egy jelentős része - ha nem is mindenki - egyszer visszatér a saját országába.

- S nyilván az anyaországoknak célja is, hogy visszacsábítsa azokat, akik külföldön tanulnak, szereznek tapasztalatot.

- Ez is fontos. A szabad mozgás lehetősége valóban arra készteti az anyaországokat, hogy próbálják vissza- és becsábítani a képzett munkaerőt. Magyarul, hogy javítsák a munkakörülményeket, -feltételeket. Nagyon sok esetben ugyanis nem önmagában a bérszakadék vagy a bérkülönbség az, ami miatt valaki elvándorol, hanem a munkakörnyezet és az egyéb feltételek - akár a politikai viszonyokat is említhetjük. Hasonló bérszínvonalú országok között is nagyon egyenlőtlenek lehetnek az elvándorlási mutatók, ha a munkakörülmények jelentősen eltérnek.

- A külföldön munkát vállalókról beszélünk, holott a bevándorló-ellenes politika inkább "élősködőként" tekint ezekre az emberekre.

- Szó szerint, de ez ellen a sztereotípia ellen fel kell venni a kesztyűt és vissza kell utasítani. Nem lehet elfogadni, hogy bármely országot, nemzetet összekapcsoljanak ilyen negatív jelzőkkel. Kétségbevonhatatlan, hogy van, aki egy új tagországból elmegy egy másik országba és nem tudja azonnal, hol fog dolgozni. És a legtöbb befogadó országban vannak az utcán koldusok, akik legalábbis pillanatnyilag nem próbálkoznak munkával, hanem más formában akarnak jövedelemre szert tenni. Sőt, egész biztos találnánk példát arra is, hogy valaki az ebből származó jövedelmet valahogy összegyűjti és hazautalja. Ezek létező jelenségek, de a probléma az, amikor az ilyen szórványos példákat felnagyítják, és nem arról beszélnek, ami az érem másik, erősebbik oldala, hogy nagyon sok orvos, magasan képzett szakember vándorolt el Romániából, Magyarországról, Lengyelországból, a balti országokból Nyugat-Európába. Ráadásul a válság időszaka alatt nem a szegényebb elvándorlók száma növekedett, hanem a diplomások aránya emelkedett. Ők persze felerészben olyan munkát vállalnak el, amihez túlképzettek, de mindenképpen emelik a célországok munkaerő színvonalát, s erősítik gazdaságát.

- Az Európai Unió és a nem tagállam Svájc között hatályos hét egyezményből a legelső éppen a szabad mozgásról és a szabad munkavállalásról szól. Miért kérdőjeleződik meg mégis ez ott, sőt, egyes tagállamokban is?

- Valóban voltak és vannak viták ekörül az unión belül is. A brit példa azért egyedi Európában, mert kormányzati szereplőktől máshol nem hallható, hogy korlátozni kellene a szabad mozgást. Az már máshol - például Dániában - is felmerült, hogy meg kell vizsgálni, hogyan férnek hozzá a migránsok a szociális juttatásokhoz és nyilvánvaló, ha ebben visszaélések vannak, akkor meg kell próbálni azokat kiszűrni. Nekünk ugyanakkor még nem bizonyította senki, hogy az uniós jog alapján nem lehet kiszűrni a visszaéléseket. Nem kell ehhez megbontani a tagországok között kialakult egységes rendszert. A brit esetet leszámítva pedig igazából csak a politikai periférián fordul elő, hogy egyes személyek vagy szervezetek megkérdőjelezik az alapgondolatot, de ezek a szereplők sok minden mást is megkérdőjeleznek. Például azt is, hogy miért tagja egy-egy ország az EU-nak. A brit diskurzusban sajnos hivatalos szinten is elhangzanak olyan kijelentések, hogy túl sokan jöttek lengyelek és mások Kelet-Európából, de igazából az unió- vagy bevándorló-ellenes érzelmeket és indulatokat az úgynevezett "jóléti turizmus" hangoztatásával keltik. De hangsúlyozom, sem a britek, sem mások nem voltak képesek bizonyítékokat szolgáltatni Brüsszelnek arról, hogy ez valós, rendszerszintű problémát jelentene, hiszen a gazdasági mutatók és a statisztikák is igazolják, hogy elsősorban munkavállalási céllal mennek ezekbe az országokba a bevándorlók, nem pedig a szociális juttatásokért. Ez a hiedelem ugyanakkor Svájcban nem annyira figyelhető meg, ott ugyanis érdekes módon, ha úgy tetszik fölülről éri a rendszert egyfajta kihívás, mivel nagyon sok magasan képzett német és francia érkezik, akik vezető helyeken dolgoznak a svájci gazdaságban, elsősorban az északi és a nyugati határterületeken, tehát Genf, Basel, Zürich térségében.

