Közelkép - Magas tenger

A Magas tenger furcsa módon egy mélytengeri világ érzetét ébreszti. Derengő hangulatok, bizonytalan körvonalak, távoli fények, mélység, csönd, süket magány. Babiczky Tibor elsőkönyves szerzőként a reális világ egy fájdalmas, szorongató, negatív lenyomatát hozza elénk, illetve ennyit érzékelünk főhőse, a nyomozó világából.

Még nevet sem ad neki, és időről időre rejtélyes gyilkosságok színhelyére viszi el őt, foglalkozása révén közvetlen közelről figyelve meg a holttestek állapotát és a gyilkosság látható jelét. De egyetlen egyszer sem pazarol az esetekre további időt. Nem tudjuk, a nyomozó mire jut, mit tesz, mire jön rá. Nem a bevett nyomozási folyamat érdekli a szerzőt. Megkapjuk a tényeket: átlőtt mellkas, egyedül hagyott, kiszáradt csecsemő, csőbomba robbanásától leszakadt láb, leszakadt kezek, díszlet mögötti fulladásos halál, ilyesmi. És soha nem térünk vissza egyetlen gyilkossághoz sem. Annál inkább belehallunk a nyomozó gondolataiba. Ilyenkor ereszkedünk alá a mélységekbe, s a világot, a realitást a minduntalan meggyújtott, végigszívott, eldobott cigaretták s a kiürített poharak képviselik.

De a reális világ mégis ott van a nyomozó közvetlen közelében. Ehhez Babiczky egész sor vendégszöveget használ a legkülönösebb témákban. S mindig ott van utána a nyomozó reflexiója, szellemes és ironikus gondolatfutamok, egy csöpp illúzió nélkül. Például: "Irak a civilizáció bölcsője." - írja az újság. "És épp most alakítják át koporsóvá - gondolta a nyomozó." Vagy: "A rádióban a miniszterelnök bejelentette, hogy legyőzte az évtized árvizét. A nemzet megmutatta, mire képes - hangsúlyozta." "A folyó is megmutatta - gondolta a nyomozó (…)" És: "Isten országa bennünk van. Csak sajnos nem az elvárt istené." A hideglelős, szörnyű befejezés talán a magyarázat. De a furcsa, mélytengeri túlnyomás élményétől az olvasó még sokáig nem szabadul.

(Magvető)