MSZP;Zuschlag János;

2014-03-12 06:14:00

Zuschlag szerint cserben hagyták

Szocialista politikusok, közöttük elsősorban Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György cserben hagyták - így hirdeti egyebek mellett a Fidesz-közeli Class Fm-en  "Pártházból börtönbe" című könyvét Zuschlag János. 

A volt képviselőről szóló könyv hétfőn jelent meg a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonában lévő Napi Gazdaság Kiadó Kft. gondozásában. A Blikk információja szerint a börtönviselt egykori politikus a Demokratikus Koalíció elnökének is küldött a leleplezőnek szánt műből. A volt miniszterelnöknek szóló példányt így dedikálta: "Gyurcsány Ferencnek, egy tönkretett élet emlékére". Zuschlag a lapnak azt mondta: "Ha Gyurcsány nem árul el, és számomra kedvezőbben áll az ügyhöz, nem jutok idáig". A volt politikus a szocialisták megyei elnökeinek és a korabeli pártvezetés tagjainak is küld egy-egy tiszteletpéldányt, mert úgy gondolja, nem került volna bajba, ha ők annak idején kiállnak mellette. Tegnap egyébként Terry Black is megszólalt a könyv ügyében. A Facebookon azért háborgott, mert Zuschlag az egyik fejezetben arról beszélt, hogy egy idős szocialista akarata ellenére zaklatta a parlament liftjében. Terry Black szerint azonban a volt képviselőt "nem kellett megrontani".