- A Moody's kiadott egy jelentést a svájci népszavazást követően, melyből az derült ki, hogy az ország gazdaságára roppant negatív hatást gyakorolna, ha valóban korlátoznák a munkaerő beáramlást.

- Persze, hiszen egy német nem azért dolgozik Svájcban, mert rákényszerült az elvándorlásra, hanem mert valaki fölvette, tehát kereslet volt rá. Ebből a szempontból nem kivétel Svájc, sőt, azt a tipikus mintát igazolja vissza, ami az unión belül is megfigyelhető, hogy a migráns munkaerő, különösen az uniós tagállamokból származó, egyértelműen hozzátesz a fogadó ország nemzeti jövedelméhez. És ami még inkább bizonyítja, hogy itt semmiféle élősködésről nincs szó, hogy a jóléti kasszának is nettó befizetői a migránsok. Magyarul többet fizetnek be adók és járulékok formájában, mint amennyit szociális-, munkanélküli segély, vagy lakhatási támogatás formájában igénybe vesznek. Sőt, nagyon sokan, akik esetleg elveszítik a munkájukat külföldön, noha jogosultak lennének álláskeresési támogatásra, mégsem veszik igénybe: vagy mert nem tudják, hogyan kell igényelni, vagy hazamennek. Meg kell állapítani, hogy ez sem jó, segíteni kell a migráns dolgozókat abban, hogy ismerjék a jogaikat...

- De akkor a jóléti, vagy szociális turizmus ilyen könnyedén cáfolható?

- Jó néhány mítosz kering, amit könnyű megcáfolni, de mégis nagyon makacsul megrögzült a köztudatban. Ilyen volt az, hogy január elsejétől a románok és a bolgárok elárasztják Nagy-Britanniát. Mi megmondtuk brit barátainknak, hogy ez nem várható, ne féljenek, ne hergeljék bele magukat ebbe a hisztériába, de nem hallgattak ránk. Most már látható, hogy tényleg nincs ilyen áradat, sőt, nagyon szerény azoknak a száma, akik újonnan mentek Angliába, s ők is nagyon hamar találnak maguknak munkát. A másik ilyen mítosz az úgynevezett jóléti turizmus, amit - mint már említettem - a gazdasági adatok tételesen cáfolnak. Vannak még kapcsolódó területek, külön története van például a kiküldött munkavállalók körüli vitáknak. Nagyon sok olyan vád fogalmazódott meg ugyanis az elmúlt években, hogy az a lehetőség, amikor egy munkavállalót a cége küld bizonyos időre külföldre, illetve az ezzel való visszaélés egyfajta szociális dömping-helyzetet eredményez. Miért? Mert ha valakit mondjuk Litvániából küldenek Franciaországba, akkor a minimálbért ugyan francia törvény szerint kell megállapítani számára, de a tb- járulékot a hazai szerint kell fizetnie a cégének. És ez költségelőny egy munkáltatónak, különösen akkor, ha bezsúfolja ezeket a munkavállalókat egy konténerbe és igénytelen körülmények között dolgoztatja őket... Az Európai Bizottság két évvel ezelőtt letett az asztalra egy javaslatot, hogy az ilyen visszaéléseket ki lehessen szűrni. Például, hogy ne lehessen megcsinálni azt, hogy egy cég csak úgy bejelenti magát, mondjuk Litvániába annak érdekében, hogy az ottani alacsony tb előnyeit élvezze, de valójában nincs gazdasági tevékenysége az adott országban. A másik fontos javaslat, amiről úgy tűnik, kezd körvonalazódni a megegyezés, hogy legyen úgynevezett egyetemleges felelősség a szolgáltatást nyújtó vállalatok között. Tehát, ha én elvállalok egy munkát Dániában és alkalmazok egy céget, amelyik nekem bedolgozik és felveszi a munkásokat, de a cég csődbe megy, nekem akkor is ki kelljen fizetnem a dolgozókat. Magyarul ne történhessen ilyen értelemben valamiféle csalás a kiküldetés ernyője alatt.

