Balzsay Károly;nyirokmirigyrák;

2014-03-06 19:43:00

Nyirokmirigyrákkal küzd Balzsay Károly

 Nyirokmirigyrákkal küzd Balzsay Károly, a tavaly visszavonult egykori profi ökölvívó, a WBO (Bokszvilágszervezet) és a WBA (Bokszvilágszövetség) korábbi félnehézsúlyú világbajnoka - írja a Blikk.

Az öklöző az első pillantok sokkja után nem esett kétségbe, már meg is kezdték kemoterápiás kezelését és bizakodik a teljes felépülésben. Mindent megtesz a gyógyulásért.

Kezdetben egyszerű vírusfertőzésre gyanakodtak esetében, majd mononukleózis volt a diagnózis, végül a László Kórházban elvégzett vér- és egyéb vizsgálatok (biopszia, PET/CT) derítettek fényt a probléma valódi okára. Balzsay a súlyos betegség ellenére, a körülményekhez képest jól érzi magát, már edzéseket is tart. Bízik erős szervezetében és abban, hogy a kemoterápiás kezelések hatására sikerül legyőznie a gyilkos kórt és folytathatja életét.