A pávatánc évének nehézségei

A kormányfő - egyik, saját hívei körében tartott előadásában - a pávatánc bonyolult koreográfiájának kiismerhetetlen lépéseihez hasonlította külpolitikai gesztusainak logikáját. S mi tagadás, a 2012 májusa/2013 májusa közötti tizenkét hónap során józan ésszel nem is lehetett követni azoknak a konfliktusoknak és kanyaroknak a rajzolatát, amelyek mentén a magyar kormány a kötelező nemzetközi érintkezés medrében haladni próbált. A pályát valóban rendkívüli nehézségek tarkították, ám utólag is úgy tűnik, hogy az akadályok többségét a kormány önerőből állította elő.

Azt még viszonylag könnyen be lehetett látni, hogy minden lehetséges eszközzel szerettük volna elérni a brüsszeli "túlzottdeficit-eljárás" negatív hatásaitól való megszabadulást. Azt már kevésbé lehetett átlátni, hogy e szabadságharcunk során miért kellett az - egyébként általunk visszahívott - IMF-ből ellenséget faragni, mintha a szervezetnek nem lenne más feladata, mint a magyar lakosság könyörtelen sanyargatása. 2012 nyarán és kora őszén Orbán Viktor szinte mást sem tett, mint minden lehetséges fórumon e veszélyről győzködte híveit és alkalmi közönségét.

(Ezen időszak legfontosabb Orbán-beszédei: "sikeres két évet tudhatunk magunk mögött...", valamint a szeptember 10-i parlamenti szezonnyitó beszéde, a viszonválasz szövege)

A háttérben azért rendszeresen - legalább nyolcszor - módosítgatták a költségvetés alapszámait is, igaz, ezt a fejetlenséget nem kísérte hasonló hangerejű hírverés...

Ez a nagyszabású hadművelet 2013 nyarán végül is felemás eredményekkel zárult. Kilenc év után végre kikerültünk az említett eljárás kedvezőtlen hatásai alól, megszabadultunk az IMF ellenőrzésének kényszerétől, és a következő uniós költségvetési időszak pénzelosztási csatáiból is viszonylag jól jöttünk ki. Mindeközben azonban Magyarország feloldhatatlan viták kereszttüzébe került, jórészt az idézett pávatánc fölösleges lépéseinek következtében. 2013 tavaszán - nem túlzás ezt állítani - az Unió valamennyi mérvadó fóruma, bizottsága kitüntetett és kritikus módon foglalatoskodott Magyarország alkotmányos gyakorlatával, döntéseinek, jogi megoldásainak elfogadhatóságával, s e kritikák nyomán mind keményebb, korábban még soha nem használt nemzetközi szankciók alkalmazását is szükségesnek látta volna.

E csatározások során a magyar kormány fokozatosan elszigetelődött, s mire - 2013. május 7-re - elkészült a hazánkkal átfogóan foglalkozó úgynevezett Tavares-jelentés, addigra a pávatánc záró tételeit számottevő szövetségesek nélkül voltunk kénytelenek járni. E hosszadalmas - csaknem egy évet átölelő - folyamatnak voltak azonban olyan fontos stádiumai, amelyeknél megadatott volna a lehetőség a korrekcióra, ám a kabinet ezekkel nem kívánt élni. Sőt, ha volt érdemi választása, akkor inkább keménykedett. E sokágú döntési folyamatok közül - terjedelmi okokból - csupán négy rövid tantörténetet idézünk fel.

1. 2012 nyarának végén két-három hétre megint sikerült kivívnunk a nemzetközi közvélemény harsány hahotáját. Magyarország átadta Azerbajdzsánnak azt a gyilkost, akinek sok-sok évig nálunk kellett volna még a börtönbüntetését töltenie. Lett is az ügyből nemzetközi botrány, mert hazánk egy pillanatra a szimpla emberkereskedelem gyanújába keveredett. A felelősség megállapítását ezúttal is a szokásos hazudozás, mellébeszélés, elhárítás keverékével sikerült megkerülni.

2. A kormányfő még a nyár elején bedobta a köztudatba az "előzetesen kötelező regisztráció" ötletét, amelyet minél előbb, már az őszi parlamenti ülés elején intézményesíteni is szerettek volna. S láss csodát: Lázár János (két társával egyetemben) szeptember 17-én már be is nyújtotta e tárgyban a javaslatát a parlamentnek. A közéleti felháborodás egészen elemi erővel tört ki, s a házi közvélemény-kutatások szerint még a Fidesz-hívők többsége is szükségtelennek és átlátszóan jogkorlátozónak gondolta eme intézmény bevezetését. A hazai és a nemzetközi negatív visszhang olyan erejű volt, hogy a kormányzatnak számolnia kellett az Alkotmánybíróság esetleges megsemmisítő döntésével is. Ezt megelőzendő egészen példátlan és cinikus megoldáshoz nyúltak: október végén az alaptörvény módosításával "alkotmányossá" tették a regisztrációt. November végén törvénybe is iktatták azt a megoldást, amelyről amúgy mindenki tudta, hogy Orbán Viktor bizonytalan választók miatti fóbiájának érzéstelenítésére lett volna hivatva. Ezután meglepő fordulat következett. December hatodikán az államfő élt aggályaival az Alkotmánybírósághoz fordult, a testület pedig - két lépésben - megteremtette magának a jogi alapokat ahhoz, hogy 2013. január negyedikén elkaszálja az előzetes regisztráció szemérmetlenül jogkorlátozó intézményét. A jogállami győzelemért azonban utólag igen nagy árat kellett fizetni.

