Előfizetés

Múzeumi mélyrepülés

Hamvay Péter
Publikálás dátuma
2014.03.07. 06:44
Százötvenezer nézőnek kellene elözönlenie a múzeumot a tervezett sokmilliós kiállításon – de honnan? FORRÁS: JPM
A pécsi városvezetés szakmai gyakorlat, vezetői tapasztalat és szakirányú egyetemi végzettségi nélküli műgyűjtőt, név szerint Sáránszki Pétert akarja kinevezni a Nemzeti Galéria után talán legjelentősebb magyar képzőművészeti anyaggal rendelkező Janus Pannonius Múzeum élére. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindenestere nem javasolja a lépést.

Bekövetkezett az, amitől sokan tartottak, amikor az egykori megyei múzeumok városi kézbe kerültek. Legutóbb a győri Rómer Flóris Múzeum épülete került veszélybe, most pedig a tavaly nyár óta igazgató nélkül lévő Pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) körüli botrányoktól hangos a város.

Másodszor fut neki az önkormányzat, hogy kiválassza a Ludwig Múzeumba távozott Fabényi Júlia utódját a helyi múzeum élére. Az ország egyik legjelentősebb magyar képző- és iparművészeti anyagával rendelkező Janus Pannonius Múzeum igazgatói pályázatát tavaly júniusban hirdették meg először. Hárman jelentkeztek, ám egyik pályamunka sem nyerte meg a zsűri tetszését, ezért azt eredménytelennek nyilvánították.

A város ebből a tényből nem vont le következtetést, tudomásunk szerint semmit sem tett, hogy megnyerjen jelentős múzeumi szakembereket, hogy pályázzanak. 2013. december 27-én újabb pályázatot írtak ki, melyre immár csak egyetlen jelölt, a korábbi megmérettetésen egyszer már kihullott Sáránszki Péter műgyűjtő adta be - a korábban elutasítotthoz képest mintegy öt oldallal kibővített - elképzeléseit.

Február hónap közepén össze is ült a bizottság, a szakmai oldalt a múzeum közalkalmazotti tanácsa, szakszervezete, és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) képviselte. Bár formális szavazás nem volt, úgy tudjuk, ők nem támogatták Sáránszkit.

A múzeum munkatársai nem nyilatkoztak, ám a tekintélyes szakmai szervezet, az MVMSZ állásfoglalása lapunk birtokába került. A dokumentum megállapítja, hogy Sáránszki Péter pályázata három ok miatt érvénytelen: A jelölt nem csatolt a jogszabály által előírt szakirányú végzettséget igazoló oklevelet; Sáránszki nem rendelkezik továbbá a vonatkozó kormányrendeletben és a pályázati kiírásban is előírt, "az intézmény alaptevékenységének" megfelelő jogviszonyban szerzett szakmai gyakorlattal.

Sáránszki ugyanis a becsatolt dokumentumok szerint magángalériákban dolgozott korábban, mely csak kis részben érintkezik a múzeumok tevékenységével, legalábbis a gyűjtés, megőrzés, a leltározás, társadalmi hasznosulás tekintetében. Az már ezek után magától értetődik, hogy a jelölt egy harmadik jogszabályi előírást, az öt éves vezetői gyakorlat meglétét sem tudta igazolni.

A muzeológiai szakma értetlenül szemléli az ügyet, hiszen ha ezek a törvényi feltételek meglennének, akkor is összeférhetetlen lenne, hogy az ország egyik legjelentősebb magyar képzőművészeti anyagát gondozó múzeum élére egy műgyűjtő kerüljön. Hasonló jogos felháborodás övezete, amikor Hiller István Csák Ferencet nevezte ki a Nemzeti Galéria élére, holott az ő esetében nem ő, hanem szülei rendelkeztek műgyűjteménnyel.

Nehéz ugyanis kivédeni, hogy ne érvényesítse egy műgyűjtő a saját üzleti érdekeit az általa vezetett múzeum kiállítás-politikájában, gyűjteményezésében, műtárgycseréiben. Sáránszki pályázatából az MVMSZ szerint kiderül, hogy nem ismeri a Janus Pannonius Múzeum működését, olyan mondatok szerepelnek, minthogy " a lakosság, mint célcsoport eddig elhanyagolt területe volt a marketing munkának".

Szerinte a PMI-nek "aktívan be kell kapcsolódnia az országos és helyi pályázati rendszerbe" - holott a pécsi múzeum, a többihez hasonlóan ma nem tudna működni pályázati források kihasználása nélkül. Beolvasztaná az Amerigo Tot és Martyn Ferenc anyagot a Modern Magyar Képtárba, de egyetlen szót nem szól arról, hogy a végrendeletek, ajándékozási szerződések ezt lehetővé teszik-e?

