A hatalom teljes gőzzel építi magának a "Jó Államot". Három téglából épülnek a falai: a félelem, a kiszolgáltatottság és a reménytelenség tégláiból. A "Jó Állam" alapjába bedarálták az emberi méltóságot, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás jogát, a tanítás és tanulás szabadságát, röviden a jogállamot.
A tetőt a "tisztességes és szabad" választásokból kívánják felhúzni a falakra. A "Jó Állam" falait beborították országgyűlés, köztársasági elnök, házelnök, alkotmánybíróság, ombudsman, számvevőszék, versenyhivatal poszterekkel, így, aki messziről és kívülről nézi, mindent felfedezhet, ami a hatalommegosztás nélkülözhetetlen kelléke. A "Jó Állam" központi épületében a Vezér él. A Vezér, aki egyesíti magában a pók, a légy és a denevér minden tulajdonságát. Mindenkor, mindent lát, mindent hall, mindenről tud, csalhatatlan, tévedhetetlen, megkérdőjelezhetetlen. Ezért mindenben egyedül dönt. A Vezér nemzeti színű pókhálóival befonja, és marionett figuraként mozgatja alattvalóit. Az alattvalók nemzeti színű vezéri szirupon és vezéri maszlagon élnek. Aki nem jól táncol, azt a Vezér felfalja.
A "Jó Állam" még nem befejezett. A tető még nem kész. Az elemeit most ácsolják. Gerince az egy fordulós választás. Gerendázatát a választói akarat érvényesülésének megakadályozását szolgáló praktikák alkotják, mint például a kampánylehetőségek leszűkítése, a közszolgálati televízió és rádió kormány alá rendelése, a választókerületek átírása, a nemzetiségi lista és a pártlista közötti választás kényszere, a jelöltállítás megkönnyítése, a belföldi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok levélben történő szavazásának lehetősége, a kint dolgozó magyarok választásának megnehezítése, a választók személyautóval történő szállíthatósága, a szavazólapok lefényképeztetése, az egyéni győztes pártjának adott töredékszavazatok. A tető felrakása a legnehezebb feladat.
A tetőnek tökéletesnek kell lennie, hogy eltakarjon minden csúfságot. Azt a látszatot kell keltenie, hogy a hatalom legitim, a valóságos választói akaratot fejezi ki.
Minden választó, két cserepet visz a szavazóhelyiségbe. A tető befejezéséhez meg kell szerezni a cserepek többségét. Nem a cserepek száma a lényeges, hanem az, hogy a most hatalmon lévők több cserepet szerezzenek, mint a leváltására készülők. Ennek megakadályozásához kellenek az említett furfangok. Távol tartani a bizonytalanokat, szétaprózni az ellenzéki szavazatokat, elbizonytalanítani a tanácstalanokat. Minden megengedhető a "szent cél" érdekében: maradhasson a jelenlegi hatalom, befejeződhessen a "Jó Állam".
Eddig minden úgy alakult, ahogy a "Jó Állam" fedél nélküli falai közt kifőzték. Nincs vita a programokról. A kormányzati sikerektől hangosak az ingyenesen elérhető hírcsatornák. A közmédiákból dől a kormányzati dicshimnusz, az utcákon jószerivel csak a kormánypárti képviselők képei láthatók, a Vezér nem vitázik, nem érvel. A közvéleményt kutató cégek azt sugallják, kár elmenni a választásokra, a mai hatalom leválthatatlan. Az eredmény jól érzékelhető: csönd mindenfelé.
A cserépszavazás az ókori Athénban az az eljárás volt, amellyel a nép a városállamnak azt a polgárát, akit az államra nézve veszélyesnek tartott, tíz évre száműzhette, de lehetett a vetélytárs politikusok közötti kibékíthetetlen ellentétek feloldásának eszköze is. Az emberek nem beszélnek. Vihar előtti csendben készülnek a cserépszavazásra. Hogy kinek a neve lesz a cserépre írva, az dönti el, hogy felépül-e a "Jó Állam" vagy összedől, és maga alá temeti az építőket.