3. A kormányzati nagyüzem kulcsfigurái a számukra presztízs-vereséggel járó döntés után átfogó hadműveletbe kezdtek, s rendkívüli gyorsasággal előkészítették a negyedik alkotmány-módosítást, amit március 11-én el is fogadtattak. E módosítás gyakorlatilag felért egy újabb alkotmány meghozatalával, ugyanis tucatnyi - egymással semmiféle kapcsolatban nem lévő - ügyet, vitatható kormányzati ötletet, megoldást tettek alkotmányos erejű szabállyá, azaz megvitathatatlanná és felülbírálhatatlanná. (Az államfő ezúttal meghátrált. Nem úgy mint elődje, Sólyom László, aki hosszadalmas hallgatását megtörve a módosítást a jogállamiság felszámolásaként értékelte és véleményét - szakmai érvek sokaságával alátámasztva - nyilvánosságra hozta. Ugyanezen a napon. Sólyom írása: 2013. márc. 11-én…

A negyedik alaptörvény-módosítás minden szempontból mérföldkőnek bizonyult. Részben azért, mert minden korábbi döntéshez képest is leplezetlenül mutatta be annak a kormányzati gyakorlatnak a lényegét, mely szerint a jogrendszer egésze nem más, mint a napi politikai érdekek kivitelezésének legpraktikusabb eszköze. Részben pedig azért, mert az is kiderült, hogy a 2010 nyara óta folyamatosan alakítgatott új politikai rendszer elérte azt az állapotot, amikor már semmiféle belső intézményes gátja sincs a kormányzati szándékok korlátozásának. (Csak a józan belátás, ám a pávák esetében ez kevéssé működőképes megoldás.) Részben azért is lett mérföldkő, mert rendkívül felgyorsította a hazánkkal kapcsolatos európai/nemzetközi vizsgálódásokat, s az elindított eljárások negatív értékeléssé történő kifutását.

A tiltakozó hallgatók 1995 óta nem mutattak olyan aktivitást, mint 2012 utolsó heteiben FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

4. E hónapok során történt azonban még valami, amivel a kormányzat eleinte nem számolt eléggé komolyan. Az egyetemisták még december elején hírét vették a szférájukat érintő újabb megszorításoknak, s azonnal tiltakozó akciókba kezdtek. A kormányzati össze-vissza beszéd, a megosztási kísérletek, valamint a szokásos nagyképűsködés oda vezetett, hogy a kezdeti tiltakozások az év utolsó heteiben olyan méretű és hatékonyságú demonstrációkká álltak össze, amelyekre Magyarországon ez a réteg 1995 óta nem mutatott példát. Az új évben végül az apparátusi rutin, s a hallgatók kifáradása meghozta a fegyvernyugvást, ám a - már említett - negyedik alkotmány-módosítás keretei között ez a lázadó réteg is megkapta a maga büntetését.

A történtek alapján nem lehet vég nélkül számítani arra, hogy a rendszeresen megtámadott rétegek mindig szó nélkül tudomásul veszik a reájuk nézve kedvezőtlen döntéseket. Kérdés, ki és mit tanult ebből a néhány nyugtalan hétből? Elvileg az ellenzék is tanulhatott volna. Annál is inkább mert a tetszhalott létezés és a belső (érdektelen) viták két éve után 2012 őszén úgy tűnt, mintha felfedezték volna maguknak a Fidesztől elpártolt másfél milliónyi lehetséges választó magára hagyottságát. Október 23-án váratlanul nagy tömeg - és meglehetősen forró várakozás - fogadta az újonnan megformálódó "Együtt 2014"-mozgalmat, valamint Bajnai Gordon - lehetséges kihívóként való - bejelentkezését. (Bajnai beszéde)

A kormányzat számára egyértelműen kedvezőtlenné vált nemzetközi környezet, az egyetemisták által is megjelenített növekvő elégedetlenség, valamint a gazdaságpolitikai káosz együttesen mind-mind arra utaló mozzanatoknak tűntek, mintha eljött volna a látható/érzékelhető belpolitikai fordulat ideje. A 2013-as év első hónapjait azonban az ellenzéki oldalon megint csak a belharcok töltötték ki.

A tavasz végén pedig elrajtolt a kormányzati csodafegyver: a rezsicsökkentés délibábja, amely fokozatosan belepte a magyar közélet - már amúgy is számtalan köddel homályba takart - egét.