Sáránszki korábban Kieselbach Tamás galériájában dolgozott, ám viharos körülmények között távozott. Kieselbach megkeresésünkre csak annyit mondott, sok szerencsét kíván neki. Próbáltuk eléri Sáránszkit is, de nem reagált megkeresésünkre.

A bíráló bizottság város által delegált tagjait azonban - úgy tudjuk - mégis őt szeretnék. Az önkormányzat a műgyűjtő kinevezéséhez kérte az emberi erőforrások miniszterének jóváhagyását, de a tárca kérédünkre kijelentete, nem támogatják a lépést. A törvényi határidő mindenesetre lejárt, február 25-ig el kellett volna elbírálni a pályázatot, az új vezetőnek pedig március 1-től már dolgoznia kellene.

Aki figyeli a nagy múltú pécsi múzeum körül történteket, annak számára egyáltalán nem meglepő, hogy a város egy múzeumi szaktudás és gyakorlat nélküli személyt akart a múzeuma élére kinevezni. A múzeum munkatársait is meglepte, hogy április közepétől Leonardo kiállítást nyitnak. A tervet állítólag a város és a múzeum gazdasági igazgatója Magyar Attila vitte keresztül.

Az önkormányzat állja a kiállítás 210 millió forintos költségét. Kértük a polgármestert, hogy közölje, ki döntött arról, hogy egy Magyarországon már részben bemutatott, semmiféle magyar hozzáadott értékkel nem rendelkező kiállítást ilyen horribilis összeggel támogasson a város, s milyen számítások alapján remélnek 150 ezer látogatót, s mint közérdekű adatot, kikértük a megkötött szerződést is.

Azt közölték, hogy a közgyűlés hozta a döntést, további kérdéseinkre nem kaptunk választ. Közérdekű adatkérelmünket azzal utasították el, hogy a kontraktus 16. pontja szerint a "a szerződés tartalma harmadik fél számára nem kiadható". Valójában az állami, önkormányzati szerződések esetében közérdekű adatok nyilvánossága az üzleti titoknál is előbbre való.

A kiállítást korábban Debrecenben mutatták be, ott is szerepelt Leonardo soha meg nem épült hatalmas lovas szobrának rekonstrukciója. Az akkor 280 millió forintba kerülő tárlatot valóban megnézték 160 ezren, de ez 2007-ben, a múzeumi boom csúcspontján, a válság előtt történt egy évek óta tudatosan építkező intézmény jól előkészített vállalkozásként.

Vidéken hasonló számokat senki nem produkált, Pécs 2010 eseménysorozatának egyik csúcspontja, a Munkácsy Trilógiáját bemutató tárlat is csupán 65 ezer látogatót vonzott. Ma már a fővárosban sem lehet ilyen számokat megcélozni, a nemrég zárt Caravaggio tárlat is "csupán" 130 ezer látogatót hozott.

A Janus Pannonius Múzeum vezetése és munkatársai decemberben a hírekből tudták meg, hogy 19 millió forintért egy árverésen megvásárolták minden idők legdrágább Zsolnay-műtárgyát. Holott a múzeumnak évek óta egy fillérje nincs műtárgyvásárlásra.

A pécsi polgármesteri hivatalhoz december 19-én elküldött, a napokban megismételt kérdéseinkre máig nem kaptunk választ, így például arra, hogy ki engedélyezte a kerámia megvásárlását, milyen szakvéleményre támaszkodva, s milyen forrásból finanszírozzák ezt?  Ilyen botrányok után nem csoda, hogy magára valamit is adó szakember meg sem próbál JPM vezetésére pályázni.

Elhunyt Gosztonyi János drámaíró, színész, rendező

Életének 87. évében elhunyt Gosztonyi János drámaíró, rendező, színművész, Jászai Mari-díjas érdemes művész, az egykori Színház- és Filmművészeti Főiskola volt tanára - közölte a Magyar Színházi Társaság csütörtökön az MTI-vel.

A március 5-én elhunyt Gosztonyi János temetéséről később intézkednek. Gosztonyi János 1949-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után színészként a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1960-ban a Déryné Színház dramaturgja, 1962-ben pedig a Thália Színház rendezője, 1976 és 1989 között a Radnóti Színpad főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1950-től tanított. 