- Tehát egyszerre védenék a tagállamokat és az állampolgárokat?

- Igazából ezek a javaslatok védik a célországot, hogy ne lehessen egyfajta dömpinggel kiszorítani az ottani tisztességes munkavállalókat és cégeket. Védik a munkavállalót, mert így jobban elkerülhetőek az olyan esetek, amikor vagy nem fizetik ki a bért, vagy a bíróságon köt ki az ügy és évekig húzható-halasztható. Meg kell találnunk az ellenőrző és kiegyensúlyozó intézkedések megfelelő arányát, amely azért nem tesz túl nagy adminisztratív terhet a cégekre. Így nagyobb bizalom alakul ki a határokon átnyúló szolgáltatások, illetve munkavégzés irányában, s visszaszorítható a bevándorló-ellenes ideológia is.

- A brit vita már az Európai Bíróság elé került, de az EU határozottan kifejezte nemtetszését a svájci népszavazással kapcsolatban is. Sőt, felmerült az egyezmények és kereskedelmi kapcsolatok felmondása.

- Ez még a következő három év zenéje, hiszen egyelőre nem tudjuk, hogy a népszavazás eredményét a svájci kormány milyen módon ülteti gyakorlatba. Ne szaladjunk az események elé, hiszen a jogi környezet e pillanatban még nem változott meg.

- És meg lehet úgy változtatni, hogy ne sértsék meg az idevágó egyezményt?

- A labda a svájci kormány térfelén pattog. Nekik kell megpróbálkozni azzal, hogy a helyi közvélemény is megnyugodjon, és olyan megoldást találjanak, amely az egységes piac elveit nem sérti. Ha egyszerűen átültetik a gyakorlatba azt, ami egyenes következménye lenne a népszavazásnak, akkor az valószínűleg sérti ezt az elvet. Azt határozottan mondom: sem Svájc, sem Nagy-Britannia nem engedheti meg magának, hogy mazsolázzon, s csak azokat az elemeket tartsa érvényesnek magára vonatkozóan az uniós megállapodásokból, amelyek neki egyértelműen előnyösek. Ha mindenki ezt tenné, nem lenne EU. A közösség egyik legfontosabb alapértéke a szabad mozgás. Ebben a kérdéskörben se szándék, se semmiféle mozgástér nincs a rugalmasságra.

- Azzal kezdtük, hogy a gazdasági válság "szövődményének" tekinthetjük a bevándorló-ellenesség terjedését. Talán az is ennek tudható be, hogy erősödnek a szélsőséges ideológiák, az emberi jogok pedig csorbát szenvednek - az EU-ban és közvetlen környezetében is. Az ukrajnai eseményekkel mi a teendője az EU-nak?

- Ukrajna négy uniós tagországgal határos, tehát közvetlenül is fontos számunkra, hogy mi zajlik ott. Eddig az történt, hogy az unió kezdeményezett egy alapvetően kereskedelmi alapú együttműködési megállapodást, ami az utolsó pillanatban meghiúsult, mert az ukrán vezetés, amely egészen az elmúlt napokig regnált, végül úgy döntött, hogy ez nekik nem felel meg.

- Nem nehéz kitalálni, hogy mi volt erre az okuk…

- Persze, lehet tudni, hogy Oroszország lépéseinek függvényében alakult így a dolog, ami láttatta azt is, hogy az oroszok miként tekintenek Ukrajnára. Ugyanakkor az elmúlt napokban az került a középpontba, hogy az ukrán állampolgárok miként tekintenek saját magukra. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy az ukránok igen jelentős tömege számára az EU-val való kapcsolatrendszer nem egyszerűen kereskedelmi kérdés. Most esély mutatkozik arra Ukrajnában, hogy visszataláljanak arra az egyszer már megkezdett útra, amin a narancsos forradalom időszakában jártak. Persze minden forradalom sok illúziót is magával hoz. De azt nem szabad illúziónak tekinteni, hogy szorosabb legyen az együttműködés az EU és Ukrajna között, a kölcsönös gazdasági előnyök érdekében. A politikailag szabadabb és pénzügyileg is stabilizálható berendezkedéshez vezető utat azonban maguknak az ukránoknak kell megtalálniuk.