Paralimpia;Szocsi 2014;

2014-03-12 14:18:00

Szakmai oka van, hogy nincs magyar paralimpikon Szocsiban

Egyszerű szakmai döntés volt, hogy magyar sportoló nem vesz részt a Szocsiban zajló téli paralimpián - mondta a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. 

Gömöri Zsolt az ügy hátteréről szólva a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a négy évvel ezelőtti vancouveri játékokat követően két síelő, Balogh Zsolt és Dani Gyöngyi tűzte ki maga elé, hogy ott lesz az oroszországi viadalon. Utóbbi tavaly decemberben bejelentette, hogy gyermeket vár. A látássérült Baloghhoz néhány hónappal az olimpia előtt csatlakozott a sílövő Lőrincz Krisztina, aki azonban Szocsi előtt egyetlen versenyen sem indult.

Balogh Zsoltnak nem sikerült kiharcolnia a kvalifikációt, de nehezményezte, hogy az MPB nem várta meg, Magyarország kap-e lehetőséget szabadkártyával a részvételre.

Gömöri Zsolt szép eredménynek tarja, hogy Balogh közel tudott kerülni az ötkarikás szerepléshez, de az elnökség úgy határozott, nem él a szabadkártyás indulás adta lehetőséggel. Hozzátette: az MPB-nek hosszútávon kell gondolkoznia, s az olimpiára szánt anyagi forrásból - amelyet egyetlen versenyző indulására használtak volna fel - a magyar parasí-csapat felkészülését és versenyeit egészen májusig fedezni tudják.

"A paralimpiai részvételt felcseréltük más versenyekre, edzőtáborra, ahol több sportoló tud részt venni" - nyilatkozta Gömöri Zsolt. Hangsúlyozta, a szervezet célja, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, amelyek révén szélesedik a sportágak bázisa, s több versenyző a teljesítményével harcolja ki az indulási jogot, és "ne valami adományként jusson el az olimpiára". Az MPB állásfoglalásával a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság is egyet értett - tette hozzá.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke, az MPB elnökségének tagja elmondta, ha Miklós Edit sikereit nem számítják, akkor hasonló problémákkal küzdenek. Ezzel együtt ő inkább azt támogatja, hogy egy gyengébben felkészült versenyzőt is minél több viadalon el kell indítani, hiszen csak így ismerheti meg az elérendő szintet.

Hozzáfűzte: reményei szerint a mostani olimpiai eredményekkel új korszakba tud lépni a szövetség, és megfelelő támogatással meg tudja valósítani elképzeléseit. Biztos abban, hogy az MPB-vel közösen szakmailag is tudják majd egymást támogatni, és a következő négy évben hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a paralimpiai mozgalom sikeresebb legyen.

Balogh Zsolt edzője, a magyar parasí-válogatottat irányító Fábián Attila megjegyezte, tanítványa rendkívül keményen dolgozott, s nem fogja feladni, a következő négy évben azért küzd majd, hogy eredményeivel vívja ki az paralimpiai indulási jogot.

Gömöri Zsolt néhány nappal ezelőtt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság meghívására Szocsiban folytatott tárgyalásokat. A brazil szövetséggel született megállapodás értelmében a dél-amerikaiak Magyarországon tölthetnek majd néhány napot, megismerkedhetnek a hagyományosan erős hazai sportágakkal (asztalitenisz, úszás), a magyar sportolók pedig a 2016-os riói paralimpia helyszínén gyűjthetnek tapasztalatot.