Szerintem;roma integráció;romák;csendőrség;

2014-03-05 07:40:00

Szegénybűnözés

Lapozgatva a pártok választási szórólapjait, többek között azt olvastam: "a csendőrség felállításával az érintett területeken visszaszorítjuk a cigánybűnözést." Attól mentse meg az országot a magyarok Istene!

Gyerekkori emlékként él bennem, bár családunk közvetlen kapcsolatba nem került a csendőrséggel, hogy amikor a kakastollasok megjelentek az utcában, bárhol a faluban, a járókelők lehajtott fejjel igyekeztek elmenni mellettük, mert nem lehetett tudni, kiről mit hallottak, ami miatt akár ok nélkül is bevihetik. A gyerekeket pedig azzal fenyegették, ha rendetlenkedtek: elvisznek a csendőrök.

Az akkori lakosság 70 százalékát kitevő falusiak döntő többsége időközben városi lett, de jó lenne, ha emlékeznének és utódaikat is emlékeztetnék a csendőrvilágra. Ideje volna tisztázni a lakosság által is értelmezhető módon a cigánybűnözés fogalmát.

Szerintem sem cigány-bűnözésről, hanem szegény-bűnözésről lehet szó, mert a bűnelkövetők között vannak cigány és nem cigányok egyaránt. Ennek oka az, hogy a nagyon szegények, a nincstelenek, többsége valóban cigány. Ennek pedig legfőbb oka az, hogy nagyon sokan közülük minimálbéres munkát sem kapnak, de közmunkás bért is csak kivételesen, alkalmi munkát pedig elvétve. Képzésükre, továbbképzésükre sem fordítanak figyelmet a hatóságok, így szerencsés esetben pedig 50 ezer forintos közmunkások lehetnek.

Rágondolni is rossz, hogyan lehet a tisztességes bérezés melletti munkalehetőség biztosításán kívűl más módon visszaszorítani a szegény-bűnözést. Talán a választásig valamelyik párt programjából megtudjuk.