Arató András, Klubrádió
1. Tévedés azt gondolni, hogy ahol mindent le lehet írni, el lehet mondani, ott szabad a sajtó. Ott szabad a sajtó, ahol ez magától értetődik, máshogy kifejezve, ahol ennek intézményes garanciái vannak. A média szabadságának két alapvető kritériuma van. Egyrészt nem engedhető meg a médiumok bárminemű függése hatalmi intézménytől, szervezettől, személytől. Ez a függetlenség az egyes médiumok létezésére és tartalmára egyaránt vonatkozik. Másrészt szükségeltetik a gazdasági függetlenség is. Ha a politikának bármilyen befolyása van a (média)piacra, pl. a reklám elhelyezések irányítottságával, akkor sérül a sajtó szabadsága. A mai magyar média mindkét kritérium vonatkozásában kriminális viszonyok között sínylődik.
2. Nehéz pontosan megállapítani, hogy a jobboldali túlsúly 85 és 95 százalék között hol áll.
3. Ez egy egyszerű kérdés: teljes kormánypárti uralom alatt áll a közmédia.
4. A jobboldali sajtó olyan mértékben van finanszírozva, hogy a nyereségéből bőségesen futja a sajtón kívüli célokra is. A demokratikus média egyáltalán nincs finanszírozva.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője
NEM VÁLASZOLT
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője
1. Nem, addig amíg a közmédia kormánybefolyás alatt áll, a helyi sajtó többsége pedig a helyi önkormányzat erős befolyása, sőt tulajdonában van. Ráadásul a magántulajdonban álló sajtó egy részére szintén erős kormányfüggőség jellemző. Amíg ez így marad, addig fel sem fogom, hogy beszélhetnénk sajtószabadságról.
2. Sok újságot, főleg az internetes hírportálokat nehezen tudnám besorolni.
3. A látszat szerint nagyon. De nyilván nem tartom a gyertyát.
4. Különösen az állami hirdetések piacán teljesen egyértelmű, hogy merre húznak.
Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője
NEM VÁLASZOLT
Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője
A közmédiát pillanatnyilag a rendszerváltás utáni idők vitathatlanul legzüllöttebb társasága uralja, a sajtószabadság tehát már csak ezért sem teljes. Legfontosabb posztjain a hatalom ölebei pöffeszkednek Obersovszky Pétertől Gulyás Istvánig bezárólag. Míg ők esténként buzgón gyártják hazug és megtévesztő interjúikat, második vonalbeli kollégáik értőn és energikusan hamisítanak bármit amit kell, kitakarhatnak közszereplőt, sietve mentenek diplomahamisítót, majd következmények nélkül magyarázhatják, amit csinálnak. Halálosan unalmas és megalázó lehet.
A jobb-és baloldali sajtó súlya nem annyira aránytalan, mint amennyire elfogadhatatlan, hogy a kormányhoz közel álló lapok és egyéb sajtóműhelyek hirdetésekbe burkolva jutnak nagy pénzekhez. Ebben nem az a probléma, hogy a jobboldali főszerkesztők bukszája dagad, hanem hogy ez az egyirányúsított pénzmozgás rettenetesen rongálja a sajtópiacot. Nyilván erkölcstelen is, de az egész kormányzati gondolkodás erkölcstelen és piacellenes.
A magyar újságírás állapota, nem feledve az ellenzéki sajtó saját gyengeségeit, a két előbbi bekezdésben foglaltak függvényében. Alighanem sosem volt ilyen rossz, és pillanatnyilag nem is látni, mitől lehet jobb. Mindettől függetlenül, a kormányzat züllésének ilyen mélysége újságíró számára izgalmas és főkképp inspiratív.
Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője
NEM VÁLASZOLT
Mester Ákos, a 168 Óra főszerkesztője
1. Ez most egy relatív sajtószabadság, amely méltó ahhoz a látszatdemokráciához, amit a Fidesz berendezett nekünk. Van számukra egy rövid üzenetem: szabad sajtó nélkül nincs demokrácia.
2. Nem tudok pontos választ adni, de az biztos; tétlenül néztük hogy a jobboldal jelentős erőfeszítéssel és igen sok pénzzel kiépítse a maga médiahálózatát. A baloldal tehetetlensége és bénasága nem az ő felelősségük, hanem a miénk.
