A prostinál is rosszabb volt

Az a koncepció, hogy sorozatunkban először a külföldön híressé vált fotográfusokkal foglalkozom, valamint annak a sajnálatos ténynek a felismerése, hogy a 85 éve "csúcson lévő" szociófotósok munkája ma is aktuálissá kezdett válni, indokolttá teszik Blüh Irén munkásságának bemutatását is.

Egy megkésett könyvkritikával kezdeném. 2009-ben adott ki egy könyvet Blüh Irénről, azaz Irene Blühováról a Magyar Fotográfiai Múzeum. Az amúgy se igazán sztárolt fotográfusnő munkásságát bemutató kötet remek példája annak, hogyan nem szabad könyvet kiadni. Könyvkiadóként sokezer könyv volt a kezemben, de ilyet még sose láttam. A tervező, aki bizonyára nagyot akart alakítani, a szöveget gyengén, egyszerűen olvashatatlan halványban nyomták és ezzel tovább taszította Blüh Irént az ismeretlenségbe. De azért a képekből legalább kiderül, hogy nem átlagos fényképészről van szó.

Blüh Irén 1904-ben született a Vág menti Vágbesztercén. Anyai nagyanyjáéknak volt egy kis malmuk, amit saját lisztükkel láttak el. Szorgalmával és korával (mert a környék legidősebb embere lett) legendás személyiséggé vált és Irén viszonylagos jólétben élhetett. Nagyanyja 11 gyereket szült, akik az akkori Osztrák-Magyar Monachia országaiban szóródtak szét. Volt aki Pesten telepedett le, volt aki Bécsben, de jutott belőlük Jugoszláviának Monarchiához tartozó részébe is. A 11 gyerek közül csak Irén apja és annak egyik bátyja tartott ki szülővárosában és a németes Blüh név mellett. Volt aki Balázs néven kúria bíró lett és a Szociáldemokrata Párt teoretikusa volt. Ettől a nagybátyjától kapta elméleti - fogalmazása szerint "teoretikus marxista" - képzését. Aztán volt a családban olyan is, aki Komáromban Varsányi néven lett ügyvéd, de az egyik katonaorvos nagybáty annak a Varró Isvánnak az apja volt, aki Vámbéry Rusztemmel együtt adta ki a Századunk című folyóiratot. Varró felesége Picker Margit pedig híres zongorapedagógus lett. Szóval elég érdekes család.

Blüh Irén magyar elemibe járt, majd Trencsénybe a felsőbb leányiskolába jelentkezett, ahol nyelveket tanítottak. 1917-ben édesanyja megbetegedett és haza kellett mennie, hogy munkába álljon. Ez a kényszerhelyzet járult hozzá aztán Blüh Irén szociofotós munkásságának alakulásához. Egy ügyvédi irodában dolgozva, miután megtanult gépelni, adásvételi szerződéseket írt olyan nincstelenek számára, akik néhány "ár" földecskét kaptak és meggyőződése volt, hogy ezek az emberek kicsit jobban fognak élni. Aztán amikor már egy takarékpénztárban dolgozott, azon vette észre magát, hogy ugyan ezek a nincstelen kisemberek kölcsönért folyamodnak, hogy legyen miből szerszámot, vetőmagot venni a kis földecskéjükhöz. És írogatni kezdte a váltókat. Egyre többen nem tudták fizetni a kamatokat se. A földecskék dobra kerültek, a nyomor meg fokozódott.

Blüh Irén férje, Weiner Král Imre festő lett, akivel már kisgyermek korától kezdve jóban volt. Egy kiránduláson, a hegyekben találkozott férje barátjával, aki ép meglévő Goetz-Tenax gépétől akart megválni, hogy nagyobb gépet vegyen. Hát ez a gép lett Blüh Irén első fényképezőgépe. Minden egyes felvételhez külön kellett kiszedni a lemezeket, de olyan jó objektíve volt, hogy bár negatívjai nem maradtak meg, de a kis kontakt kópiákról (amik viszont megmaradtak) tűéles 30x40-es nagyításokat is lehet készíteni. Első felvételei a hegymászó túrákon készültek, ami beleillet az akkori fényképészeti divat szokásrendszerébe. Ezeken a turista fényképeken is megfigyelhető azonban a kompozíció helyes megformálásának igénye és néhány felvételen megjelenik riporteri készsége is.

Blüh Irén felvételei

Az, hogy a turista felvételektől a társadalmi témákkal foglalkozó fényképezés felé fordult, egyértelműen összefügg a Kommunista Pártba történő belépésével. Állította, hogy bizonyított tény: Szlovákiában a szociofotó fejlődése szorosan összefüggött a Kommunista Párt fejlődésével. Blüh ekkor már kifejezetten a párt számára készítette riportjait a környező falvak nyomoráról. 1925-ben Marikovában (Trencsén vármegye) fellázadt a lakosság, azt követelve, hogy végre javítsanak az életkörülményeiken. Az emberek életének teljes ellehetetlenülésének egyenes következménye lett, hogy a Parlamentben Blüh Irén dokumentum értékű felvételeivel bizonyította a kommunista képviselő , ennek a falunak a nyomorát.

Érdekes fejezete életének a fotómontázshoz való viszonya. Első montázsa a párt napilapjának kalendárium címlapja volt, 1933-ban. Büszke volt rá, hogy ebből az időből származó képeit, pl. a Kysuce környékén készült, kosárfonókról csinált felvételeit John Heartfield - a kor nemzetközi hírű montázs-művésze is felhasználta. Bühl Irén életének fontos állomása volt Dessau. Már 1931 szeptemberében a Bauhaus előadásait hallgathatta volna, de pártmunkája még visszatartotta. Még soha nem olvastam nála lényegre törőbb megfogalmazást a Bauhaus céljairól. Ő, mint hallgató, néhány mondatban pontosan megfogalmazta azt, amit tanárai hosszú tanulmányokban összegeztek.

Amikor a Bauhaust Weimarból kiutasították és Dessauba költözött, már az egész szervezet politikaművészeti és politechnikai főiskolaként működött. Blüh beszámolója szerint az iskolán olyan atmoszféra volt, olyan alkotói és tudás vágy, amiből egyenesen következtek a közös gondolatok, közös akciók. 1931-től 1933-ig volt Dessauban és állítása szerint egy tanítási évbe annyi fért bele, ami máshol tíz évbe se. Hazatérve, Pozsonyban egy könyvkiadó és egy könyvesbolt vezetője lett.

A Bauhaus felvilágosult világa semmikép nem volt összeegyeztethető Blüh Irén Magyarországra került családjának gondolkodásával. Egyszer amikor Pestre ment, a család "maradi ágából" valaki megkérdezte: Irén, mi vagy te? Azt hittük prostituált lettél, de kiderült, hogy még annál is rosszabb: kommunista! 1941-ben tevékenysége miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene. Mindenét lefoglalták, így legfontosabb anyagai, negatívjai eltűntek. A Bauhaus Archív azonban őriz dokumentumokat, így lehetett 1977-ben kiállítása Nyugat Berlinben. A kettős kiállítás egyik szereplője Kepes György, a másik Blüh Irén volt. Elkötelezett fényképészként élt, persze másképp volt elkötelezett mint Capa. S bár Magyarország, mint tudjuk, jobban teljesít, de a kolduló, kéregető emberek sokasága még elég fotózni valót ad, a ma ugyancsak elkötelezett szociofotósainak.