Művészetét, munkásságát 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 2005-ben Aase-díjjal, 2011-ben Paulay Ede-díjjal ismerték el, 1989-ben érdemes művész lett.

Huszonöt évesek lettek

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2014.03.06. 06:47
Farkasházy Tivadar és Andrassew Iván az esten FOTÓ: K 2 PRESS
Negyedszázad egy ember életében tulajdonképpen még csak a kezdetet jelenti. Huszonöt évesen egy fiatal tele van ambícióval, tervekkel, még meg akarja váltani a világot, mindent megélni, amit csak lehet. Kérdés, mi van akkor, ha egy lap, sőt nem is egy, hanem kettő, egyenként huszonöt éves, vagyis éppen ugyanannyi idős.

Erre kereste a választ a huszonöt éves Hócipő, amikor köszöntötte a huszonöt éves 168 órát egy születésnapi esten a Radnóti Miklós Művelődési Központban kedden. Az éjszakába nyúló rendezvényt nagy várakozás előzte meg, közéleti személyiségek, politikusok, ismerősök, szimpatizánsok, barátok, töltötték meg a XIII. kerületi intézmény nézőterét.

Az est házigazdájának szerepét a Hócipő főszerkesztője, Farkasházy Tivadar vállalta magára. Tanulságos volt a múlt idézés, mindjárt az elején, amikor a lapok első számainak címlapjait láthattuk újra. Az indulás mindkét újság esetében egybeesett a rendszerváltással, így gyakorlatilag élőben tudósíthattak profiltól függően, nem kevés iróniával, a történelmi fordulatról.

Farkasházynak a 168 óra két alapítója, Mester Ákos és Bölcs István segített az emlékek felidézésben. Egy 1994-es bejátszásban, amikor ugyanezek az orgánumok az öt éves születésnapjukat ünnepelték a Pesti Színházban, feltűnt a díszvendég, Soros György, aki Fábry Sándor kérésére készséggel hámozta a krumplit a Váci utcai teátrum színpadán.

Aztán következtek azok a filmkockák, melyek megörökítették Mesterék kilencvenes évekbeli kiűzetését a Magyar Rádióból. Érdekes arról elmélkedni, hogy az akkori rádiós csapatból, ma ki melyik médium szekerét tolja. Bizony, változtak az idők. A két újság története ugyanis nem választható szét az elmúlt huszonöt év médiaviszonyainak konfliktusokkal, olykor háborúkkal teli krónikájától.

Az egyik köszöntő, Horváth Zoltán, a HVG egyik alapítója meg is jegyzte, egyre kevesebben értjük egymást, olykor úgy érezhetjük, mintha ma korábban már eltűntnek tűnő történelmi időszakot élnénk újra. Ezen pedig egy dolog segíthet, ha április 6-án elmegyünk szavazni.

Az est kabaréjelenetei közül kiemelkedett Varga Ferenc József Orbán Viktor évértékelő paródiája, a miniszterelnököt egy kukára erősített mikrofon mögül jelenítette meg, lehengerlő profizmussal azonosulva a figurával. Ungvári Tamás rendhagyó irodalomórával kedveskedett a közönségnek, Gerendás Péter pedig három gyerekével együtt alkotott családi zenekart.

Az est legmeghatóbb blokkja az volt, amikor a kilencvenes évek elején elhunyt kiváló riporterre, a Hócipőhöz is kötődő Déri Jánosra emlékeztek. Dérit rendkívül kedvelték a nézők, a rádióhallgatók és közvetlen kollégái is. Újra könnyet csaltak azok a megrendítő képsorok a szemünkbe, amikor Déri pályatársai az Erkel Színház színpadán reménykedtek a riporter felgyógyulásában.

Déri telefonon jelentkezett be külföldi műtétje helyszínéről és rekedtes hangon varázsolta el pillanatok alatt a publikumot. A sors furcsa iróniája, hogy a Dérire emlékező blokk után éppen a szintén a szörnyű kórral küzdő, de szerencsére újra aktív, szeretett kollégánkat, Andrassew Ivánt szólította Farkasházy a színpadra.

Iván, mint ahogy soha nem szokott, most sem kertelt. Szigorú mondatokat fogalmazott meg. Aztán esélyekről beszélt, hiszen a túlélés lehetőségéről soha nem szabad lemondani. Küzdeni kell tovább, mert, mint ahogy az est korábbi részében lezajlott szavazás mutatta, az olvasók várják tovább az írásokat, várják Iván publikációit is, akárcsak a Hócipő és a 168 óra többi szerzőjének a cikkeit.