Ukrajna;Kossuth Rádió;

2014-03-11 06:13:00

Köztér - Keleti szél

Kossuth rádió, 11 órai hírek. Három és fél perc. Ebből kettő a kormányról szól, lehetne ez akár természetes is, az mégis csak az ország ügyeiért felelős adminisztráció, valóban az a legfontosabb, mit tesz a köz érdekében. Ez nem derül ki.

Hosszú bevezető arról, mit fognak tenni a kormánypártiak a következő napokban. Már kezdünk türelmetlenek lenni, mi keresnivalója van egy rövid hírösszefoglalóban annak, milyen kampányfogásokra készül a Párt, amikor végre megtudjuk, ezt nem a hírszerkesztő írta, ő csak idéz. Méghozzá a szóvivőt (azt nem vagyunk képesek megjegyezni, ki minek a hányadik szóvivője, és mikor melyikük viszi a szót), ezúttal a simaszavú, gördülékenyen fogalmazó Zsigó Róbert festette fel a várható jólét elemeit - a jelenről nem beszélt. Megemlítette a szocialistákat is, valamelyik bűnük kapcsán, a lényeg az volt, hogy bűnösök, de hát ezt úgy is mindenki tudja.

Azt is mondta, hogy a keleti szél felé nyitásnak milyen eredményei fognak mutatkozni hamarosan. Vagy a keleti szél miket fúj ide. Vagy valami ilyesmi, a keleti szél bizonyosan benne volt. Utána jött a hír Ukrajnáról és az oroszokról. Nem volt benne semmi rossz, nyilván béke honol és nyugalom. És közben fúj, fújdogál a keleti szél.