vádemelés;közokirat-hamisítás;tolmács;vádem;

2014-03-04 11:57:00

Vádat emeltek egy tolmács ellen közokirat-hamisítás miatt

 Az ügyészség szerint külföldieket segített hozzá magyar jogosítványhoz egy hivatásos tolmács, ezért felbujtóként, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt ellene a Fővárosi Törvényszéken.

A Fővárosi Főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlott hivatásos tolmácsként látott el fordítási feladatokat különböző hatóságok előtt. A férfi 2008-ban felvette a kapcsolatot egy fővárosi kerületi okmányirodánál köztisztviselőként dolgozó ügyintéző ismerősével azért, hogy segítsen neki külföldi jogosítványok honosításában.

A vádlott ezután a hozzá forduló külföldieknek felajánlotta, hogy - 30 ezer és 60 ezer forint közötti összegért - soron kívül magyar vezetői engedélyhez juttatja őket. A vádlott arról is tudott, hogy az ügyfelek esetében a külföldi okmányok honosításának feltételei - mint például a hathónapos magyarországi tartózkodás - nem teljesültek, de rávette az okmányirodai ügyintézőt, hogy hivatali hatáskörével visszaélve, az ügyfeleknek jogtalan előnyt szerezve, soron kívül magyar vezetői engedélyek kiadása iránt intézkedjen. A külföldi jogosítványok a legtöbb esetben hamisak is voltak, így valótlan adatok kerültek be a közhiteles közúti közlekedési nyilvántartásba - írta az ügyészség.

A vádlott és társa több mint száz, elsősorban afgán, iraki, iráni ügyfelet juttatott jogosulatlanul magyar vezetői engedélyhez, amely ezután egész Európában érvényes volt. Az ügyintéző ellen az ügyészség már korábban, 2013 októberében vádat emelt.

A tolmácsot egyebek mellett 110 rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében felbujtással vádolják. A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését - olvasható az ügyészségi közleményben.