jégkorong;edző;Sapa Fehérvár AV19;Marty Raymond;HC Bozen;

2014-03-11 07:00:00

Szépítene a Fehérvár

Még az EBEL rájátszásának kezdete előtt úgy érezhette a Fehérvár kerete és szurkolói, hogy a középszakaszban parádézó csapat eséllyel veheti fel a küzdelmet a negyeddöntős ellenfél, az olasz HC Bozen ellen. Nos, más hinni, és más a jégen megmutatni.

A Fehérvár ugyanis két, igencsak szoros meccsen kikapott az olaszoktól, így a négy győzelemig tartó párharcban 2-0-ás hátrányba került. A harmadik felvonásra ma este, a dél-tiroli együttes otthonában kerül sor, azaz ismét egy komoly buszozás vár mindkét gárdára.

Mindenesetre a fehérváriak edzője, Marty Raymond egyszerűen nem érti, mi van a csapatával, és úgy véli, jelentősen javulnia kell a csapatának, ha története során először be szeretne jutni a legjobb négy közé.

"Vasárnap az első harmad elfogadhatatlan volt, hiszen legfeljebb az alapszakaszban elég, ha csak 40 percen át játszunk jól. Hét játékos nyújtott elfogadhatót, a többiek nem.  Ráadásul ha a rájátszásban nyerni akarunk, az elfogadható teljesítmény kevés.

Mintha néhány játékosom megelégedett volna azzal, hogy bejutottunk a rájátszásba. Hát én nem - és erre fel is hívtam a játékosok figyelmét! Új szezon kezdődött, amelyben nem elég negyven vagy ötven percig jól játszani - hatvan percnyi csúcsteljesítmény kell!

Sok tapasztalt játékosunk van, akik pontosan tudják: lehet fordítani nulla kettőről is egy rájátszássorozatban. Csakhogy nem ilyen játékkal. Ez nagyon jó társaság, imádom a srácokat, de az a munkám, hogy a legjobbat hozzam ki belőlük.

Tudom, hogy sokkal többre képesek, és megígérhetem, ma este jobban is fogunk játszani" - jelentette ki a klub hivatalos honlapján Marty Raymond.