3. Erre nagyon rövid választ adok: abszolút mértékben.
4. Akár kedvetlen választ is adhatnék, de nem teszem. Lenne okom rá, de nem szerzem meg jobboldali kollégáimnak azt az örömöt, hogy panaszkodni kezdek.
Nagy Navarro Balázs, tévés szakszervezeti vezető
1. Ha teljes lenne a sajtószabadság, akkor nyilván nem tüntetnénk több mint 800 napja a közmédia gyártóbázisánál a Kunigunda útján. A kormány illetve a kormányhoz közeli vállalkozók szinte teljesen ellenőrzésük alatt tartják a helyi médiát is, ahol külföldi tulajdonosok vannak, ott pedig láthatóan gondosan kerülik a politikát. Az ellenzékinek nevezhető sajtótermékek befolyása egyre kisebb. A magyar sajtóban mindenütt tetten érthető az öncenzúra, a rázós témák kerülése. Függetlennek nevezhető sajtótermékek alig vannak, és azokat is csak külföldi támogatással lehet életben tartani. Legnagyobb sajtószabadság az internetes sajtótermékeknél, blogoknál érezhető.
2. Elektronikus és nyomtatott termékek tekintetében 70-80 százalékos lehet a kifejezetten kormánypárti média aránya.
3. Teljesen, a közmédia négy lecsupaszított intézménye élén ( MTV, DunaTV, Magyar Rádió, MTI ) kivétel nélkül a jelenlegi kormányhoz lojális vezetők vannak, nagy részük a korábbi Orbán-kormány idején is vezető pozícióban volt. A tényleges pénzügyi, gyártási, szerkesztési hatalom a 2011-es médiatörvénnyel létrehozott MTVA kezében összpontosul. A függetlenségről csak annyit, hogy az MTVA vezetőjét, aki egyszemélyben gyakorolja a munkáltatói jogokat a közmédia dolgozóinak több mint 90 százaléka fölött a mindenkori Médiatanács elnöke nevezi ki. 2010 óta a közmédia dolgozóinak majdnem egyharmadát elbocsátották vagy elküldték, köztük szinte mindenkit, aki kritikai véleménnyel volt a kormányzati befolyás miatt.
4. Nyilván az alapvető különbség, hogy a kormánypárti sajtót elárasztják a közpénzekből finanszírozott állami hirdetésekkel, amelyeknek sokszor semmi köze nincs a tényleges piaci súlyához az adott sajtóterméknek. A baloldali lapokban, médiumokban pedig alig vagy néha egyáltalán nem hirdetnek többségi állami tulajdonú vállalatok vagy kormányzati szervek.
Polyák Gábor, médiajogász
1. Az elmúlt évek öncenzúrát erősítő szabályozási lépései, valamint a médiapiaci folyamatok durva manipulálása, a széles tömegeket elérő csatornák politikai elfoglalása mellett semmiképpen sem beszélhetünk szabad sajtóról, legfeljebb néhány, a szakmájához hű újságíróról és szerkesztőségről.
2. A médiarendszer legjelentősebb, a piac és a politika korábban is létező kapcsolataihoz képest minőségi változása a médiavállalkozások és a politikai szereplők tulajdonosi szintű összefonódása, ami a Fidesz számára hosszú távon ijesztően erős pozíciót biztosít a nyilvánosság működésében.
3. Hosszú évek agóniája után az autonómiájuktól megfosztott, munkatársai körében a hazugságot és a szervilizmust jutalmazó, elvakult propagandaeszközökké silányultak, ahonnan szinte lehetetlen újjáépíteni egy hiteles közmédia-rendszert.
4. Az erőforrások elosztásában a Fidesz durván felrúgta a korábbi időszakok egyébként szintén nyilvánosságtorzító politikai alkuit, ami akár arra a felismerésre is vezethetné a médiavállalkozásokat, hogy a jövőben a politikai barátok helyett saját tehetségükben keressék a siker lehetőségét.
Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője
NEM VÁLASZOLT
Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke
- A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet minden évben vizsgálja a sajtószabadság elveinek érvényesülését: pár héttel ezelőtt közzétett legújabb jelentésük szerint Magyarország a lista uniós sereghajtói között szerepel, csak Görögországot és Bulgáriát előzi meg. A sajtó szabadságának eróziója összetett, egyszerre politikai és gazdasági folyamat. A szakmai értékeket pusztító hatását naponta tapasztaljuk.
- Ha ennek megítélésében a közönség elérését tekintjük meghatározó arányszámnak, akkor a jobboldali kormányzathoz közel álló és a depolitizált média túlsúlya tagadhatatlan. A közéleti kritikát következetesen gyakorló újságírói műhelyek illetve az ellenzéki politikai erőket támogató sajtótermékek ehhez képest egyfajta szubkultúrának számítanak.
- A rendszerváltás utáni magyar közmédiára, több-kevesebb sikerrel minden kormányzati ciklusban igyekeztek befolyást gyakorolni a pártok. A kormánypárt meghatározó befolyása azonban mára napi rutinná vált, olyan szakmai mélypont és alkotmányos botrány, amelyre a médiaszabályozásról szóló vitákban a MÚOSZ visszatérően felhívta a figyelmet.
- A minőségi sajtó finanszírozási modellje világszerte válságban van, ennek következményeként a kedvezőtlen gazdasági feltételek között működő magyar sajtóban is egyre gyakrabban tapasztalható a tulajdonosi transzparencia hiánya. Másfelől az állami reklámköltés piactorzító hatása is nyilvánvaló, és nem kell mondanom, hogy ez utóbbi nem a független illetve ellenzéki média pozícióit erősíti. Erről a Népszava többet tudna mondani.
Tóth Levente, a Népszabadság megbízott főszerkesztője
NEM VÁLASZOLT
Vásárhelyi Mária, szociológus
1. Magyarországon az elmúlt négy évben a kormány felszámolta a sajtószabadság korábban is düledező intézményeit. Ma csupán néhány, nyomorúságos körülmények között működő szekesztőség munkatársai érezhetik magukat szabadnak, a médiumok döntő többsége hatalmas politikai és gazdasági fenyegetettségben él. Már nem csak az öncenzúra, hanem a nyílt cenzúra is jelen van a sajtóban. Persze nem tennék egyenlőségjelet azok közé, akiket a hatalom a legváltozatosabb eszközökkel kényszerít arra, hogy feladják szabadságukat és azok közé, akik önként, kéjjel szegődnek a hatalom szolgálatába és árulják el szakmájukat.
2. Számításaim szerint a politikai, közéleti médiumok 90 százalékát közvetve vagy közvetlenül befolyása alatt tartja a jobboldali kormány. Ez a befolyásolás persze nagyon sokféle. A média egy részét jó ideje egyszerű kormánypropaganda eszközzé silányították, vagy kifejezetten ezzel a céllal is hozták létre. Vannak orgánumok, amelyekben nyílt cenzúra működik és van ahol csak bizonyos tabutémákat nem lehet érinteni. Független szerkesztőséget már nagyítóval kell keresni a magyar médiapalettán és kérdés, hogy ezek közül hány éli túl, ha az áprilisi választásokon ismét a Fidesz győz.
3. Magyarországon nincs közszolgálati média, csak közpénzekből fenntartott állami média, amely a közszolgálat egyetlen kritériumának sem felel meg, attól eltekintve, hogy működését az adófizetők pénzéből finanszírozzák. Ez azonban nagyjából a fidesz-közeli magántulajdonban lévő orgánumokra is igaz. Ezek a médiumok már régen nem a közösség, hanem kizárólag egyetlen párt és a hatalom érdekeit szolgálják.
4. Míg a jobboldali médiumokat alapvetően közpénzekből hozták létre és működtetik és számolatlanul dől a pénz ezekhez, addig a baloldali sajtónak nemcsak az állami reklám megrendelésekből nem jut, hanem még a magáncégeknek is megtiltják, hogy hirdessenek ezekben. A nem kormánypárti vagy a hatalomnak nem gazsuláló média létét hosszú ideje kizárólag elkötelezett munkatársaik és a közönségüktől összeszedett forintok tartják életben. De ez éppen az a közönség, amelynek életkörülményei az elmúlt években látványosan romlottak és hosszabb távon nem lesz képes fenntartani ezeket az orgánumokat.
